
Kultúra
Ismét szÃnesÃtik a belváros tűzfalait – idén is jön a SzÃnes Város Budapest Fesztivál
Idén is lesz SzÃnes Város Budapest Fesztivál, ezúttal a Duna és a fejlesztések állnak majd a középpontban.
Már szinte minden fÅ‘városi belefutott legalább egyszer azokba a szÃnes rajzokba, amelyek a kopár tűzfalakat varázsolták újjá. Mi is Ãrtunk róluk többször is. A SzÃnes Városhoz pedig egy fesztivál is kapcsolódik, amelyet már harmadszorra rendeznek majd meg augusztus végén. Az egy hónapos falfestÅ‘ programsorozat, a SzÃnes Város Budapest Fesztivál idei tematikája a városra, a vÃzre és a budapesti fejlesztésekre épül majd.
A 2014-ben indult fesztivál célja, hogy magyar és külföldi alkotók szÃnesÃtsék Budapest belvárosának tűzfalait. Idén is számos új felületet festenek majd meg, emellett a programok területén is jó pár újdonságot Ãgérnek a szervezÅ‘k. Mivel szeretnék elérni, hogy a vizuális művészeten kÃvül egyéb kreatÃv ágazatok is helyet kapjanak a szeptember végéig tartó rendezvények között, ezért terveznek élÅ‘festést, gyerekprogramokat, koncerteket, bulikat és kiállÃtást is. Az egyik újdonság, hogy idén olyan alkotók jelentkezését várják, akik szeretnének kültéren alkotni, képesek is erre, vagyis megvan hozzá a megfelelÅ‘ tudásuk, és örömmel mutatnák meg azt a nagyobb közönségnek is. A pályázathoz nem szükséges más, csak egy portfolió elküldése az itt található elérhetÅ‘ségek bármelyikére. Az alkotókat és a terveket szakmai zsűri bÃrálja el.
A SzÃnes Város Budapest Fesztivál is ezért jelentÅ‘s kezdeményezés, mert a művészeti koncepció mögött jelentÅ‘s városfejlesztést is végrehajtanak, hiszen gigantikus méretű tűzfalakat hÅ‘szigetelnek, ezáltal évtizedekre újÃtanak meg omladozó felületeket - jelentette ki Dr. Fürjes Balázs, a fesztivál védnöke.
Eddig 22 művész, több mint 20 művészeti projektet valósÃtott meg a SzÃnes Város Budapest Fesztivál keretein belül, amit Magyarország elsÅ‘ tűzfalszÃnesÃtÅ‘ szervezete, a SzÃnes Város Csoport szervez. A szervezet nevéhez immár közel 20.000 m2 falfelület kiszÃnesÃtése fűzÅ‘dik az egész országban.