Több hazai szervezet összefogásában összesen 13 új falfestménnyel gazdagodott a város nyár eleje óta. A Színes Város Budapest Fesztivál apropóján nyolc festmény készült hungarikum témában, négy új falszínesítő projektet valósítottak meg argentin, portugál, brit és magyar művészek azt ábrázolva, mit gondolnak rólunk a külföldiek. Az Erzsébet híd budai oldalán található hídpillérekre pedig Budapest jelképes vonzerőit: a világhírű gyógyvizeket és gyógyfürdőket népszerűsítő alkotások kerültek.


A Színes Város projektsorozat hazai és külföldi művészekkel együtt már 2009 óta használja Budapest régi, omladozó tűzfalait festővászonként. Ennek eredményeként olyan kreatív falfestményekbe ütközhetünk úton-útfélen, mint a Fecskék vagy a Városemberek. Az idei Színes Város Budapest Fesztivál első falfestménye júniusban készült el, amit 12 másik követett. Ezeknek a tervezőit egyébként  zártkörű, meghívásos pályázat keretében, szakmai zsűri (Sugár János MKE egyetemi tanár, Pálfi György László MOME egyetemi docens, Sidó Szabolcs Budapest Városigazgatóság Zrt. vezérigazgató és Dévényi Tamás Központi Műemléki Tervtanács elnök) választotta ki.

A Földművelésügyi Minisztérium megbízásából összesen nyolc kép készült hungarikum témában azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztályokhoz is közelebb hozzák tradicionális értékeinket. Így most a város különböző pontjain könnyen szembetalálhatjuk magunkat egy makói vöröshagymával vagy egy szegedi fűszerpaprikával.

A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készülő három fal témáját az ihlette, hogy mit gondolnak rólunk a külföldiek. A visszajelzések szerint, Magyarország felülmúlja a turisták várakozását, és mára már felkerült a külföldiek „must see” térképére.

Az lábánál készült, a  idéző falfestmény „gazdája” a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Szőke László vezérigazgató elmondta, hogy fontosnak tartja a folyamatos fürdőfejlesztéseket, ennek legfrissebb eredménye a Rudas wellness részlegének megépítése.


A fesztivál záró projektjének tervező alkotója, Mesterházy Károly (alias BreakOne) a MOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett tervező grafika szakon. A neve a tavaly készült Akácfa utcai fecskés falfestmény kapcsán lehet ismerős, és mostantól egy újabb állatos alkotást is köthetünk hozzá. Ez alkalommal egy csodaszarvast pingált a Régiposta utca egyik falára, megidézve ezzel a magyar mondavilágot.

A közönségszavazás a legszebb falról ma indult az Indexen, amelynek fődíja a Balassi Intézet moszkvai Magyar Kulturális Intézetével partnerségben egy utazás Moszkvába teljes ellátással, valamint egy helyi művésszel közös köztéri alkotás létrehozása az orosz fővárosban 2016 tavaszán.