A városban sétálva lépten-nyomon festetlen, omladozó falfelületekkel találkozunk, nem beszélve a járókelő számára láthatatlan belső udvarokról, eldugott kis belső kertekről. Szerencsére közülük egyre többet újítanak fel; ezek egyike a Neopaint által megfestett Hernád utcai Baross Gábor Általános Iskola udvarának hatalmas tűzfala is, amely éppen a sulikezdés napjaira készült el.

A munka, mint mindig, itt is a téglafal újravakolásával kezdődött. Mivel ez a felület nem az iskolához, hanem egy társasházhoz tartozik, az ottani lakók gyakorlatilag két nap alatt igent mondtak, hiszen a felújítás így nekik az Erzsébetvárosi Önkormányzat és a Trilak jóvoltából semmibe sem került - mondta el Jankovits Barnabás a művészcsoport nevében.

A keskeny udvar és a hatalmas, több mint 700 négyzetméteres felület miatt sajátos felépítésű képet kellett kitalálniuk, ami alulról is nézhető, sok részletet tartalmaz és a különleges perspektíva ellenére is megvan a mélysége.

A művészek egy nagy terepasztalként ábrázolt kisvárost képzeltek el, amelynek a közepén egy gyerek ül és olvas. A tájat egy viadukt és egy hosszú vonat vágja ketté - a nyolc vagon volt a megrendelők egyetlen kérése, hiszen nyolc osztályos iskoláról van szó, ráadásul a mindez utal a névadó Baross Gáborra is. Az olvasó alak pólóján egyébként az iskola logója látható.

Az elképzelt kisvárosban számos kis részletet megfigyelhetünk, így az iskola folyosóján álló gyerekek komolyan elgondolkozhatnak a képek alapján például a fűnyírás, a papírsárkányozás és a piknikezés szépségeiről, de a legmulatságosabb részlet az autószerviz jelenete, ahol a pocakos tulajdonos feltehetőleg éppen átveszi a gépkocsiját. A város szélén megjelenített sportpálya is életszerű lett, de apró kritika az alkotókkal szemben, hogy az edzést végző focisták parkolójába elfelejtették megfesteni a

Ferrarikat.

A festmény több száz gyerek iskolai napjait teheti vidámabbá, vagy legalábbis színesebbé. Köszi Neopaint.