szabadidő

szerkesztés

Békét a világnak! – hirdeti a Ludwig Múzeum legújabb, a Velencei Biennáléról hazatért kiállítása

Szerzők

  • sponsored WLB

2017. 12. 18. 13:24

Hogyan látták az 50-es években a jövőt, ami nekünk mára a jelenük? És hogyan látja a mi nemzedékünk az eljövendőt, milyen veszélyeket, kihívásokat, megoldásokat tartogathat? Várnai Gyulának az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálén, a magyar pavilonban kiállított installációi látványosságuk mellett érdekes és elgondolkodtató kérdéseket tesznek fel az emberiség mindenkori jövőképeiről, és az utópiák utáni vágyáról. Az 50-es évek hidegháborús propagandája, a sci-fik világa és a mai kor kérdései kerülnek elő egy-egy kiállított tárgy kapcsán, melyek azonban túl is mutatnak önmagukon, és gondolkodásra, referenciák keresésére serkentik a szemlélőt.

A Viva Arte Viva címen megrendezett 57. Velencei Képzőművészeti Biennálén nagy sikerrel szerepelt Várnai Gyula Peace on Earth! című kiállítása. A Ludwig Múzeum által kivitelezett projekt – melynek kurátora Petrányi Zsolt volt – Várnai aktualizált régebbi és specifikusan a biennáléra készült műveiből állt össze, az utópiák és víziók szükségességét és “szavatosságának” kérdését járja körül. A világ első számú kortárs művészeti kiállításán májustól novemberig volt látható a kiállítás, amelynek anyagát most a Ludwig Múzeumban is megnézhetjük.

A kiállítás első termében a fehér falon felragyogó Szivárvány optimista és csalogató látvány. Csak közelebb lépve látjuk meg, hogy ami messziről összefolyó ívnek tűnt, az sok ezer apró darabból áll: iparvárosok füstölgő kéményei, az világűrt szelő űrhajók, élmunkások érdemeit hirdető színes jelvények – vállalatok, városok, mozgalmak és események kitűző a 60-as, 70-es évekből. A hidegháború közepette is bizakodó jövőkép lenyomatai ezek, az eljövendő, remélt világbékéért dolgozók eszményét eleveníti fel. (Ezzel a művel Várnai a napokban meghívást kapott a 2019. évi Ostrale Biennáléra, Drezdába.)

Fotó: Glódi Balázs

Fotó: Glódi Balázs

Az apró kitűzők nekünk itthon ismerősek, a nagyszülői-szülői fiókok mélyéről, de lassan eltünedeznek. A kurátor, Petrányi Zsolt mesélt is a nehézségeikről, amikor a Biennáléra készülve keresték a műhöz a régi jelvényeket. Megközelítőleg 8000 darabot sikerült összevadászni gyűjtőktől, bolhapiacokról, ahonnan csak lehetett. Ezek ma már nem kacatok, a vintage jelvények némelyike valódi ritkaság.

A kiállításon megnézhetjük a Lem című videómunkát, melyben a művész a jelenből tesz fel kérdéseket a futurológia ikonikus alakjának Stanislaw Lemnek, akinek a hetvenes években adott válaszai – a klímaváltozásról és arról, hogy vajon mennyire megjósolható a jövő – ma is időszerűnek tűnnek. Ez a mű az alkotó adományaként a Ludwig Múzeum gyűjteményébe került.

Fotó: Glódi Balázs

A Láthatatlan városokba belesétálva mintha csak a Galaktika sci-fi magazin oldalai elevenednének meg. A videóinstalláció trükkjét előre nem áruljuk el, de érdemes figyelni az árnyékunk mozgását a falon, ha a kiállításon járunk. A számunkra futurisztikusnak ható városokra a Biennále-látogató sanghajiak boldogan kapták fel a fejüket, hiszen ez ott épül náluk. A mű azt feszegeti, mi is lett elképzeléseinkkel a modernista-funkcionalista, de kényelmes nagyvárosokkal kapcsolatban.

