Árkay pályája még a 19. század végén indult, a történelmi stílusokkal játszó eklektika jegyében, karrierjét Hauszmann Alajos mellett a Budavári Palota építkezésein kezdi. Ám azt kevesen tudják róla, hogy zsenge ifjúságában festői babérokra is tört, és a Műegyetem mellett szorgosan látogatta a festőiskolát, valamire való művészpalántaként pedig a párizsi akadémián is megfordult. Végül az élet úgy hozta, hogy építészként vált ismertté, korai munkáit apósával, Kallina Mórral együtt tervezte. Közös munkájuk a Szent György téren álló, és a II. világháborúban nagyrészt elpusztult Honvédelmi Főparancsnokság, az éppen felújítás alatt álló Budai Vigadó épülete, és a mindenki által oly jól ismert ikonikus Szent Gellért emlékmű a Gellért-hegyen, ahonnan gyakran gyönyörködünk az éjszakai város panorámájában.
A századfordulón Budapesten is szárba szökkenő szecesszió Árkayt is magával ragadta, és maga mögött hagyva a historizmust, a város egyik legszebb villáját építette meg Babocsay Hermann részére az Andrássy út Hősök terei torkolatánál. A korszak hangadó sajtóorgánuma, a Lyka Károly-féle Művészet lelkesen élteti az épületet: “Halk, de derűs, élénk és kecses ritmusba fogott dallamok szállanak felénk. Megérezzük, hogy itt harmónia keletkezett, mert egy modernül gondolkozó építtető került össze egy, a modern embert megértő építésszel, s e harmóniából szépségek fogantak.”
Kiemelik, hogy míg a környező, eklektikus paloták legfeljebb reprezentációra alkalmasak, de a modern, 20. századi ember igényeihez nem alkalmazkodnak, ám az új stílusban épített villa egyszerre lenyűgöző és kellemesen élhető is. A sors fintora, hogy ahogy a közízlés változott, ezt az eleinte olyannyira ünnepelt épületet a 20-as években Kozma Lajos átalakítása során minden díszétől megfosztották, és egy jóval visszafogottabb, Bauhaus felé kacsingató épület született meg.
Svábhegyi kalandozásaink során, amikor a környék legszebb villáit fedeztük fel, már írtunk a Kis-Sváb-hegy oldalában megbúvó Bírák és Ügyészek Lakótelepéről. Az 1910-1913 között, villámtempóban felhúzott, csaknem negyven villából álló lakónegyed a főváros első, szervezetten épült, és egységes építészeti képet mutató villanegyede, de nem sokkal utána, 1914-ben már állt az Óbudai Gázgyár hasonló lakótelepe, és folyamatban volt a Kós Károly-féle Wekerletelep építése is.
Az egységes stílusú, de változatos igényeket kielégítő lakóházak stílusukban nemcsak Kós Károly népi szecessziójának hatását mutatják, de a német Jugendstil, és elsőként az amerikai Frank Lloyd Wright korabeli házainak hatása is felfedezhető rajtuk. Itt már érezhető, hogy Árkay kezd eltávolodni a Lechner Ödön által képviselt vonaltól, és valami egészen újjal próbálkozik.
A környéken, az Alma utca eleji saroktelekre a saját magának és fia családjának tervezett villája épült fel. A szemből tornyos várkastélyokat megidéző épületen erdélyi népművészeti motívumok, és színes, de visszafogott mozaikdíszítés fut végig, és bár a díszítése az évtizedek felújításai alatt némiképp egyszerűsödött, így is bármikor beköltöznénk.
A Városligeti fasorban álló református templom, bár szecessziós stílusban épült, és merít a magyar népművészeti formakincsből, már nem a Lechner Ödön-féle vonalat követi, hanem egy modernebb, az északi, skandináv hatást mutató, szögletesebb és absztraktabb formákkal dolgozik. Az utcai homlokzat igazán látványos eleme a főbejárat körüli Zsolnay pirogránit burkolat, stilizált népművészeti mintákkal: ha arra járunk, érdemes közelebbről is megnézegetni a sárga-fekete-fehér motívumokat.
Az 1920-as évek közepén hosszabb nyugat-európai körutazásra indul, miután befejezte kisebb, a Rákóczi gimnázium számára készült kápolnáját. Beutazza a szomszédos Ausztriát, megfordul Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban is. Hazaérve tervezi meg Kőbányán a lengyel nemzetiségi templomot, amely szecessziót már csak nyomokban tartalmaz, egyedül az előreugró, hullámos homlokzatú főbejárat emlékeztet a háború előtti letűnt korszak közkedvelt stílusára, az amúgy puritán, erődszerű toronnyal kiegészült templomon. Talán utazásainak változatos tapasztalatai miatt, de mindenképpen érezhető, hogy pályája újabb fordulóponthoz érkezett.
A kortársak szemében életműve legellentmondásosabb alkotásának tervezését fiával, Árkay Bertalannal közösen kezdi meg, ám a felszentelését már nem élhette meg. A Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom 1933-ban lett kész, ekkor aggatták rá a nem túl hízelgő, “Isten városmajori betongarázsa” jelzőt. Érdekes jelenség volt a korszakban, hogy míg a hivatalos állami beruházásokon leginkább a neobarokk építészetet támogatták, és a korszak több haladó építésze is, mint például Málnai Béla is alámerültek ebben a stílusban, addig Árkay ettől távol maradva, az egyházi architektúrában találta meg a haladás útját, templomai mindenképpen mérföldkőnek tekinthetőek a hazai modern építészetben.
