Moziba járni jó. Az elmúlt években mindenhol brutálisan nagyot változtak a "filmfogyasztási" szokások, így hiába volt a modernizmus egyik jele úgy száz éve a filmszínház, ma sorra zárnak be az egész világon. Pedig a moziban sokkal nagyobb élmény ugyanaz a film, ami a laptop képernyőjén, gagyi képekkel és hanggal egy erős közepes. A moziba besétálsz, sötét van, csak a filmre koncentrálsz, amelynek minden kis részlete sokkal jobban előbújik a vásznon. Sokkal intenzívebb minden: a hangok, a képek, a feszültség, így nem véletlen, hogy ha megkérdeznénk, melyik filmre emlékszel az elmúlt öt évből, valószínűleg egy olyan lenne, amit moziban láttál.
A mozin belül is külön világot képvisel az artmozi, ami megőrzött valami megmagyarázhatatlan hangulatot a mozi hőskorából, amikor az emberek megnéztek egy filmet, és utána beültek egy sörre, hogy beszélgessenek róla. A trashfilmekkel lebutított kommerszmozival szemben itt legalább esélyünk van arra, hogy tényleg értékelhető filmet látunk.
A mai Tabán Kinotéka elődjét feltehetőleg 1910-ben alapította Pécsi Manó. Akkoriban ez volt a környék első mozgóképszínháza, napjainkban pedig az utolsó budai artmozi. A közelmúltban néhány hónapra bezárt, hogy egy felújítást követően, a Budavári Önkormányzat és a Budapest Film együttműködésének köszönhetően újra megnyisson két teremmel, klassz büfével és elég baráti jegyárakkal. (Ráadásul a kerületi diákok és nyugdíjasok még ebből is 50%-os kedvezményt kapnak.)
A felújítás során megőrizték a régi mozitechnikát, de a hétköznapokban a legmodernebb képi- és hangrendszerek áldásos hatását élvezhetjük; úgyhogy tényleg csak biztatni tudunk mindenkit, hogy nézzen be egy jó filmre, például a Grand Budapest Hotel című Wes Anderson-opuszra. Élmény marad.
