Ez a hatodik év, hogy a Monori Centerben, vagyis a Kőbányai út egyik "kis Kínájában" az üzletek zárása után, egészen késő estig elnyúlik a lakoma. Nem kerítettek nagy feneket a kínaiak legkedveltebb "food court"-jának, általában bennfentesek, a center ismerői jártak ide vacsorázni és kiengedni a gőzt. Pedig mindenkiszámára elérhető, és nem egy zárt világ ez, bizarr helyszínekkel, rendszert alkotó káosszal és sosem tapasztalt ízekkel.

Ha a belváros felé haladunk, a Kőbányai úti vasúti felüljárót elhagyva, bal kéz felől találjuk a Monori Center névre keresztelt, grandiózus kereskedelmi központot. A Jegenye és a Monori utca gyakorlatilag végig, főleg ruhanagykerekkel, szupermarketekkel és ázsiai éttermekkel, ételbárokkal tűzdelt – régi épületek és modern, üvegfalú újabbak váltják egymást. Az elmúlt pár évben vált hangsúlyosabbá a szolgáltatói szektor, azon belül is a gasztronómia, vagy akár a szórakoztatás is. De nem szabad megfeledkeznünk a számos templomról, gyógyászati központról, vagy akár fodrászatról sem – város a városban elven működik a terület.

Legkedveltebb éttermeiket, például a Spicy Fish-t, a Milky Way-t már ismerjük – előbbi elegánsabb, utóbbi a mindennapokra szánt, Kína más és más régióinak konyháját fedik le. Egy pár órás túrát tettünk a területen, ami alatt bejártuk a legnagyobb szupermarketet, a Dunapandát, de kisebb, koreai ABC-ben is jártunk.

Néhány új étteremmel is bővültek: találunk a soron kifejezetten kézzel készített dumplingokkal foglalkozó étkezdét, de asztalon grillezős, közösségi étkezésre felkészült 'BBQ' éttermet is. A kínaiak nagyon szeretik a hasukat, noha a sok fehérje és zöldség miatt ez kevésbé látszik rajtuk. A hosszú lakomákra esküsznek, előétel-főétel-leves sorrendet nem is nagyon tartanak, együtt esznek, sokfélét, hangosan és élvezettel.

Éppen ezen az elven elindulva hozták létre az úgynevezett "night market"-et, ami elsősorban a Monori Center dolgozóit célozza meg, hiszen 17:00 órától lehet válogatni a különböző standok finomságai közül. Megkerülve a Spicy Fish és a Dunapanda épületét, egy kőbányai műemléképület mellett találjuk "a sátrat", vagyis a piacot, ahol tíz különböző egységből szerezhetjük be a kínai street food javát.

A miliő igazán autentikus – ne várjunk európai rendezettséget, trendi megoldásokat vagy gasztroforradalmi sallangokat. Egy rendezvénysátor alatt műanyag bútoroknál foglalhatunk helyet, a standokat mellette találjuk. Magyar szót aligha hallunk, de az árakat legtöbbször feltüntetik arab számokkal és majdnem mindenhol értenek angolul. Mivel eleve kísérletező kedvű gurméknak lehet érdekes ez a hely, sok olyan egyáltalán nem megszokott étellel, hozzávalóval találkozhatunk, amely köszönőviszonyban sincs a kis piros büfék unásig ismételt, magyar-kínaijával. Bambusz helyett nem lesz krumpli, karfiollal és brokkolival nem pótolják ki a lótuszt, daikont, sártököt vagy gombákat.

Sokat grilleznek errefelé: apróbb nyársakon sül a bárány, a tintahal, a tofu, a töltött halgolyók. Ezzel a kedvelt eljárással igazi street foodot ehetünk, még evőeszköz sem kell hozzá. Benézhettünk az egységek mögötti faszenes grillekhez is – valahogy ilyennek képzeli (és éli meg) legtöbbünk az ázsiai nagyvárosok ételpiacait, sétányait. Rendetlenség, halmokban álló, szépen előkészített alapanyagok. Csak itt Sanghaj, Kanton vagy Hongkong felhőkarcolói helyett a kőbányai panelek adják a szürreális hátteret.

Mindenképp próbáljuk ki a bárányt, porhanyós és lágyabb ízvilágú – a többi fogás bizony sokkal fűszeresebb és vadabb (a legnagyobb örömünkre). A nyársra tűzött gyönyörű tintahalak rostlapon készülnek, gazdagon fokhagymával és izgalmas fűszerkeverékkel. A tengeri áru nagy része Olaszországból érkezik, és mesterien bánnak velük.

Akár a rákok, polipok, osztrigák, kagylók, minden tengeri herkentyű egyedi, néhol erősen csípős fűszerezést kap, ám mégsem nyomják el a pazar tengeri aromákat. A sok csípős és karakteres íz mellé minket bubble tea-vel kínáltak, melynek tejessége segít legyűrni és olykor semlegesíteni a rengeteg ízt. Persze, ha úgy tartja kedvünk, akkor ázsiai söröket, de még koktélokat is rendelhetünk.

A legemlékezetesebb fogásunk egy "kis" méretű egytálétel volt, mely "aromatic hot pot" néven fut és hiába a beszélő elnevezés, ilyen kirobbanó, semmihez sem fogható fűszervilágra mi sem számítottunk. A vasedénybe magunk válogathatjuk a hozzávalókat: ki több, ki kevesebb zöldséggel kéri, kerülhet bele a csirkelábtól a bárányig, a garnélától a polipig minden húsféle. A "kis" tál 9500 forintba kerül, de 5-6 ember bőven jól lakhat belőle. A Chinatown Night Market látogatása különösképp azoknak ajánlott, akik bírják az egy tányérból csemegézést, így éri meg a legjobban berendelni a különlegességeket.

Mindennap, 17 órától izzanak fel a wokok, hétköznapokon 22:30-ig időzhetünk náluk, péntektől vasárnapig viszont 23:45-ig tart a "nagy zabálás". Utána akár valamelyik tradicionális kínai karaoke szobában is mulathatunk egyet, ami szintén nincs elzárva a nagyközönség elől.

Nagy élmény a kínai negyed felfedezése, mi is ocsúdunk még. Elvégre nem mindennap ülünk egy kőbányai sátorban, hagyományos kínai fogásokat kóstolva, kínaiakkal, angolul beszélgetve, miközben kivetítőkön megy a mexikói-svéd vb-meccs.