"A mi zenénk öt boldog ember szüleménye" - Az Ivan & The Parazollal beszélgettünk

Van különbség, hogy külföldön játszotok, vagy egy magyar fesztiválon magyar közönségnek?

Vitáris Iván: Semmi. A magyar közönséget nagyon nagyra tartjuk - egyrészt, mert ők állnak ki talán a legjobban azért, amit mi csinálunk, ők azok, akik tényleg árkon-bokron túl követnek minket, bárhova megyünk, iszonyatosan nagy energiákat adnak nekünk minden egyes koncerten. Meg hát, valljuk be, Magyarországon játszunk a legtöbbet, ők tartanak el minket. Akárhogy is nézzük, a magyar közönség mindig is az első számú barátunk lesz.

Milyen volt a külföldi közönség?

Simon Bálint: Az az érdekes, hogy a tavalyi külföldi fellépéseink arra voltak jók, hogy rájöjjünk, ott is ugyanakkora lelkesedéssel fogadtak minket, mint itthon, az első koncertjeink alatt. Idén meg, amikor voltunk az SXSW-n (South By Southwest, az egyik leghíresebb amerikai showcasing fesztivál - a szerk.), miután tavaly a Take My Hand lett a promódal, mint idén a Szigetnek a Together, már két majdnem telt házas buli fogadott minket. Ez egy nagyon jó élmény, hogy láthatjuk, hogy a magyar rock 'n' roll az egész világon megállja a helyét. A két legkompetitívebb piacon, Angliában és Amerikában voltunk és a közönségnek tetszett, amit játszunk.

Az a fajta rock 'n' roll, amit ti játszatok, abszolút benne van most a levegőben - elég csak például az új Jack White lemezre gondolni.

Vitáris Iván:

Mi az hogy!

Simon Bálint:
Ez nekünk a nagy szerencsénk! Mázlink volt, hogy elkezdtük ezt 2010-ben csinálni és két évre rá a világ rock 'n' roll lázban kezdett el égni.

Vitáris Iván:
Én nagyon büszke vagyok arra, hogy a stílust nem úgy találtuk ki, hogy

lementünk egy próbaterembe és azt mondtuk, hogy "na, hatvanas-hetvenes évek zenéje, gyerekek, Deep Purple - Machine Head, Rolling Stones - Exile On Main St. és Led Zeppelin - II, hallgassátok végig, ez lesz". Nem, lementünk a billentyűsünkkel, Beke Istvánnal, Mátéval, Janival, bárkivel, írtunk dalokat és ez jött létre, ami. Ugyanez igaz egy Sziget fesztivál-himnuszra, hogy megírtunk egy lemezt (Mode Bizarre - aszerk.) és utána azt mondták, hogy szeretnénk egy himnuszt kérni tőletek, mi pedig azt mondtuk, hogy tessék, itt a lemez és azt mondták, hogy oké, akkor legyen a Together, mi pedig azt mondtuk, hogy oké. Hála istennek - és erre nagyon büszke vagyok - sohasem kellett valaminek megfelelnünk, soha nem volt az, hogy most ez megy külföldön, vagy hogy ezt kell megírnunk a Szigetnek, soha. Mindig úgy választotta ki ezt a zenét a közönség magának, vagy a Szigetfesztivál a himnuszának, mert tetszik neki.Simon Bálint: Ez óriási mázli amúgy. Az első mázli az az, hogy mi öten megtaláltuk egymást, a második az, hogy Iván megszületett, a harmadik az, hogy...Vitáris Iván: ...te is megszülettél és így folytatódik a lista!

Simon Bálint:
Viccen kívül, a legnagyobb mázlink, hogy a világban ez a zene, ez most megy.
Szerintetek miért?

Vitáris Iván:

Nagyon jó lenne, ha most itt lenne a billentyűsűnk, Beksz (Beke István - a szerk.), mert ha nem is egy teljes generációval fölöttünk van, de van akkora eltérés közte és köztünk, hogy ő felfogja azt, hogy a mi generációnkkal meg az alattunk lévővel mi a baj és mi a jó. Igazából arról van szó, hogy ugyanabban az értékválságban vagyunk, amiben a hatvanas - hetvenes években is voltak az akkori fiatalok, akik úgy nőttek fel, hogy negyvenötben megszületett a gyerek és apja-anyja meghalt

a háborúban. Valami olyan morális válságba került az egész világ, amiből úgy tudtak kilábalni, hogy kiállt a Rolling Stones a Hyde Parkban, és azt énekelte, hogy Street Fighter Man vagy I Can Get No Statisfaction.

Simon Bálint:
Vagy azt, hogy Jól Áll Nekem Az Élet!

Vitáris Iván:
Például. Most is az van, hogy I Can Get No Satisfaction, csak most nem azért, mert otthon éppen háború van vagy a Szovjetunió elnyomja az összes államot maga körül - valami olyasmiről van szó, hogy mi is azt érezzük, hogy a mostani generáció, amiatt, hogy külföldre megy, amiatt, hogy nem találja meg a helyét ebben a világban, egyfajta értékválságban szenved. De itt van most a Beksz, majd ő elmondja!

Beke István:
Úgy érzem, hogy ennek a stílusnak van most egy revivalje itthon. Most nőtt fel az a generáció kb., aki a szülei által ezen a zenén nőtt fel, egyrészt, másrészt nagyon sok szempontból a mai, most felnövő generáció kicsit annyira esélytelenül látja a helyzetét, mint amikor kialakult a rock 'n' roll korszak. A második világháború utáni gyerekek felnövő generációjára gondolok. Ami akkor volt, harminc-negyven évvel ezelőtt, egy ilyen második világháború utáni válság, az a fajta kilátástalanság, az most is megvan.

