Budapest

25 éves a Fedél Nélkül – így készül Budapest utcalapja

Fotó : Polyák Attila / WLB
Fedél Nélkül

Nehéz megszűrni az ingereket az utcán járva: valaki pohárral a kezében ül a villamosmegállóban, más aprót kér, valaki virágot árul, valaki meg újságot nyújt felénk. Nem is gondolunk bele, hogy utóbbi gesztus mögött 25 év és egy jól kitalált, átgondolt struktúra működik, aminek a célja a túlélés. Ez a fajta modell világszerte egyedülálló, és van, aki a napi ételszükségletét fedezi belőle, de más az albérletet is fizetni tudja. Végigkövettük az újság születését, részt vettünk a szerkesztőségi ülésükön, az új lapszámok szétosztásán, megfordultunk az állandó árusító helyeiken és elbeszélgettünk a terjesztőikkel is.

A Fedél Nélkül utcalap sajnos „impozáns” múltra tekint vissza. Megszületése összefonódik a rendszerváltással, ami nemcsak munkahelyeket szüntetett meg, hanem a munkásszállókat és az általuk elérhető 200 ezer ágyat is felszámolta. Így került az utcára Ungi Tibor is, aki 1993-ban megalapította az újságot, és 1998-as haláláig működtette. Akkor még a Menhely Alapítvány fénymásolóján sokszorosították a lapokat, a terjesztők a hozzá kötődő hajléktalanok közül kerültek ki, és a szerkesztést is ők végezték – ollóval. A cél az volt, ami ma is: a hajléktalan embereket megszólalásra és munkára bírni.

 

2000 óta már nyomdában készül az újság, és innentől kezdve már vásárolják a terjesztők 45 forintért. A lap már színes, verseket, novellákat, híres emberekkel készült interjúkat, keresztrejtvényt és apróhirdetést is találunk benne. Egyszer még helyreigazítást is olvastunk a lapban egy horoszkópra vonatkozóan, és már akkor sejtettük, hogy a készítőkből nem hiányzik az irónia sem.

Fotó: Polyák Attila / WLB

Az ötlet nem magyar, külföldön is nagy hagyománya van az utcalapoknak. Kepe Róbert főszerkesztő viszont felhívta rá a figyelmünket, hogy hajléktalan emberek, otthontalan, lecsúszott alkotók, szegénységben élők ilyen szinten sehol sem dolgoznak be a világon ezeknek az újságoknak, a Fedél Nélkül kuriózum ebből a szempontból. „Egy normál nyugat-európai utcalap úgy néz ki, mint a Joy magazin. A Big Issue például nagyon ismert, a legjobb tíz márkanév között van az Egyesült Királyságban. Rengeteg sales-es, szociális munkás, újságíró dolgozik rajta, és csak annyiban utcalap, hogy hajléktalanok árulják.” Ehhez képest a Fedél Nélkül jóval vékonyabb: mindössze 12 oldal, az anyagiak ennyit engednek.

 

Kortárs írók az utcasarkon

 

A Menhely Alapítvány biztosítja a szerkesztőség helyszínét a Kürt utcai nappali melegedőben, pár lépésre a Király utcától és a Nagykörúttól, a bulinegyed kapujában, valamint a pár fős állandó stáb fizetését, amely a főszerkesztőből, Szenográdi Réka lapkoordinátorból, Rónyai Zsófia szerkesztőből és négy közfoglalkoztatottból áll, akik a terjesztőkkel való kapcsolattartásban és a tartalom előállításában is részt vesznek. Az állandó szerzők között találunk civil önkénteseket is, a január végi Szentesi Éva-címlapinterjút például Fridrich Piroska írta, aki a Líra Kiadónál is dolgozik.

