1918 óta tartozik hozzá a budapesti belváros képéhez az a sokat megélt épület, amelynek legújabb funkcióját a nemrég felkerült “Ritz-Carlton” felirat hirdeti: itt nyílik a főváros legújabb ötcsillagos luxushotelje, ami egyebek mellett talán annak a legbiztosabb jele, hogy a város presztízse egyre csak nő a külföldi turisták körében. Nemrég lehetőségünk volt exkluzív interjút készíteni a Ritz-Carlton globális ügyvezető igazgatójával, Bob Kharazmival, akitől megtudtuk, hogy a hotel menedzsmentje határozottan szeretné, ha a külföldiek mellett egyre több magyart is vendégül láthatnának.

A Deák téren álló, elegáns, fehér mészkővel borított épület, amely ma a legújabb Ritz-Carlton hotelnek ad otthont, nem mindennapi múlttal büszkélkedhet. Az eredetileg az Adria Biztosító Társulat luxusirodájaként épült palota súlyos károkat szenvedett a második világháború során, majd renoválást követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság főhadiszállása lett. Az épületet végül 1998-ban teljes mértékben helyre állították, ekkor költözött ide az ötcsillagos Le Méridien, majd tavaly érkezett a bejelentés, hogy itt nyílik meg az első magyarországi Ritz-Carlton egység.

Amíg az átalakítási munkálatok teljesen befejeződnek, a hotel soft opening üzemmódban várja a vendégeket. Már szinte minden készen áll az április 12-i hivatalos megnyitóra, amit a Ritz-Carlton globális ügyvezetője is tanúsíthat: Bob Kharazmi nemrég azért látogatott Budapestre a hotellánc amerikai központjából, hogy irányítása alatt az utolsó részletek is gond nélkül a helyükre kerüljenek. Nemcsak azért érkezett, hogy koordinálja a legvégső mozzanatokat, hanem hogy a helyi menedzsment és személyzet tagjait első kézből ismertesse meg a Ritz-Carlton filozófiájával. Bokros teendői mellett maradt egy kis ideje, hogy elmesélje nekünk, milyen szerepet szán a vezetés a budapesti hotelnek: a világjáró turistákon kívül szeretnék megszólítani a budapestieket is, hiszen a szálloda számos olyan szolgáltatást kínál majd, amely bárki számára igénybe vehető.

„Nagyon örülünk a lehetőségnek. ... Ezzel a Ritz-Carlton egy régi álma válik valóra” – mondja Bob Kharazmi a cég budapesti terjeszkedéséről. És ez csak a kezdet, hiszen a jövőben a brand újabb szállodákat telepít Közép-Európa több városába, kihasználva a térségben megfigyelhető, nemzetközi turisztikai fellendülést. „A mi növekedésünk attól függ, hogy merre utaznak az emberek, mivel természetesen azt szeretnénk, ha a mi hoteljeinkben szállnának meg.”

Bob Kharazmi elmondása szerint Budapest elsősorban az utóbbi évek fejlesztései, a virágzó kulturális és gasztronómiai színtér és az egyre bővülő légi közlekedési összeköttetések miatt keltette fel a Ritz-Carlton vezetésének érdeklődését. Az 1984 óta a luxushotel-lánc csapatát erősítő ügyvezető úgy látja, Budapest megérett arra, hogy Ritz-Carlton helyszín legyen, de hangsúlyozta, hogy a cég nem akar külföldi szellemiséget erőltetni a magyar fővárosra – az új hotel megjelenésében és szellemiségében is tükrözni fogja a helyi stílusvilágot és értékeket.

„Akárhová is terjeszkedünk, nekünk mindenhol nagyon fontos a helyi közösség” – magyarázza Bob Kharazmi. „Igazán részévé szeretnénk válni az adott ország kultúrájának. ... A sikerünk – mint bármelyik brand sikere – nagyban függ attól, hogy fogadnak bennünket az ottani emberek.”

Hogy a Ritz-Carlton miként próbálja elnyerni a budapestiek szimpátiáját, az már az előcsarnokba belépve nyilvánvalóvá válik. A belső tér, melynek kialakítása a nemzetközi G.A Design iroda budapesti kirendeltségének munkáját dicséri, a Duna fő motívuma köré rendeződik a világos kék, hullám mintás szőnyegtől kezdve a folyót reprezentáló csilláron át a Budapest hídjait szimbolizáló, dekoratív pillérekig. Az egységes tematika elemei a hotel 170 szobájában és 30 lakosztályában is visszaköszönnek, a szálloda saját étterme, a hazai Baldaszti Csoporttal együttműködésben létrehozott Deák St. Kitchen pedig klasszikus, századfordulós kávéházi hangulatot idéz.

„Nem azért jöttünk, hogy megmondjuk, mi hogy legyen – kétirányú folyamatról van szó... úgy szeretnénk hozzájárulni a város életéhez, hogy közben mi is tanulunk az itteni emberektől” – mondja Bob Kharazmi. Ennek bizonyítékaként a menedzsment kedvező árakat vezet be a Ritz-Carlton vendéglátóhelyein, a Deák St. Kitchenben és az előcsarnokból nyíló Kupola Bárban. „Törekszünk rá, hogy az áraink ne csak a minőséget tükrözzék, hanem vonzók legyenek a budapestiek szemében is. Az átlag magyar számára nem vagyunk megfizethetetlenek. Az árazással bevonzani, nem pedig elriasztani akarjuk a magyar vendégeket.”

Bob Kharazmi szerint a magyar kultúra inspirálta légkör autentikusabbá és emlékezetesebbé teszi a nemzetközi vendégek itt szerzett élményeit, és turisztikai szempontból jó fényt vet magára Budapestre. „A luxus lényege a történetmesélés. Azt szeretnénk, ha a vendégeink jó emlékeket őriznének Budapestről, és megosztanák azokat az ismerőseikkel.”

A budapesti Ritz-Carlton hivatalos megnyitója április 12-én lesz. Amint tudjuk, részletesen is bemutatjuk majd a hotelt és szolgáltatásait.