A Képzelt Város tavaly decemberben jelentette meg IO című akusztikus EP-jét, amit január 21-én teljes egészében előad az A38 színpadán. De közel sem ez az egyetlen érdekesség velük kapcsolatban, hiszen az idén tíz éves zenekar lassan elkezd dolgozni az új lemezén is. Így nem volt kérdéses, hogy alaposan kikérdezzük őket az EP-hez készült klipekről, az újrahangszerelés nehézségeiről és az elmúlt évtized történéseiről.

A Képzelt Város új EP-je egyfajta híd a zenekar múltja és jelene között: megvan benne a korai évek visszafogottabb, líraibb világa és a későbbi időszak poszt-rock-felé hajlása (főleg a Godspeed You! Black Emperorra érdemes gondolni) is. Az előző lemezükkel (Anatolij) már bizonyították, hogy a marionette ID-ból „átszerződött” Kovács Ákos remek énekes, és ha valamit, akkor hangulatot teremteni remekül tudnak, vagyis most sem okoznak csalódást: finoman felépülő, magába szippantó utazás mindegyik szám. El lehet veszni bennük, mindegyikük egy aprócska űrutazás. Finoman borongós, szövegek és a hangszerelés tekintetében is rendkívül kimunkált anyag. Külön öröm, hogy a már említett Anatolijhoz képest most hangsúlyosabb a cselló, egyfajta, a Thee Silver Mt. Zion Memorial Orchestrat idéző törékeny szépséget kölcsönözve az egész befelé űrhajózásnak.

Honnan jött az unplugged EP ötlete és végül mi alapján választottátok ki azt a négy számot, amit áthangszereltetek? Kovács Ákos András: Tavaly a lemezboltok napján játszottunk egy rövid akusztikus szettet, és sok pozitív visszajelzést kaptunk. Ezen felbátorodva adtunk még egy-két ilyen koncertet, akkor aztán többen érdeklődtek, hogy szándékozunk-e esetleg felvenni is ilyen módon néhány dalt. Az ötlet nekünk is tetszett, szóval belevágtunk. Szerettük volna, ha a régebbi és az újabb számok egyaránt helyet kapnak az anyagon. Sok időnk nem volt, így 2-2 dal mellett döntöttünk. Az is világos volt, hogy egy új szerzemény nélkül nem akarjuk megcsinálni a felvételt, így született a Mégis, mindent, és így áll össze az öt számos EP anyaga.

Győrffy Máté: A legelső ötlet az volt, hogy az Apáthy-sziklán veszünk fel egy teljesen akusztikus sessiont, de sajnos esett az eső a tervezett forgatási napon, ráadásul nem készültünk el időben a számokkal. Utána Marci elutazott Dániába, és csak egyetlen nap volt lehetőségünk stúdiózni, amikor szeptemberben hazautazott egy koncert miatt. Nem kockáztattuk, hogy megint rossz idő lesz, így végül a Supersize-ban vettük fel a lemezt Dexterrel. Nem bántuk meg a döntést, az eső is zuhogott egész nap, és a lemez is szépen szól legalább. Hencz Peti pedig egy gyönyörű videót forgatott hozzá a stúdióban.

Mennyire érzitek visszatérésnek az IO-t a korai évek visszafogottabb, líraibb világához?


Kovács Ákos András: Némileg nyilván visszatérés, ami elsősorban a hangszerelésnek köszönhető. Azt is szerettük volna ugyanakkor, ha a dolog egyszerre reprezentálja a régebbi és újabb dolgait a zenekarnak, ez a dalok választásánál szintén fontos volt. Az új nagylemez is valószínűleg a kettő ötvözete lesz valamilyen értelemben, de csak mostanában kezdünk el dolgozni rajta.

Az EP egyetlen új számához (Mégis, mindent) klip is készült. Mennyire volt tudatos döntés, hogy illeszkedjen az akusztikus feldolgozások intimebb, bensőségesebb világához?
Kovács Ákos András: Teljes mértékben a koncepció része volt, noha nem akusztikus hangszerekkel kezdtük a dal írását és hangszerelését. A koncerteken sem akusztikusan hangzik el, noha pont a hangszerelés miatt olyan óriási különbség nincs a két verzió között. Az akusztikus lemez hangulatához illeszkedve, ugyanakkor énekközpontú, valamivel hagyományosabb dalszerkezetben gondolkodtunk.