Fotó: Polyák Attila / WLB

A havi szerkesztőségi ülés egyébként nem sokban különbözött a miénktől: röpködtek a potenciális interjúalanyok nevei Hosszú Katinkától kezdve Háy Jánoson át Erdős Virágig, a résztvevők dobták be az ötleteket, kontaktokat. Tóth Krisztinán ment egy kicsit a huzavona, ki interjúvolja meg, Gede Marci vagy Pollák László, de végül sikerült megegyezni: László cserébe megkapta Eifert Jánost. Gede Marci egyébként terjesztő is, ahogy a költő Horváth Gabesz is; mindkettejük történetét elmeséljük később. A címlapon megfordult már Spiró György, Röhrig Géza, Alföldi Róbert és Fábry Sándor, de nemcsak a nagy nevekből élnek: novemberi címlaposuk Molnár Sándor, alias Fecske volt, aki évtizedek óta hajléktalanszínházzal foglalkozik.

Fotó: Polyák Attila / WLB

A tartalom főleg a havonta kiírt művészeti pályázatra beérkezett munkákból áll össze, amelyeket párezer forintos pénzdíjjal jutalmaznak. E-mailen is érkeznek írások, de van, aki kockás papíron, letépett sarkon hozza be az irodába a művét. Kepe Robi szerint olyan kimagasló tehetségek vannak a hajléktalan alkotók között, akiknek a magyar kortárs elitben kéne helyet foglalniuk, nem az utcasarkon.

Kepe RóbertFotó: Polyák Attila / WLB

Havonta átlagosan 8-10 ezres a példányszám, de a megszűnt Népszabadsággal közös kiadványok alaposan megdobták az eladást, csakúgy, mint a 2005 decemberében a Harry Potter és a félvér herceg Fedél Nélkül hasábjain publikált első fejezete. Jó volna több ilyen akció, a humán erőforrás még csak-csak meglenne hozzájuk, de az anyagiak nem, mert a nyomdát saját maguknak kell fedezniük, erre megy el a terjesztők által lapokért fizetett 45 forint.

 

Évente akad 1-2 fizetett hirdetés, de ezek a hirdetők külön keresték meg őket, ezen felül a hirdetési piacon tett kísérletekbe rendre beletörött a bicskájuk – nem sikk a Fedél nélkülben hirdetni.

 

 

 A jó duma aranyat ér

 

Kéthetente csütörtökön jelenik meg a lap, és ilyenkor mindig nagyobb a tolongás a Kürt utcában. 300-400 terjesztő fordul meg náluk egy évben, összesen 2400 regisztrációnál tartanak. Van, aki eltűnik hosszabb időre, majd visszatér. Akik kéthetente jönnek biztosan, az körülbelül 150 ember, ennek a fele pedig naponta árulja a lapot.

 

A vevők annyit adnak érte, amennyit gondolnak, ez átlagosan 200-500 Ft, de csodaszerű esetek is előfordulnak, az általunk megkérdezett terjesztők némelyike kapott már 20 ezer forintot is érte. A terjesztők köre rendkívül sokszínű: 75 éves analfabéta cigány néni és jogászdoktorral is akad köztük.

Hogy ki mennyit keres az újsággal, abban óriási különbségek lehetnek: a legrosszabbul teljesítő terjesztőknél az is eredmény, hogy át tudják vészelni a napot, de akik munkaként tekintenek rá, tudják, hogy kell beosztani a napot, szóba tudnak állni emberekkel, fel tudnak kelni 6-kor, azoknál a gyereknevelés, az albérlet- és hitelfizetés is teljesíthető. Hogy ki hogy kommunikál, attól rengeteg minden függ.

Lakatos Andorné Erzsike 12 éve árulja az újságotFotó: Polyák Attila / WLB

A csütörtöki újságosztáson például találkoztunk Arszenievits Szilárddal is, aki az Év Dolgozója lett 2017-ben. A nagyszájú, rasztahajú srácot biztos sokan ismerik, akik megfordulnak a Margit híd budai hídfője és a Nyugati pályaudvar tengelyen, vagy olvasták Pőcze Flóra A Moszkva tér gyermekei című, punkokról szóló könyvét. 14 éve terjesztő, tizenöt év függőség után kezdett bele, egyedül itt kapott lehetőséget az újrakezdésre. 40 kilométert szokott utazni vidékről, hogy eladhassa a lapot, de megéri: az ő taktikája abszolút a személyes kapcsolatfelvétel és a jó marketingszöveg.

