Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

szabadidő

szerkesztés

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Szerzők

  • Nick Robertson

2015. 05. 05. 2:00

Hűvös dunai szellő, lágyan ringatózó hullámok, lélegzetelállító nevezetességek – talán nem mindenki tudja, hogy mindezt nemcsak drága sétahajóról, hanem tömegközlekedve is bárki megcsodálhatja. A BKK hajói a hét minden napján közlekednek a Duna belvárosi szakaszán, a jegy pedig egyáltalán nem kerül sokba, sőt hét közben a bérletesek ingyen léphetnek a fedélzetre. Mi is kihajóztunk, hogy megnézzük, milyen a vízen átszelni a fővárost.

A vízi közlekedés mindig fontos részét képezte Budapest életének, már akkor is, amikor a ma ismert város még nem is létezett. Ugyan a Duna-parton manapság nincs akkora tolongás, mint amikor a város hídjai még sehol sem voltak, de a nap mint nap a vizet szelő sétahajók szép időben most is a folyópartra vonzzák a turistákat és a helyieket egyaránt. Ha időre kell A-ból B-be jutnunk, nyilván nem érdemes a tömegközlekedésnek ezt a módját választani, viszont ha ráérünk, a vízen ringatózva eddig ismeretlen szögből csodálhatjuk meg Budapest szépségét.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A buszokon, villamosokon, metrókon és egyéb közlekedési eszközökön kívül a BKK hajóflottát is üzemeltet, és a vízi járművek több mint egy tucat budai és pesti állomás között szállítják az utasokat a város déli részéről az északi külvárosi részekig és vissza – egy ilyen fantasztikus vízi kirándulást már egy jobb fajta kávé áráért megejthetünk, sőt ha van BKK-bérletünk (még ha csupán 24 órára szól is), hétköznap ingyen utazhatunk. Folyásiránnyal szemben haladva végállomástól végállomásig majdnem kétórás sétahajózás vár ránk, míg ellenkező irányba ugyanez az út körülbelül 90 percig tart.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Az utazás során gyönyörködhetünk a város összes folyóparti nevezetességében – például a Gellért-hegyben, a budai Várban és a Parlamentben is – miközben elhaladunk minden belvárosi híd alatt. Ha ez még nem lenne elég az élvezetekből, a hajókon frissítőket is vásárolhatunk (akár alkohol formájában), de csaphatunk egy különleges, vízi pikniket is, csak annyit kell tennünk, hogy magunkkal hozzuk a harapni- és innivalót (alkoholos italokat is, ha úgy tartja kedvünk).

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: László Balkányi - We Love Budapest

A BKK-hajókat a pesti belvárosból támadók talán a Vörösmarty tértől alig pár lépésre található Vigadó téri állomásnál tudják legegyszerűbben megközelíteni: csak át kell sétálni a 2-es villamos sínpárjai alatt húzódó aluljárón, majd a rakparti autóúton átküzdve magunkat el kell ballagni a távolsági hajójáratok jegypénztáráig, végül balra fordulni, és menni körülbelül 100 métert egészen a 8-as kikötőig, amely fél úton a Legenda városnéző hajó kikötője és a Dock 8A Bar között helyezkedik el.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: László Balkányi/We Love Budpest

Mint a BKK buszmegállóiban, itt is van váró, ahová a hajók körülbelül óránként érkeznek (csúcsidőben gyakrabban, az aktuális menetrendet itt találod). Jegyet felszálláskor lehet venni: felnőtteknek a vonaljegy 750 Ft, 15 év alatti gyerekeknek 550 Ft, BKK-bérletesek pedig ingyen utazhatnak hétköznapokon (hétvégéken rájuk is a rendes díjszabás vonatkozik). Akinek van Budapest Kártyája, annak a hajózás a hét bármelyik napján ingyenes.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A kellemes, lazítós hangulat ránk is hamar átragad, amint a ponyvával fedett emeleti fedélzeten sört iszogató és szelfizgető turistákat nézzük. Ahogy ide-oda cikázunk a budai és a pesti part között, közvetlen közelről tárul elénk a Várkert Bazár, a Duna-korzó, a Lánchíd és a többi ikonikus budapesti nevezetesség – mind egészen más szemszögből, mint amit eddig megszoktunk.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Nem csak a parton érdemes érdekességek után kutatni, maga a hajó is tartogat lenyűgöző látnivalókat. Mi például megbabonázva figyeltük az örökké éber kapitányt, ahogy a hídon, a hajókormány mögött állva kormányzott, vagy igyekezett a kikötőbe tökéletesen befordítani az úszó monstrumot. A folyami hajózás aranykorában is valahogy így működhetett a dolog.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Ezen a napos délutánon nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a dunai ringatózást választották kikapcsolódásként, sőt rá kell jönnünk, hogy a folyó városi szakaszán bizony elég tekintélyes a forgalom. A körülöttünk nyüzsgő kirándulóhajók, kétéltű River Ride buszok, uszályok, rendőrségi motorcsónakok és távolsági sétahajójáratok jól mutatják, hogy a föld és levegő dominanciája ellenére a vízi közlekedés még mindig fontos része a város, sőt Európa mindennapjainak.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Az út mentén több megállónál is kiszállhatunk, hogy közelebbről szemügyre vehessük a nevezetességeket: ilyen a Haller utca (innen rövid sétára található a Művészetek Palotája), az A38, a Szent Gellért tér (a névadó hotel és gyógyfürdő előtt) vagy a Kossuth tér (a Parlament közvetlen közelében). Némelyik járat egészen a Rómaifürdő megállóig közlekedik, ahol a környező Római-parton hangulatos falatozók, lángosos standok és hamburgerezők garmadája sorakozik.

BKK-hajóra pattantunk, hogy új szemszögből láthassuk Budapestet

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

750 forintos felár ellenében még a biciklinket vagy a kutyánkat is megutaztathatjuk. A pontos információkért érdemes felkeresni valamelyik BKK ügyfélközpontot (például a Deák téri aluljáróban, a metró bejáratánál található infopontot) vagy a BKK honlapját.

Hasonló tartalmak

Admin mode