1935 első napján őrült hajsza indult utánuk. Máig él az a mítosz, hogy sáros cipőjük buktatta le őket, de valóban ez vezetett el a 30-as évek legvakmerőbb és legkegyetlenebb bankrablóihoz? Bezsenyi Tamás kriminalistával eredtünk a rejtély nyomába.
Elszabadult a pokol "Senki se moccanjon, mert lövünk!" – kiáltotta a fiatal bankrabló mindkét kezében egy-egy revolverrel, melyek csöve egyenesen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Szabadság téri fiókjának egyik pénztárosa felé mutatott ezen a hétfői napon, 1934. december 31-én. Társával együtt – aki szintén két revolvert szorongatott – pár perccel ezelőtt tépték fel a fiók ajtaját. Éppen akkor, amikor Jójárt Géza, a bank 50 éves pénztárosa átnyújtott 1000 pengőt vitéz Szalay Miklósnak, az Országos Gyermekvédő Liga főkönyvelőjének, aki szokása szerint minden hónap utolsó napján megjelent a bankban, hogy pénzt vegyen fel a Liga folyószámlájáról.
Nem ő volt az egyetlen, aki december 31-én akarta elintézni a bankügyeit, amely nem számított munkaszüneti napnak. Öten várakoztak a fiók pénztáránál. A fenyegető mondat elhangzásának pillanatában mindegyiküknek földbe gyökerezett a lába, de egy perc sem telt el és újra élettel telt meg a fiók. Mindenki hanyatt-homlok menekült, amerre látott.
„Valaki kinyitotta a Szabadság térre nyíló egyik nagy kirakat ablakát, amelyen át a bank egyik vezető tisztviselője, Braun Imre kiugrott, hogy a közeli rendőrőrszemet értesítse. Ebben a pillanatban eldördült a pénztárfülkéhez közelebb álló rabló kezében a revolver. Gyors egymásutánban négy-öt csattanás hallatszott. A revolveres bandita kezében szaporán dolgozott az ismétlőpisztoly” – írta meg Az Est másnapi száma.
Vitéz Szalay Miklós, a Gyermekvédő Liga főkönyvelője nem szaladt el. Miután felocsúdott, kirántotta nadrágja hátsó zsebéből a fegyverét és egyenesen a rablók felé fordította. Amikor az egyikük meglátta a pisztolyt, átvetette magát a pénztárfülkét és az ügyfélteret elválasztó márványfedelű asztalon. A mozdulattal bejutott a pénztárfülkébe, ahol gondolkodás nélkül agyonlőtte a pénztárost, majd összesöpörte a rekeszes íróasztalon lévő bankjegyeket.
„Amikor egy jó csomót érzett a keze alatt, beléjük markolt és zsebre dugta. Társa ezalatt a bank tisztviselőit és a közelben dolgozó feleket próbálta távol tartani. Amikor az egyik tisztviselő előre ugrott, hogy lefegyverezze, az ő kezében lévő revolver is dolgozni kezdett” – folytatta Az Est tudósítója. A pénztárban lévő támadó egy hirtelen mozdulattal át akart ugrani az ablakot védő rácson, de az leszakadt alatta és ő a földre zuhant. Mindenki megrémült. Az igazi pánik viszont akkor tört ki, amikor ezt a pillanatot kihasználva, vitéz Szalay Miklós kezében is elsült a fegyver. A rablókra lőtt.
Ekkor történt meg, hogy az egyik sebesült, 20 év körüli férfi azon az ablakon át, amelyen pár perccel korábban Braun Imre kiugrott, kivánszorgott a térre. Ömlött belőle a vér, amely vörösre festette a Szabadság tér aszfaltját. Bár egyértelmű volt, hogy komoly sérülései vannak, még eljutott a bankfiók Vécsey utcai bejáratáig és ott esett össze. Így történt a nagy szilveszteri bankrablás, amelyet a korabeli sajtó „az utolsó esztendők legvakmerőbb és legkegyetlenebb bűntényének” nevezett el.
