A városban van egy-két sztárétkezde, ami a külföldi és magyar gasztrobloggerek obligát állomása, ha a luxushelyek után valami magyarosat, helyit, pultonkönyöklőset szeretnének mutatni. Van aztán egy csomó tényleg felejthető hely, amit – hiába a báj – jobb elkerülni. Ez a kis józsefvárosi étkezde egyik kategóriába sem tartozik. Évtizedek óta működik, a környékbelieken kívül mégsem ismeri szinte senki. Pedig a konyha jó, az árak nagyon barátiak, a kiszolgálásért felelős Feri pedig óriási figura.

A „piroskockásabroszos” hely története valamikor az 1930-as években indulhatott. Egy idősebb vendég legalábbis úgy emlékszik, hogy a régi üzletek közül már csak egy kalapos van meg a Népszínház utcában és ez az étkezde a Bérkocsis utcában – igaz, ez az utóbbi akkor még Molnár néven működött.

A '70-es években a ház nagyjából tíz évig fel volt állványozva, így az étkezdét 1981-ben vette át Feri apja, akit mindenki csak Öcsinek szólított – innen a hely neve. Eredetileg lakatos volt, jól is ment, de aztán behívták, hogy jelentsen erről-arról. Nem akart, így kilépett, két hét múlva már a Balatonon találta magát. Így lett vendéglátós, a munkába pedig beletanult a kisfia is. Utóbbi azonban világot akart látni, kihallgatott egy beszélgetést, hogy merre kell elindulni Jugoszláviából, és hamarosan Olaszországba szökött. Később megfordult több helyen, Kanadában két évet élt és dolgozott, lassan állampolgárságot kaphatott volna – de mindig visszatért. Összesen ötször. „Erősebb volt a honvágy. Azt nem pótolja semmi, ahogy lenézel a Halászbástyáról vagy kimész egy kettős rangadóra.”

Utóbbi már nem létezik, de édesapjától megörökölte a fehér köpenyt és vele az étkezdét, azóta mindennap itt van, feleségével együtt. Feri a „pályán” felveszi a rendelést és kiszolgál, intézi a bevásárlást és néhány éve megtanulta beszkennelni és feltölteni az aznapi étlapot. Utóbbi folyamatosan változik, csak egy dolog állandó: a csontleves.

Az ételeket Erzsébet, Feri felesége készíti el, aki a konyhában szorgoskodik és főz – remek ízekkel. „Harminchárom éve éjjel-nappal együtt vagyunk, ez már Guinness!”

A törzsvendégek közül többen is esküsznek rá, hogy jobban főznek itt, mint… – és ide mindenki képzelje el a város drága szállodáinak egyikét. Ahány vendég, annyiféle verzióban hallottuk ezt az összetételt. „Egyszer bezártak két hétre, de én nem mentem el máshova. Le is fogytam!” – mondja egyikük.

Régen sok híresség megfordult itt: Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyuszi, Pege, Eperjes, Lábass Endre, Kézdy György, egy időben a fél MTK – sorolja Feri. A vendégkör egyébként nem nagyon változik, ritka errefelé a betévedő vendég. Sosem volt ez tehetős környék, de régebben sok kereskedő és zenész lakta. Ők sem tűntek el persze teljesen. „Láttad Az élet fáját? Meg kell nézni! Kiderült, hogy nem egy rossz színész ez a Brad Pitt, csak jó szerep kell neki.” – mondja az egyikük, aki maga is ismert zenész és Feri jóbarátja, idejár már vagy harminc éve.

Az ételek egyébként mindig frissek, a kézzel írt étlap naponta változik. A francia hagymaleves jól fűszerezett, a Dubarryból pedig egy fél adag is elég lett volna, mert emberes mennyiség. A pizzák is jók, látszik, hogy tisztességes alapanyagból készülnek. Kéthetente van kacsazúza pörkölt is (galuskával 870 forint), de ilyenkor érdemes sietni, mert fél 1 körül általában elfogy. Persze odaszólhatunk telefonon is, akkor félreteszik.

Apropó telefon. Lehet, hogy hamarosan más szám lesz. „Jön a digitális átállás. Küldtek egy levelet, amire elfelejtettem válaszolni, de egyébként minden be volt fizetve. Erre fogják magukat és kikapcsolják. Azért tizenöt év után küldhettek volna egy SMS-t vagy valamit.” – mondja Feri, és nem nehéz hasonló történetet találni a saját emlékeinkben.

Az idők persze változnak. Benéz valaki, láthatólag ő is törzsvendég, kérdez, és már megy is tovább: „Te Ferikém, hol van itt fénymásoló?” „Itt kimész, a sarkon ott van a srí lankai” – hangzik a válasz. Régen sok iroda volt a környéken, több művész is lakott errefelé, és sorok álltak itt délben, egy dolog azonban változatlan: a konyha jó, a környékről pedig ide jár mindenki megbeszélni az élet nagy dolgait.

„A multik Magyarországon letarolnak mindent.” – kapcsolódik be a beszélgetésbe az egyik törzsvendég, aki 25 éve jár ide, és korábban maga is neves hotelekben dolgozott. „Franciaországban, Olaszországban, de még Horvátországban is sok az olyan vendéglő, amiből egy család él. Nálunk alig van ilyen.”

Az Öcsi az egyik kivétel. Ferit is simán elképzeljük egy régi párizsi fotón, ahogy az üzletportálban áll, vagy egy szicíliai trattoria pultjánál. De ő megmarad a Bérkocsis utcában, nem bírt elmenni innen.