Az idei Sziget fesztivál közeledtét jelzi, hogy második részéhez érkezett a fellépők között rendet vágó tematikus ajánlónk. Edgar Allen Poe titkos diszkóalbuma, brit slágergyárosok, hűvös szintibasszusok, rézfúvósok, gyerekkor, slágerek, a tech-house egyik legjobb duója és Birmingham gyárnegyedének himnuszai. Az előző részhez hasonlóan most is öt olyan fellépőt mutatunk be, akiknek tilos átfröccsözni a koncertjét.

Franz Ferdinand

„Olyan zenét játszani, amire a lányok táncolni tudnak.” – A Franz Ferdinand első, retro-szovjet borítójú albuma már az ars poeticájával csatát nyert. Úgy nyúlt a The Strokes, a Blondie, a Pulp vagy a The Kinks örökségéhez, hogy közben nagyon hamar kialakította a saját hangját. Egyszerű, karakteres, azonnal ható refrének, táncolós diszkó(punk), szintetizátorok, helyenként post-punk és persze slágeresség. A három lemezes életmű ugyanis szinte csak slágerekből áll, a karrierindító Darts Of Pleasure-től az új albumot beharangozó Right Actionig. A bandának ráadásul a magyar nyelv sem ismeretlen, hiszen játszottak már például a Volt Fesztiválon.

Superfantastisch koncertnek ígérkezik.

Little Boots

A Dead Disco nevű csupa-csaj trió volt szintis-énekesnője fog gondoskodni arról, hogy a Sziget nevében az i-re felkerüljön a diszkógömb. A nyolcvanas évek szintetikus hangzásait modernizáló Christina Hesketh új albumát (Nocturnes) már inkább Edgar Allan Poe és a kilencvenes évek house zenéjének bűvöletében írta. A Hercules & Love Affair vagy az Azari & III pánerotikus diszkóját jó adag popérzékenységgel ötvöző énekesnő esetében azonban nem kell attól félni, hogy a táncparkettről hirtelen A Vörös Halál Álarca egyik jelenetébe csöppenünk. Viszont érdemes a slusszkulcsot a zsebünkben tartani: nem csak a Chromatics/Symmetry képes kiváltani az ingert, hogy azonnal autóba szálljunk, és nekiinduljunk az éjszakának.

Woodkid

A felnőtté válás folyamatáról, nehézségeiről kevesen meséltek olyan őszintén, meghatóan és grandiózusan, mint Yoann Lemoine. Az Arcade Fire magnum opusát, a Funeralt idéző, felemelően barokkos, kamarazenés The Golden Age grandiózus igazolása annak, hogy Woodkid nem "csak" egy tehetséges kliprendező. A Lana Del Reynek (Born To Die, Blue Jeans), Katy Perrynek (Teenage Dream) vagy Taylor Swiftnek (Back To December) is rendező francia első albumával rögtön konceptalbumban gondolkodott, és bár albumként néha nehézkes, mégis úgy öleli fel az érzelmek széles skáláját a bánattól az örömig, hogy nem szűnik meg hitelesnek és elvarázsolónak lenni. Eposzokba illő hangoskönyv, sok komolyzenei vagy éppen rézfúvós betéttel, ami élőben teljesedik ki igazán.

EditorsA birminghami ötösfogat sokáig úgy élt a köztudatban, mint „a szegény ember Interpolja” – büszkén vállalva a Joy Division örökségét, és az olyan bandák társaságát, mint a White Lies. Az eredetiséget pedig csak addig kérték rajtuk számon, amíg fel nem csendült a Münich vagy a Blood, amelyek bőven megértek egy fekete misét. A bevált post-punk sablonok a második albumra sem tűntek el, csak felzárkózott hozzájuk a U2 és az R.E.M.
mint ihletforrás. A harmadik albumra azonban húztak egy The Horrorst, a gitárokat szinte teljesen háttérbe szorították a szintetizátorok, az Interpolt felváltotta a "Some Great Reward"-éra Depeche Mode-ja, és Ian Curtist eltemetve elérkezett a New Order kora. A banda negyedik, "The Weight Of Your Love" című albumával és - a setlistek alapján - mind a négy lemez slágereivel érkezik a Szigetre.

Booka Shade

Ha igaz a teória, hogy a gépeknek is van szívük, biztosak lehetünk benne, hogy a német duó Movements című albumára ver. Az electro tech-house páros jellegzetes szintibasszusaiért és hűvös effektjeiért azonban nem csak a robotok, hanem a teljes szintér rajong. A páros három éve kiadott More!
című lemezét hallgatva érthető is: lélekkel teli, játékos, táncparkett-orientált dalok sorakoznak rajta, amelyeknek még a chicagoi house is jól áll. Viszont a duó jó ideje már a klubokban érzi igazán otthon magát, ahol olyan zenészekkel osztoznak a színpadon, mint mondjuk a space disco egyik legjobb képviselője, Lindström – nem csoda, hogy az utolsó lemez készítése során is fontos szempont volt, hogy minél könnyebb legyen színpadra vinni.