Vitáris Iván:
Egyvalamit ehhez hozzátennék, hogy a kilátástalanságból mindig valami pozitív dolog segít kilábalni. A mi zenénk pedig, gyakorlatilag öt boldog embernek a szüleménye, nagyon szeretünk együtt lenni, zenélni és nagyon szeretjük Budapestet is, meg tök jó itt lenni, itt és most.

Miért jó most Budapesten fiatalnak, zenésznek lenni?

Simon Bálint:


Itt vannak a világ legjobb női, Budapest most az egész világon valamiért nagyon népszerű - valószínűleg azért, mert az itt élő embereknek van egy olyan kreatív energiája, ami az egész világon egyedülálló.
Vitáris Iván: Figyeljetek, mondjatok már még egy olyan várost, ahol kívülről a centrum felé haladva van hegy, folyó és sík terület. Na, ugye, hogy nem tudtok?
Simon Bálint: Van egy burok, ami véd minket és sehol máshol nincs ilyen.

Vitáris Iván:
Bárhonnan jöhetsz, Amerikából, Londonból, Bécsből, ilyen máshol nincs - egyszer jöttünk haza valahonnan és az idegenvezető azt mondta, hogy "hát igen", amikor mentünk el a Lánchíd mellett és láttuk ezt az egészet, ami Budapest, hogy mehetünk Bécsbe, vagy New Yorkba, de ezt sehol nem kapjuk meg. Tegnap is, a Sziget Nagyszínpados fellépésünk előtt átmentem a Margit hídon és komolyan, potyognak az embernek a könnyei. Ezt hol látod? Sehol nem látod? Ezt soha nem hagyhatod el!

Simon Bálint:
A másik az, hogy egy ilyen kicsi országnak, mint a miénk, ekkora, nemzetközileg is ismert fesztiválja, mint a Sziget, egyszerűen nincs. Az, hogy itt az aktuális világsztárok a tíz-húsz éve világsztárokkal fellépnek és lehetőséget kapnak az itthoni zenekarok is csillogni, az egy óriási dolog és nekünk ez ugye duplán megtisztelő, mert mi azon nőttünk föl, hogy kimentünk a Szigetre, először itt rúgtunk be, itt néztük meg az első koncertjeinket.
Vitáris Iván: Én Illésen voltam itt először!

Simon Bálint:

És néztük itt ezt a színpadot, amire most felállhattunk és ez óriási dolog. A másik az, hogy kimegyünk Amerikának a legnagyobb zeneipari eseményére, az SXSW-re és tudják, mi az a Sziget és nagyobb dolognak gondolják azt, hogy mi a Sziget himnusza vagyunk, mint azt, hogy a South By Southwest fesztiválnak vagyunk a promója.

Hogy érzitek, sikerült megvalósítani mindent a második lemezen, amit akartatok?

Vitáris Iván: Nem. Egyáltalán nem. Szerintem ha megnézed, mondjuk, a The Beatles diszkográfiáját, volt mondjuk egyRubber Soul, meg volt egy Revolver, meg volt a bemutatkozó album, amik olyanok, hogy úristenem, jött egy Abbey Road, aminél azt érezted, hogy na most fogsz szétrobbanni és feloszlottak. Egy zenekarnak nem egy, nem kettő és nem három, hanem több lemeze van, ami elmondja, kik is ők, hol is tartanak épp.

Balla Máté: Én úgy érzem, az első albumnál könnyű dolgunk volt, mert nem leszegett fejjel mentünk előre, egy irányba tartottunk, csak annyi lebegett a szemünk előtt, hogy ez most nagyon oda legyen téve és a második albumon - ott is könnyű dolgunk volt, de ott elindult egy olyan útkeresés, ami teljesen rendben van, csak még nem feltétlenül értünk a végére.

Vitáris Iván: Á, még el sem kezdtük!

Balla Máté: Tehát mint öt alkotó, ez nagyon nehéz dolog, és az nagyon romantikus, hogy a második albumnál már elmozdult egy bizonyos irányba a dolog, és mi együtt tudtunk elmozdulni. Más gondolatok jöttek Ivánból, Simiből vagy belőlem, de rögtön rá tudtunk a másikra hangolódni és értettük, mit akar a másik ezzel.

Vitáris Iván: Én mindig azt mondom, hogy amíg a lemezen vannak olyan dalok, amiket öt perc alatt ír meg a zenekar és nem azért, mert öt perc alatt jobb vagy rosszabb számot lehet írni, hanem mert annyira egy síkon van mindenki, addig a zenekar egy felé megy. Amikor már nincs meg, akkor már valakinek a keze alá be van tolva, valaki felé megy. Ezt sok zenekarnál érezzük, kortársaknál és nálunk idősebbeknél is, hogy gyakorlatilag azon oszlanak föl és azért sorvad el az egész, hogy megszűnik ez a varázs. Én azt mondom, hogy nekünk nem szabad úgy kiadni lemezt, hogy van rajta olyan dal, amit nem vállal fel mindenki.

Simon Bálint: Őszintén kimondva, ez szerintem azért szerencse, mert itt van öt ember és ha már két albumon keresztül közös nevezőre tudtunk jutni, akkor az valamit jelent.