Forró nyomon „Csatatér képét mutatta a bankfiók azután, hogy a banditák elmenekültek. Megérkezett az első rendőr, értesítette a mentőket, majd az V. kerületi kapitányságot. A mentők dr. Russwurm igazgató szaksegéd vezetése alatt három autóval robogtak elő a közeli székházukból. Mikor a mentőorvosok kiugrottak autójukból, először Jójárt Gézához siettek, mert már az első jelentés arról számolt be, hogy a pénztáros állapota a legsúlyosabb a sebesültek közül” – olvasható az újságban, amely arról is beszámolt, hogy az a pénztáros – eredeti nevén Schäffer Géza –, aki két bankrablást élt túl a szilveszteri támadás előtt és ennek örömére megváltoztatta a nevét Jójártra, ezúttal nem járt jól.
A mentősök már nem tudtak rajta segíteni, ahogy a fiók bejáratánál fekvő áldozaton sem, akiről nem sokkal ezután kiderült, hogy Benyák Józsefnek hívták és kifutófiú volt, tehát nem az egyik bankrabló, ahogy először képzelték. Reiner Károly, a Guttmann és Fekete cég egyik lerakatának tisztviselője bízta meg azzal, hogy vegyen fel neki pénzt.
Több sérült nevét is feljegyezték a rendőrök a bankrablás jegyzőkönyvébe az áldozatok neve mellé. Wirth Frigyes banktisztviselő a pénztárfülke mellett állt, amikor a rablók megjelentek a bejáratnál. Azonnal megértette, mi történik és a tőle jobbra elhelyezett vészcsengő felé rohant. Ekkor lőtték hátba. Még elérte a szirénát, amely hangos berregéssel felhívta a figyelmet a fiókban zajló eseményre, aztán elvesztette az eszméletét. Csak a mentőorvos segítségével tért magához. Egy másik banktisztviselő, dr. Róth Imre is súlyosan megsérült, akárcsak a 35 éves bankos Klemm József. Mindkettejüket hason találták el. Dr. Róth két nappal később a kórházban meghalt. Ezzel háromra emelkedett a halálos áldozatok száma.
Amíg a sérülteket rohammentők vitték el, kezdett megtelni a tér bámészkodókkal. Villámgyorsan szállt a hír, hogy megtámadták a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egyik fiókját, amely leginkább annak volt köszönhető, hogy a sziréna hangja egészen a Vilmos császár útig, a mai Bajcsy-Zsilinszky útig elhallatszott. Egy közelben tartózkodó százados segítségével egy egyre duzzadó tömeg próbálta megtalálni a hang forrását és nemsokára el is jutott a Tőzsdepalotához, amiből később a Magyar Televízió székháza lett. Az Est szerint pár órával a támadás után már több ezren álldogáltak a Szabadság téren.
A nézelődők mellett a hatóság is szép számmal képviseltette magát. A magasabb rangú rendőrök, például Szubián Dezső rendőr tanácsos, az életvédelmi osztály elődjének tekinthető sérülési csoport vezetője és Vissy József rendőrkapitány alig tudtak átvergődni a tömegen. Eközben bent már javában zajlott a helyszíni szemle. A daktiloszkópus ujjlenyomatokat rögzített, a rendőri fényképész lefotózott minden zugot, számoltak, mértek. Az íróasztaloknál sem banktisztviselők ültek, hanem rendőrtisztek, és sorra hallgatták ki a szemtanúkat, akik annyira sokkos állapotban voltak, hogy alig tudták elmesélni, mi történt pár perccel azelőtt.