Győrffy Máté: Nem volt ez azért annyi direkt. Annyi volt fix, hogy szeretnénk egy új számot a lemezre. És ha jól emlékszem legelőször akusztikus gitáron mutattam az alapját, csak nem raktuk össze rögtön a számot.

Meséljetek a hangszerelésről, melyik hangszert mivel helyettesítettétek?


Kovács Ákos András: Nyilvánvaló volt, hogy sok esetben teljes áthangszerelésre lesz szükség. Nekünk is kihívás volt, ugyanakkor biztosak voltunk abban, hogy ezt az esetenként hangos és zajos zenét visszafogottan is meg lehet érdekesen szólaltatni. Az elektronika teljesen kiiktatódott a felvételről. Az akusztikus gitárok mellett pengetős hangszerként használtunk mandolát, a szintiket – de néhány esetben a gitárokat is – pedig zongoraszólamok helyettesítik. De próbáltunk egyéb ötleteket is belecsempészni, így jött a képbe például a metalofon. A hangszereléshez kapcsolódó ötletek viszonylag gyorsan jöttek, szerencsére ezzel sok időt nem kellett eltölteni.

Győrffy Máté:

Az augusztus úgy nézett ki, hogy Marci zongorázni tanult Dániában, én meg metronómra ütögettem a xilofonomat.

Úgy tudom, meglepetésvendéggel és újabb feldolgozásokkal készültök az A38-as EP-bemutatóra, mit lehet tudni?


Győrffy Máté: Valóban, bár már nem annyira meglepetés, hogy Gergő, a volt énekesünk csatlakozik hozzánk pár szám erejéig. Az utolsó közös fellépésünk pont két éve volt az MR2 Akusztik felvételén, bár már akkor is csak vendégként segített ki minket. Hétvégén lesz közös próba, már nagyon várjuk, rendkívül fárasztó a humora. Az EP csak öt számos, a koncerten 9-10-et biztosan játszunk. Lesznek újabb és régebbi dalok és újra eljátsszuk a Pegazusok nem léteznek feldolgozásunkat, a Nem tudomot.

Mit mondanátok, hogy tudtátok átvészelni az újabb és újabb tagcseréket és megmaradni aktív, koncertező zenekarnak?


Győrffy Máté: Valóban volt néhány, eddig sikerült mindig átvészelni, utána pedig előre menni. Dobost vagy basszusgitáros azért valamivel talán egyszerűbb váltani, mint énekest. Ákos beilleszkedése is nagyon jól sikerült, fél évvel az érkezése után már lemezt vettünk fel. Az Ákos érkezése és Gergő távozása közötti 3-4 hónap volt nehéz, nem találtunk senkit, akivel folytatni tudtuk volna. Akkor nem nagyon tudtuk, hogyan tovább. Most ősszel Marci dániai tartózkodása nehezítette a koncertezést, de mégis fel tudtuk venni ezt az EP-t. Sajnos úgy tűnik, hogy tavasszal is pár hónapot ott tölt, de majd megoldjuk azt is.

Az EP címe (IO) utal arra is, hogy idén lesz tíz éves a zenekar. Mi jut először eszetekbe, ha az elmúlt tíz évre gondoltok?




Győrffy Máté:
Az, hogy ez milyen jól hangzik, de van egy kis túlzás ebben a tíz évben. A 2005-ös eredeti felállásból már csak Marci van a zenekarban, az még nem sokban hasonlított a mostani Képzelt városra. Emlékszem, amikor mutogatták ez első felvett számaikat a Bercsényi kollégiumban, meg dicsekedtek, hogy ők már az Azfeszten is játszottak. Aztán arra is, amikor 2006-ban be akartak szervezni a zenekarba, mert az akkori gitárosuk kilépett. Természetesen sikert ígértek és rengeteg csajt, de ezekről még biztos fogunk beszélni idén, Gyöngyi zenekarba kerülése pedig sokkal viccesebb ennél.Az IO EP teljes egészében meghallgatható a zenekar Bandcamp oldalán. Az akusztikus koncertre jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.