Fotó: Balázs Glódi

Érdekes most a fehér, steril múzeumi térben látni a kiállítás fő darabját, a világító Peace on Earth! neoninstallációt, mely Velencében a szabadban, a magyar pavilon udvarában, a félköríves, Zsolnay csempés, szecessziós boltívei mögött ragyogott. A fehér galamb, olajággal a csőrében ősi szimbólum, szinte mindenki számára értelmezhető üzenettel bír. Ez volt a jel Noé számára, hogy vége immár az özönvíznek, hamarosan kiköthet, és újraindulhat az élet a földön, de igazi pályafutása tagadhatatlanul 1949-ben kezdődött, amikor Picasso megtervezte a Béke Világtanácsa számára ikonikus galambját. Ehhez a kánonhoz kapcsolódik a kiállítás központi eleme a Neonbéke, mely a dunaújvárosi, 50-es években a nyolcemeletes toronyház tetején ragyogó óriás neonreklám kései remake-je, aktualizálva. A felhívás nem akar sem nosztalgikus, sem ironikus felhangokat megütni, inkább egyfajta provokatív, gondolatébresztő üzenetnek készült.

Fotó: Glódi Balázs

A szintén dunaújvárosi múltból táplálkozó 5 perc installáció az egykori, mára már elbontott vidámparkos óriáskerék egyetlen kiállított kocsija. Különös torzó, mert bár látszanak épségben a működéséhez szükséges részei, az egész, amelybe illeszkedve funkcióját betöltené, már nincs. Az óriáskerék körbe-körbeforgó mozgása, a lenti biztonságos, de távlatokat nem nyújtó, és a fenti, a távolba nézés lehetőségét kínáló két pont közötti ingázás az emberi lét alaptapasztalata is. Az eredeti óriáskerék épp 12 kocsiból állt, így egy cikkelye éppen az óra öt percének felelt meg, innen a cím. Az installáció részét képezi a videó is, amely a sci-fi filmekből is ismerős, űrben forgó, emberek alkotta vagy lakta tárgyat, egy űrvárost jelenít meg, de leginkább modern lakótelepi (lakóparki) épületekkel benépesítve.

Fotó: Glódi Balázs

A kiállítást lezáró képek pedig már a jelenkor és a mi jövőnk kérdéseit feszegetik. Az ismeretszerzéssel kapcsolatos etikai – vagy még inkább hatalmi – pozíciók és lehetőségek veszélyeiről is mesélő nyomatok közül az E-Wars egy – a Google által adathalászatra használt – algoritmusa rámontírozva egy drónos bombázás fotósorozatára, míg a mellette levő híres szovjet gyerekrajzfilm, a “Mindent tudni akarok!” intrójának újrarajzolása. Az akadályt nem ismerő, tudásra éhes kisgyerek elemi erővel töri fel a diót, hogy megszerezze azt, ami benne van, de csak egy örök körforgásba találja magát, és információéhsége nem csillapodik.

Fotó: Glódi Balázs

A kiállítás kapcsán tényleg izgalmas elgondolkodnunk, hogy melyik korban mit gondoltunk a jövőnkről, mi az, amit “megjósoltak” elődeink a mi századunkra (gondoljunk csak a Vissza a jövőbe-trilógia önfűzős cipőjére és légdeszkájára), és semmi nem lett belőle. És mi az, amire egykor senki nem számított, mégis nekünk már életünk elengedhetetlen része. Brigitte Franzen a pavilon megnyitóján elhangzott beszéde – amely a kiállításon is olvasható – fogalmazza meg, hogy az “utoposz szorosan véve külső helyet, nem létező helyet, egy más helyeken kívül álló helyet, a gondolkodás helyét, a megvalósíthatóságba vetett hiten túli eszmét jelenti”, és mint ilyenre, mindig is szükségünk lesz.

A művész és a kurátor január 6-án szombaton rendhagyó tárlatvezetéssel várja a látogatókat, melyen elhangzik majd Várnai Gyulának erre az alkalomra készült akusztikus alkotása is. A látogatók egy különleges Lem-matricát kapnak ajándékba.

Nyereményjáték!

3x2 főre szóló kombinált múzeum belépőt sorsolunk ki a Ludwig Múzeum​ aktuális kiállításaira azok között, akik a Facebook-poszt alatt kommentben helyesen válaszolnak az alábbi kérdésre:

Hol volt látható a Neonbéke című művet ihlető neonreklám?

A belépőket 2018. január 30-ig lehet beváltani. A játék 2017. december 22. 12:00-ig tart.
A nyerteseket Facebook-on értesítjük, figyeljétek a mappákat!

Hasonló tartalmak

Admin mode