Járó motorral
Miután – nagy nehezen – sikerült rekonstruálni a fiókban lezajlott eseményeit, kiderült, hogy az egyik rabló az utcán is lövöldözött azután, hogy kilépett a bankból. Amikor Farkas Imre parkőr felemelte a botját, mert meglátta, hogy fegyver van a téren átrohanó férfi kezében, rátámadt az egyik rabló. Két golyó tartott felé, de egyik sem találta el.
Eközben Mocsai Géza autószerelő a lövöldöző és közben menekülő támadó felé lőtt, amikor rájött, hogy valószínűleg egy fegyveres bankrabló fut el mellette, miatta szólalt meg a bank szirénája. Azt mondta a rendőröknek, szerinte megsérült, mert úgy látta, eltalálta. Egy másik szemtanú pedig arról beszélt, hogy a Tőzsdepalotánál egy járó motorral álló autó várt a bankrablókra. Tiszta Amerika. Chicagóban mindennaposak voltak az ilyen jelenetek akkoriban.
„(Az utóbbi szemtanú) gondolt arra, hogy valami sötét magyarázata lehet annak, amiért az illető revolvert tart a kezében, ezért gyorsan feljegyezte az autó számát és azt nyomban közölte a rendőrtanácsossal” – fogalmazott Az Est újságírója. Így tudták meg, hogy egy Steyr gyártmányú, 123-as típusú autóval menekültek el a „banditák”, amelynek rendszáma: BC-111 volt, legalábbis a tudósítás szerint.
Forró nyomon lenyomozták az autót, amiről hamar kiderült, hogy a Mária Terézia laktanya garázsában állt a rablás pillanatában és egy hadnagyé, aki azonnal a helyszínre sietett vele, amikor meghallotta, hogy keresik. Ott helyben tisztázta magát. Egy BC-941 rendszámú autót viszont éppen december 30-án este loptak el az Andrássy útról, vagyis egy nappal a nagy bankrablás előtt. A rendőrök arra gyanakodtak, ez lehetett az, amivel a rablók elmenekültek a helyszínről. A szemtanú pedig valószínűleg rosszul emlékezett. Ekkor sétált oda hozzájuk egy téren játszó, 11 éves fiú, aki mindenkinél többet segített azzal, hogy pontos személyleírást adott a fegyveresekről. Meg arról is, aki az autóban várt rájuk.
Hasonló ügyek
A főkapitányság irodájában két feltevésből indultak ki a nyomozók. Az egyik az volt, hogy a rablók közül valamelyik megsérülhetett, a másik pedig az, hogy autótolvaj lehet az egyikük vagy mindegyikük.
Eközben mindenhol a BC-941-es rendszámú autót keresték és hamar meg is találták egy kelenföldi dűlőúton. Azonnal kiszállt a helyszínre egy rendőri bizottság, hogy nyomok után kutasson az autóban, de semmit sem talált. Úgy tűnt, a tettesek profik, hiszen még az ujjlenyomatukat is letörölgették maguk után. Felvetődött bennük, hogy talán nem ez volt az első „balhéjuk”, ugyanis több rablás is történt négy év alatt, amelyet a rendőröknek nem sikerült megoldaniuk.
„-1931. május 15-én megtámadták a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Klauzál téri fiókját. Ott is lövöldözni kezdtek, de a menekülő pénztáros becsapta a páncélszekrény ajtaját, így a rablók innen is üres kézzel távoztak;
- 1931. december 4-én megtámadták az újpesti Mária utcai postahivatalt, de a postamester visszalőtt: itt sem volt zsákmány;
- 1932. május 17-én a Községi Takarékpénztár Lipót körúti fiókját támadták meg, de a pénztáros a fegyvereshez vágott egy lyukasztót, ő pedig elejtette a fegyvert, elmenekültek;
- 1932. november 12-én megtámadták a Vadász utca és a Bank utca sarkán Tóth Józsefet, a Ganz Rt. altisztjét és elvették a táskáját. Ekkor 1000 darab egypengős és 2000 darab 50 filléres érmét zsákmányoltak;
- 1934. június 30-án rálőttek a Széchenyi utcában Jobban Istvánra (a karján érte a két lövés, életben maradt), a Hazai Bank altisztjére, lerángatták a táskáját, amelyben mindössze egy levél volt;
- végül 1934. december 31-én elkövették a végül három halálesettel végződött sikertelen rablást a Szabadság téren” – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán.
