Kelet-Közép-Európa legnagyobb trambulinparkja nyílt meg az Újbuda Centerben. A 3000 négyzetméternyi csarnokot elsősorban a tizenévesek felségterületének szánják, de a felnőttek is jól érezhetik magukat, ha egy-két órára újra gyerekek szeretnének lenni.

Nehéz elhinni a helyről, hogy néhány hónappal ezelőtt még egy lelakott, romos és üresen álló épületrész hevert itt kihasználatlanul, most pedig egy jövőt idéző szabadidőközpont fogad. A Cyberjump 12 pályáján nemcsak úgy szórakozásból ugrabugrálhatsz a különböző erősségű trambulinokon, hanem tornászokból és akrobatákból álló animátorok segítségével végigmehetsz rajtuk. Persze, aki szeretné kipróbálni saját felelősségre mondjuk a rendkívüli erőkifejtést igénylő, kalandpályához hasonló NinjaWarriort, vagy netán slackline-ozni, esetleg a szivacsmedencében landolni, azt is megteheti.

Még az elején fontos tisztázni, hogy a trambulinozás sérülésveszélyes játék. Éppen ezért felelőtlenül nem szabad belevágni, egy alapos bemelegítés mindenképp javallott előtte. A 10 éves alsó korhatárt szigorúan veszik: a 9 éves és 364 napos gyermeket sem engedik be, akármilyen szépen kéri. A 10 év alattiak (5-9 éves korosztály) hétvégén 9 és 10 óra között mehetnek felnőtt kísérettel. Minden vendégnek kötelező online regisztrálnia és felelősségvállalásinyilatkozatot kitöltenie (18 év alatt a szülők végzik el ezt). A Cyberjumpban minden egész órában indulnak egy, illetve két órás turnusok. 

Tapasztalatból tudjuk, hogy egy órányi játszadozás annyira lefárasztja az embert, hogy talán nem is gondolnánk, illetve nem csak a combokra és a vádlira van jótékony hatással a trambulinon ugrálás, hanem a hasizmokat is alaposan igénybe veszi. A hagyományos trambulinokon kívül dodgeballt (kidobós), slamballt (kosárlabda trambulinon), bossaballt (ugyanez röplabdában) lehet még játszani, továbbá az interaktív falon ugrálás közben „fényeket” gyűjthetsz, kipróbálhatod a highperformancearénát, amely mindegyiknél magasabbra reptet, illetve levetheted magad egy ugrótoronyból, de nem talpra, hanem hátra, vagy extrém esetben hasra érkezéssel.

Az egyik legviccesebb rész a szivacskockákkal teli medence, amiből igen nehéz kimászni, mert nincs mibe kapaszkodni, miközben süllyedsz. Ide egy kevésbé jól sikerült BattleBeam ütközetben is bele lehet zuhanni: ez az a játék, mellyel vékony pallón fent maradva kell az ellenfelet hatalmas műanyag ütővel kizökkenteni egyensúlyából, és a szivacsmedencébe lökni. Ha megéheztél a nagy mozgásban, a Cyberjumpban működik egy étterem is, ahol házi hamburgerrel, hot doggal, salátával, tortillával pótolhatod az energiaveszteséget.

A sportcentrumban péntekenként felcsavarják a szőnyeget, lekapcsolják a lámpákat és hangulatfénnyel, DJ-vel FridayNightJump néven háromórás bulit tartanak (14 év alsó korhatárral), melyre 4500 forintba kerül a belépő. Az egyórás napijegy 2500, a kétórás 4500 forint, családi jegyek pedig  6750 és 11 250 forint között válthatóak.