We Love Budapest: Mit jelent számodra ez a kiállítás a Ludwigban?
Rita Ackermann: Két okból is különleges számomra ez a kiállítás. Egyrészt eddig nem állítottam ki ilyen jelentőségű múzeumban, korábban egy-egy projektem került csak bemutatásra, ez pedig olyan, mintha csokorba fogtam volna őket. Másrészt olyan ez nekem, mint amikor valaki hazatér és megmutatja a szüleinek, a hazájának: ezzel foglalkozom, ezt csináltam az elmúlt 17 évben. Például a szüleim is most, az esti megnyitón látják majd először a legtöbb képemet, ezért nagyon izgulok. Nagyon sok minden történik most velem.
WLB: Több országban volt már kiállításod, érzékelsz valamilyen különbséget az európai, az amerikai és a japán közönség reakciójában?RA: Japán nagyon érdekes tapasztalat volt, a 90-es években volt egy hirtelen fellángolás Ázsiában azok iránt a rajzok iránt, amikkel az én karrierem elkezdődött. Ott a rajz, a manga egy irtózatosan fontos elme a kultúrának, és azt gondolták, hogy én kitaláltam egy újfajta mangastílust, és őket ez nagyon érdekelte. Aztán végül én váltottam művészileg egy másik irányba, így ez az érdeklődés csökkent.
Európát és Amerikát illetően talán annyi, hogy mindig európai maradtam Amerikában, és kicsit valószínűleg amerikai vagyok Európában. Érzem is ennek a sehova sem tartozásnak a hatását a művészetemben, de ez a hatás nem akadályoz meg abban hogy azt csináljam amit én szeretnék.WLB: Szoktál honvágyat érezni?RA: Nem nagyon, a távolságok annyira kicsinek tűnnek már, nem vagyok távolabb a családomtól mint egy átlagos amerikai. A kommunikációval a távolság megszűnik, és egyre kevésbé létezik már a honvágy érzése.WLB: Miért vetted fel az Ackermann művésznevet?RA: Nem akartam az elején, hogy New Yorkban kelet-európainak tűnjek, abban az időszakban úgy gondoltam, hogy ez kellemetlen. A nagymamám nevét vettem fel, mint művésznevet. Ebből a szempontból a kiállítás olyan nekem mint egy újrakeresztelés, bár jogilag sosem váltam meg a Bakos névtől.
WLB: Mi az a hely, ahová rendszeresen ellátogatsz amikor itthon vagy?
RA: Elég sokat vagyok a szülőfaumban, Budaörsön, ott a Kő-hegyet nagyon szeretem, sokszor járok oda. Olyat, hogy kedvenc hely, nem tudnék mondani.