Sáros cipő
Rengeteg bejelentés érkezett a rendőrségre. Már több mint ötven embert vittek be, akiket aztán ki is engedtek, míg végül egy férfi nem állt azzal elő, hogy két sofőrkülsejű, gyanúsan viselkedő alakot látott a Lehel téren. „Azt nem tudom megmondani, miért voltak gyanúsak előttem. Úgy lettem figyelmes rájuk, hogy láttam, mind a kettőnek nagyon sáros a cipője. Ilyen sarat nem lehet a kövezett pesti utcákon felszedni” – idézi a bőröndáru-kereskedő tanú szavait Az Est január 3-i száma.
A cikk szerint már robogtak is a detektívek a Lehel térre azzal az utasítással, hogy tudják meg, nem laknak-e vagy nem dolgoznak-e a környéken olyan sofőrök, autószerelők, gépkezelők, akik ezen a napon gyanúsak viselkedtek. Azt kellett megállapítaniuk, kik voltak a sáros cipőjű férfiak.
Egy nappal a bankrablás után
1935. január 1-jén délelőtt 9 óra 58 perckor három fiatal férfi ült a főkapitányságon a rendőrökkel szemben. A legidősebb került először a nyomozók látóterébe. A Lehel téri bejelentő – az újságok szerint – arról is beszélt a rendőröknek, hogy ismeri az egyik sáros cipőjű férfit, aki a Buick Service műhelyében dolgozik autószerelőként, de a nevét nem tudná megmondani.
Mivel a főnöke szerint Szepesi László aznap nem ment be dolgozni, a nyomozóknak azonnal gyanússá vált. Akkor viszont már sejtették, hogy jó nyomon járnak, amikor kiderült, hogy büntetett előéletű és legutóbb éppen autólopás miatt került az adatbázisba. Radovics Lászlóval próbáltak ellopni egy autót, amikor tetten érték őket. Bár nem sikerült nekik, így is több hónapig ültek fogházban. Adott volt a kérdés: hol van most Radovics László?
A fiatal férfi a Gyapjúmosó Rt. Kárpát utcai telephelyén dolgozott gépkezelőként. Amikor kihallgatták, feltűnt a rendőröknek, hogy nehezen emeli a karját, ezért megvizsgáltatták egy orvossal, aki a lapockáján egy apró, golyó ütötte sebet talált, méghozzá leukoplaszttal leragasztva. A lövedék vagy vitéz Szalay Miklós vagy Mocsai Géza fegyveréből származhatott. Erre tippeltek a szakértők.
Amikor a férfit szembesítették azzal, hogy tudnak a sérüléséről, mindent beismert. Elárulta, hogy Szepesi volt az ész, aki pénzelte is a tervet. Fegyvereket és álruhát vásárolt és ő volt a sofőr, mert remekül vezet. Az tehát már világos volt, hogy Radovics volt az egyik fegyveres rabló, de ki lehetett a másik, ha Szepesiről kiderült, hogy ő várt rájuk a kocsiban? A válaszra nem kellett túl sokáig várniuk. Radovics folytatta a történetet.
Ekkor derült ki Szepesi László barátjáról, Tari Nándor asztalossegédről, hogy korábban maga is szerelt autókat, és ő is jól vezet. Annyira, hogy, versenyző szeretett volna lenni és elámult attól, hogy Szepesi milyen manőverekre képes. Felnézett rá. Arra is rájöttek, hogy egy műhelyben volt tanonc azzal a Benyák Józseffel, akit holtan találtak a bankfiók bejáratánál. Arra gondoltak, hogy Tari talán attól tartott, hogy felismeri, ezért kellett meghalnia.
