A Lonely Planet 2012-ben a világ legjobb klubjának választotta a jó öreg (áprilisban tíz éves) Hajót (A38), amely a cím megszerzését követően megtorpanás nélkül bizonyítja, hogy méltó az elismerésre. A koncerteket tekintve mindenkinek más számít etekintetben jó bizonyítéknak, a legújabb szolgáltatásuk tervével viszont biztosan a közönség nagy részét leveszik majd a lábáról. Az A38 ugyanis a Ustreammel összefogva élő koncertközvetítéseket szeretne bevezetni, kezdésként pedig egy hétig koncertezhetünk folyamatosan – élő és felvételről sugrzott produkciókat nézve – a Ustream csatornán.

Előszülinap Az idén április 30-án tízéves A38 Hajó „pilot projektjének” egyhetes időtartama alatt hat zenekar fellépését közvetíti élőben, illetve négy koncertet felvételről, HD-minőségben, sztereó hanggal. Az adás tegnap, március 18-án este 20 órakor kezdődött az izlandi jazzfunk-együttes, a Samúel Jón Samúelsson Big Band, illetve a magyar Bass Loco koncertjével.
A hét nap alatt az A38 Hajó Ustream-csatornája folyamatosan üzemel, a koncerteket naponta háromszor ismétlik, a fennmaradó időben pedig beharangozók és összefoglalók futnak majd. A közvetítéssorozat egyfajta „tesztadás”, aminek célja, hogy előkészítse a későbbi célt: az A38 Hajó koncertjeinek folyamatos, élő internetes közvetítését.Netre szabvaMa este nyolctól a Movits!

zenekar koncertje látható majd felvételről, szerdán viszont az All Mankind és Scmidt zenélnek majd a Hajón és az éterben egyaránt. A csütörtöki Walk Off The Earth koncert élő verziója helyett, az izlandi Sóley koncerjét nézhetjük majd a Ustreamen. A hétvége a Hurra Torpedo koncertfelvételével indul majd péntek este, szombaton a Kéknyúl Hammond Band-del, majd vasárnap az élőben közvetített Elsa Valle-lal és a Septeto Internacional zenekarral folytatódik.Minden közvetítés ötkamerás 720p HD-minőségű adás lesz, sztereó hanggal, melyek optimális esetben 3 Mbit/sec sávszélességű internetkapcsolattal élvezhetők igazán, de hozzáférhető lesz mobil eszközökre optimalizált verzió is. Az adások az A38 Hajó Ustream csatornáján, illetve a Ustream mobil operációs rendszerekre (iOS, Android) fejlesztett, díjtalanul letölthető applikációin tekinthetők meg. A stream térbeli és időbeli korlátozás nélkül nézhető, akik pedig lemaradnak az adott időpontokról, a koncertközvetítéseket az adásokat követő 24 órában, a háromszori ismételésnek köszönhetően éjjel 1-kor, délelőtt 10-kor, és kora délután 14 órakor is meg lehet majd hallgatni.Közönség tágításAz A38 Hajó mindig is nagy hangsúlyt helyezett a technológiai fejlesztésekre, és ezzel párhuzamosan arra, hogy koncertjeit minél szélesebb közönséghez juttassa el. E törekvés eredménye, hogy az A38 koncertjei évek óta napi rendszerességgel jelen vannak a televíziók műsorán. Március 18-tól a Duna Televízió kezdte sugározni a „Koncertek az A38 Hajón” sorozat új folyamát, amiben idén 260 HD minőségű koncert-riportfilm kerül majd adásba.