2019-ben elindulhatnának a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésével járó munkálatok. A projekthez kapcsolódó kerületek bejelentése alapján a jogerős építési engedély a jövő évre várható, maga a beruházás pedig jó esetben már 2020-ban megkezdődhet. Első körben a 2-es metróvonal és gödöllői HÉVösszekötésére és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítására vonatkozó projekt első két ütemének engedélyezési tervei készülhetnek el.
A fejlesztés egyik fő oka, hogy ezekben a kerületekben a közösségi közlekedés kapacitása kevés, emiatt nagyon sokan autóval közlekednek, ami dugót, zaj- és környezetszennyezést is okoz, a projekt megvalósulásával várhatóan ezek szűnnének majd meg. Az első - Cinkotáig tartó - ütemben valósulna meg az Örs vezér terén a 2-es metró és a HÉV összekötése. Következő lépésként alakítanák ki a rákoskeresztúri szárnyvonalat, a harmadik ütemben a Cinkotától Gödöllői tartó szakasz, majd a Csömörig tartó szakaszt korszerűsítenék. A befejező, ötödik ütemben a Hungaroring elérése a cél.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