A bankfiókba tehát Radovics és Tari rontott be. Radovics volt az, aki agyonlőtte Jójárt Gézát, miközben társa az ügyféltérben lévőket vette célba. Aztán vitéz Szalay lövéseitől megrémültek és egyszerűen elszaladtak a tetthelyről. Szepesi László tett legutoljára beismerő vallomást. Amikor végre megtört, nemcsak a Szabadság téri rablást, hanem mind a hat, korábban már említett megoldatlan ügyről részletes beismerő vallomást tett.
A sáros cipő lenne a rejtély kulcsa?
Az akkorra már hírhedtté vált bankrablók azt hitték, most is megússzák, de ezúttal nem sikerült nekik. Vajon tényleg a sáros cipőjük vezette nyomra a rendőröket, ahogy Szabó László írja a Bűnügyi Panoptikum című könyvében vagy valami más áll a háttérben? „Szerintem nem egy sáros cipő alapján fogták el őket és nem arról van szó, hogy egy Sherlock Holmes-rajongó bőröndáru-kereskedő vezetette őket nyomra” – mondja az NKE RTK Kriminalisztikai Intézet tanársegédje.
Bezsenyi Tamás másban látja a rejtély kulcsát, amelyet a mai napig homály fed. Azt mondja, szerinte a sofőr autóvezetési technikája lehetett az, ami igazából szemet szúrt a nyomozóknak, hiszen ebben az időszakban nagyon kevesen tudtak jól vezetni és autóból is kevés volt. Szerinte sáros cipő nélkül is autószerelőt kerestek, hiszen akkoriban autót technikásan vezetni felső-középosztálybeli úrvezetők vagy szerelők tudtak.
Az ő elmélete alapján az 1934-es szilveszteri bankrablók tehát azon buktak le, ami ma már talán fel sem tűnne a rendőröknek: Szepesi László remek autóvezetői képességén, amely Tari Nándort is lenyűgözte. Ugyanakkor 1934-ben a bűnügyi technika közel sem volt olyan előrehaladott, mint a motorizáció, így abban nem bízhattak.
„Akkoriban, a beszámolókból jól látszik, hogy a lövések számán és irányán is vita volt. A lőirányt már tudták vizsgálni, ugyanakkor vérnyomanalízis még nem volt, vagyis a lecsöppenő, freccsenő vérből nem tudtak következtetni semmire. Ráadásul a szétkent vérfoltokat már összejárkálták a helyszínen. Ma már egy ilyen esetet egyértelműen a helyszíni szemlén szerzett adatok határoznának meg. Ez az ügy jó példa a modernizációra, vagyis egyfajta bűnügyi ingájára a fejlődésnek, hiszen ahol kevés az autó, ott jelentőssé válik a sebesség érzékelése, és rögtön különlegesre gondolnak.
Ugyanakkor a rablás lefolyása is rendkívül gyorsan történt, ám azt a tanúk nem tudták lekövetni. Ahogy az autó motorizációja során a technikásságra és gyorsaságra rá lehetett fókuszálni, mivel az csak egy szűk körben terjedt el, a rablások gyorsaságát, a hirtelen támadást nehéz volt megfigyelni. Ma már az autók gyorsulása és technikus vezetői magatartás széles körben elterjedt, ugyanakkor a mozifilmek gyors vágástechnikája miatt már az észlelésünk is más, ha egy bűncselekményt látunk, mint évtizedekkel korábban lehetett” – magyarázza a kriminalista.
A három bankrabló tárgyalása 1935. február 11-én kezdődött. Rablási kísérlettel, többrendbeli rablással, többrendbeli gyilkossági kísérlettel, szándékos emberölés kísérletével és három rendbeli gyilkossággal vádolták őket. 1936. január 22-én a Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat felakasztották.
