Kori a Ligetben
Az 1800-as évek elején a mai Városliget még közel sem volt könnyen megközelíthető, jól kiépített terület. A sportolók később is csak egy tóparti fabódéban csatolhatták fel a korikat, de az építmény hamarosan a Reichstag sorsára jutott.
Szerencsére az öltöző pusztulása azért nem járt fatális következményekkel, ráadásul a remekbe szabott új, keleties épület - az akkor még pályája elején álló, viszonylag ismeretlen - Lechner Ödön tervei szerint készült el 1874-ben.
Sajnos ettől a faépítménytől is búcsút kellett venniük a pesti korisoknak, így a millennium környékén már egy Francsek Imre tervezte épületben melegedhettek. A mai is látható neobarokk épületet ifjabb Paulheim Ferenc álmodta meg az 1920-as években, de ennek állapota az ezredfordulóra olyan szintre jutott, hogy a belső térben Cameron effektek nélkül leforgathatta volna
A bolygó neve: Halál legtöbb jelenetét.
Az egykori karbantartási filozófiáról sokat elmond, hogy a jég alatti betont úgy javították, hogy mindig egy újabb réteget helyeztek rá, így a tó csökkenő mélységével gyakorlatilag az Aral-tó sorsára jutott. Az építkezés számokban: 23 második világháborús robbanószerkezet, 210 km új csővezeték és 2 Forint 50 Fillér. Ennyibe került az az 1957-ből származó legrégebbi jegy, melyet az előcsarnokban találtak, ez kisebb árnyékot vet az egykori takarítás alaposságára.Régóta csúszunk
Tehát a korcsolyázás nemcsak évszázados hagyományokra visszatekintő téli sport, hanem sokkal több is ennél: az egyletek megalakításával a polgárság önszerveződésének a jele is. Az első egyesületet Edinburgh-ban alakították, feltehetőleg 1742-ben. Ezután – a városi polgárság fejlődésével párhuzamosan – sorra keletkeztek az egyletek Európában, így nálunk 1869-ben Pesti Korcsolya Egylet néven jött létre az orvos Kresz Géza közreműködésével.
Nagyapáink természetesen az első egyesületek előtt is hasították a jeget: az 1860-as évek környékéig, vagyis a Duna szabályozásáig elsősorban a befagyott holtágakban, kis öblökben. A sportot magát, – mondhatni nem meglepő módon – a lóversenyhez, evezéshez, lövészethez, vitorlázáshoz hasonlóan, gróf Széchenyi István honosította meg nálunk.
Európai népszerűsödéséhez egyébként több tényező is hozzájárult: egyrészt az amerikai Jackson Haines két alkalommal tett körútja az öreg kontinensen, 1868-ban és 1871-ben. Ő építette össze először csizmáját a korcsolyaéllel, ennek segítségével különleges és nagyon látványos, balettszerű technikát fejlesztett ki, amivel tömegeket bűvölt el és nyert meg a régi-új mozgásformának.
Másrészt a korcsolyázás sokkal több volt, mint gondolnánk: az egyesületek és maga a pálya is egyben találkozóhelyet nyújtottak a város lakóinak, ahol a különböző társadalmi rétegek egy teret használhattak – két dupla axel között össze-összekacsinthatott a budai polgárfiú és a pesti cselédlány.Megújult épület
A 2011-re elkészült felújítás után az űrbázisszerű hangulat csak annyiban maradt meg, hogy a korcsolyacsatolók világító oldalfalat kaptak, egyébként a műemlék a lehető legtöbb részletében az eredeti, 1926-os állapotokat tükrözi. Ilyen például a bejárati csarnok aranyozott oszlopaival és korlátaival, de a remek akusztikájú kupolában is újra helyet kapott egy nyolcszögletű rendezvényterem. A Mányi Építész Stúdió a tervezés során nagy figyelmet fordított a használhatóságra és az igényes anyaghasználatra, így funkcionális és szép épületet kaptunk vissza.
Az új beléptető rendszer révén a hosszú sorban állás a múlté, a jégfelület mérete pedig a most befejezett felújításnak köszönhetően 15 ezer négyzetméterre nőtt. Amint a We Love Budapestbeszámolt róla, a sportolásban megfáradtak sem fognak unatkozni: az Adamdesign Belsőépítészeti Stúdió által tervezett étteremben rendelhetünk Monarchiabeli recept szerint készült tányérhúst, a büfében forralt borral melegíthetjük fel magunkat, és új teraszról hódolhatunk egy régi szórakozásnak, azaz az elesőkön való nevetésnek; persze csak azok, akik az ilyet viccesnek találják.
