Budapest

Wellnessrészleg, 11 új medence és vizes játszóház – ilyen lesz a felújított Csillaghegyi Fürdő

Fotó : budapest.hu
Csillaghegyi strand, látványterv, óbuda

A meglévő három medence mellett egy új verseny- és tanmedencével, wellnessrészleggel, szaunavilággal, masszázstermekkel és vizes gyermekjátszóházzal is bővül a Csillaghegyi Strand, így egy újabb télen-nyáron üzemelő fürdővel lesz gazdagabb Budapest. A domboldalba épült új, hatszintes komplexum átadását nyárra tervezik.

A fontosabb budapesti fürdőfejlesztések 2011-ben indultak, és azóta olyan patinás gyógyfürdők és strandok újultak meg, mint a Rudas, vagy az immár egész évben nyitva tartó Palatinus. A sokak által kedvelt óbudai Csillaghegyi Strandfürdő is jelentős léptékváltáson esik épp át: az eddig nyáron három medencével, télen pedig egy sátorral fedett úszómedencével üzemelő strand mellett összesen 7000 négyzetméternyi fürdőterületet építenek még be. A már régóta ismert forrásokra 1909-1920-ban épült fel az első állandó strand, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend. 

Fotó: budapest.hu
Fotó: budapest.hu

Az összesen 3 milliárd forintos beruházás keretében a sportolást és a közönségforgalmat szolgáló funkciók az újonnan épülő részben lesznek, míg a pihenést szolgáló részlegek a régebbi, felújított és korszerűsített épületrészbe kerülnek. A látványtervek alapján az új komplexum a Pusztakúti úttól indulva hat szinten, teraszos elrendezésben épül meg.

 

Az utca felőli, legalacsonyabb részen a 10×12 méteres tanmedence és a park felé hatalmas ablakokkal is rendelkező versenymedence tér foglalja el. A kisebb közönség befogadására is alkalmas lelátókkal körülölelt medence különlegessége, hogy mivel 25×33 méteres lesz, így két irányba is felhúzhatóak lesznek a sávok. Ezáltal úszóversenyek mellett vízilabdameccsek tartására is alkalmas lesz.

Fotó: budapest.hu

A profi sportolók mellett a családosokra is gondoltak a bővítés során, így a Gyerekparadicsom névre keresztelt részlegen a vizes játszóház mellett egy megőrző-foglalkoztató kuckó, pelenkázó kialakítását is tervezik. A legfelső szinten lesz a szaunavilág, ahol a gőzkamra, aroma- és ördögszauna mellett egy klasszikus, nagy méretű panorámás  finn szauna is helyet kapna, az elmaradhatatlan hideg és meleg vizes merülő medencékkel együtt. A külső teraszon pedig egy 36 °C-os, szintén panorámás élménymedence lenne a Budapest Portál leírása szerint. 

Fotó: budapest.hu
Fotó: budapest.hu

Az itt feltörő források vize főként kalcium-magnézium-hidrokarbonátot tartalmaz és télen – nyáron 23 °C-os hőmérsékletűek, így a melegítés szükséges lesz, főleg télen: ezeket többek között az épületekre szerelt napelemekkel oldanák meg. Reméljük, hogy az oly hangulatos, fákkal tarkított park is többé-kevésbé sértetlenül megússza az építkezést, és a napozóteraszok mellett árnyas részek is váltják majd egymást a kertben.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő
  • 1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.
  • A wellness, gyerek- és szaunavilág 8 órakor nyit. // A pénztár 19 órakor zár.