A gyomrunk némileg összeugrott az első képkockák láttán, és felidéződtek diákéveink: a történet egy állampolgári vizsgával kezdődik, ahol épp egy fekete férfit izzaszt a karót nyelt vizsgabizottság. Wilson, az ötvenes évei végén járó politikai menekült hiába szavalja el a Szózatot, megbukik sokadjára is, mert nem tudja, honnan kapta a Magyar Közlöny a nevét, illetve mik azok a corvinák. Sőt, Vörösmarty költeményének apropóján még kérdőre is vonja az elnök, miért hagyta el otthonát – Wilson hiába érvel, hogy többek között azért, mert polgártársai terhes nőket vagdostak ketté szórakozásból, mindez nem enyhíti meg a bizottság szívét.
A biztonsági őrként dolgozó férfi nem adja fel, bejelentkezik a magyar-történelem szakos tanárhoz, a korosodó Marihoz állampolgári ismeretek különórákra. Szerelem szövődik közöttük, Mari pedig házasságát felrúgva a férfi albérletébe költözik. Csakhogy nem ő ott az egyetlen női lakó: hónapok óta él itt teljes illegalitásban Shirin, a bicskei menekülttáborból megszökött iráni lány, aki kisbabáját a kisszobában, Wilson közreműködésével hozza világra. A nem kívánt terhesség miatt kellett elhagynia hazáját, ahol a házasságon kívüli kapcsolatokat nem igazán nézik jó szemmel, adott esetben halállal is megtorolják. Shirin egyetlen esélye, ha névházasságot köt Wilsonnal. Mindez eggyel emeli a tétet a magyar állampolgárságért való küzdelemben.
Ennyit a sztoriról, mert több infó már spoiler lenne. Ezért nyitva hagyjuk a kérdést, miszerint 1.: Wilsonnak sikerül-e a vizsga, 2.: megoldódik-e Shirin kilátástalan helyzete, 3.: megmarad-e a hazánkban nem mindennapinak tartozó felállás, avagy egy családját otthagyó, nyugdíjaskorú pedagógus és egy menekült fekete férfi alkotta páros?
Bár a szerelmes jeleneteknél van pár suta egymásra bámulás és párbeszéd, az apró gesztusokkal, szimbólumokkal teli, minimalista stílusú, érzékeny film minden percének sikerül lekötnie a figyelmet, Wilson szemszöge pedig egészen új perspektívába helyezi Budapestet és minket, magyarokat. A magyarul és Magyarországról tanuló külföldiek ugye elég viccesek néha, a film ebben hozza az elvárt szellemességi fokot. Wilson például tájékozottabb hungarikumkérdésben, mint Mari (a fecske ugyanis hungarikum!), illetve Szent Istvánról alkotott nézetei is rendhagyóak. Elgondolkodtató kérdéseket vet fel a nemzeti identitásról, de nem ebben mélyed el igazán.
Az állampolgár első harmadától már nem a beilleszkedés nehézségei vannak fókuszban, hanem a szerelmi szál, amibe a lassan kibomló menekültsorsok inkább háttérként simulnak bele. Ehhez főleg az érzelmeinek unortodox módon teret engedő, Marit alakító Máhr Ágnes színésznő kitűnő alakítása járul hozzá, és rettenetesen zavarba hozza a moziipar fiatalságkultuszán felcseperedett nézőket. A családját elhagyó nőnél ugyanis már csak az idősödő nők szexualitása nagyobb tabu, és valóban szokatlan volt látni a nagymamakorba érő Mari és az őszülő Wilson szerelmének beteljesedését. A film eleve Fassbinder 1973-as, hasonló témájú A félelem megeszi a lelket című klasszikusát idézi, de a sztereotip felállásról akaratlanul is eszünkbe jutott az gazdag osztrák nyugdíjas hölgyek és kenyai selyemfiúk üzleteit feldolgozó, 2011-es Szerelmet a feketepiacról című film is.
Mindeközben persze markáns képet kapunk az idegenrendészet és a bürokrácia működéséről, elfogadó és xenofób magyarokról (és az otthonszülésről is). Kicsit tankönyvesen döcögve a sajtóban és a közszájon forgó előítéletek is kapnak egy pofont, de szerencsére az arányok nem borulnak fel. A történetmesélés nem téveszti szem elől a célt, hogy kioktatás helyett az egyéni sorsokra koncentráljon; nem is próbálkozik azzal, hogy égető társadalmi és politikai kérdésekre választ adjon.
Különlegesség, hogy az amatőr színészek gyakorlatilag magukat alakítják: a Wilsont játszó Dr. Cake-Baly Marcelo még a rendszerváltás előtt menekült hazánkba egy icipici Bissau-Guinea-i faluból, a polgárháború elől. Közgazdász diplomát szerzett, magyar nőt vett feleségül, családot alapított, ma forgalomirányítóként, villamosvezetőként dolgozik Budapesten. A Shirint megformáló Arghavan Shekari eredetileg divattervező, és pár évvel ezelőtt, Iránból érkezett Magyarországra; ma óvónőként, jógaoktatóként dolgozik, és épp a forgatás alatt kapta meg a magyar állampolgárságot.
Bár gyakorlatuk nincs a szereplésben, jelenlétük, karakterük ezt abszolút feledteti, és sikerül nekik az, amire nagy szükség van jelenleg: személyiséggel, egyedi történettel ruházzák fel azokat, akiktől olyan sokan rettegnek, és a „migránsok” gyűjtőfogalom (és egyre inkább szitokszó) mögé sejtenek. Az országos mozipremier január 26-án lesz, kíváncsian várjuk, hogyan reagálnak rá a magyar nézők.