Arszenievits SzilárdFotó: Polyák Attila / WLB

Óriási tapasztalat és emberismeret kell ahhoz, hogy tudják, kihez hogyan kell szólni, ki veszi tolakodásnak, kinél elég a szemkontaktus. Azt szorgalmazzuk, legyen néhány nyitómondata mindenkinek, amit rikkancsként tud hangoztatni, amik felkelthetik a figyelmet” – mondja Kepe Robi. A Nyugati téri aluljáróban például van egy kerekesszékes pár, akik csöndben árulnak, tőlük 50 méterre szokott dolgozni három fiatal, cserfes lány, akik bátran leszólítanak mindenkit. Nem nagyon lehet összehasonlítani a keresetüket, 6-8-10-szeres szorzó is lehet az újságeladásaik és a bevételeik között.

 

Van, akinek az egész élete összefonódik az újsággal. Balog Gyulának például kapcsolatépítési lehetőség, ezért sem autók között árul, hanem a Dózsa György úti és a Ferenciek téri aluljáróban. „Nem jutottam volna hozzá munkahelyekhez, nem lennék színész, szervező, aktivista, programkoordinátor, ha nem árultam volna Fedél Nélkült, hiszen minden ismeretségem innen származik” – meséli a We Love Budapestnek. 2004-ben kezdte, és rá fél évre szóba elegyedett egy középiskolai tanárral, akivel kapcsolatuk annyira elmélyült, hogy szentestekor mindig náluk vacsorázik. Meghívta az iskolájába is, és innen jött az Első Kézből a Hajléktalanságról iskolai program ötlete is, aminek Gyula azóta is a vezetője.

 

59 éves, alkoholizmus miatt futott vakvágányára az élete, de ma már van saját szobája egy albérletben. Volt, hogy az egész bérleti díjat kézhez kapta egyszer az újságért: karácsonykor leszaladt valaki a közeli irodaházból egy borítékkal – a kollégákkal valószínűleg összedobták a pénzt. Komoly erőfeszítéseket tesz a társadalmi érzékenyítésért, szerepel a Cím nélkül / hajlék kaland-játék érzékenyítő előadásban, viszi az Élő Könyvtárat a Szimpla Kertben, és a Város Mindenkié csoportban is aktivista. Szerinte a terjesztés is előítéletcsökkentés, ezért fontos a kitűző, a tiszta öltözet, az alkoholmentes állapot (ő azóta nem iszik, hogy az utcára került), és ezt nem a főszerkesztő, hanem a terjesztők maguk forszírozzák. Például a tanár is kerülgette fél évig, mielőtt megszólította volna, mert azt hitte, elissza a pénzt.

Balog GyulaFotó: Polyák Attila / WLB

Zára Péterné Katinak is van hasonló élménye. „Egy férfi gyanakodott, hogy a pénzt eliszom, és követett, hogy megtudja, hova megyek a sok apróval. Receptet váltottam ki a patikában. Azóta mindig vesz tőlem lapot” – mesélte. Az ő terepe Kőbánya, a Köki terminálnál a 82-es busz végállomásánál árul, ahol a metró utasai is áthaladnak. Mindennap munkaidő után jön ki, mert másfél-két óránál többet nem tud állni. Régen mozigépészként dolgozott, de 26 éve belezuhant egy építkezési gödörbe, mindene összetört, rokkant lett. A hajléktalanság problémájával jóval később találkozott, mikor az azóta elhunyt férje inni kezdett. Csúsztak a számlák, jött a kilakoltatás. Terjesztőként minden pénzt félretett, és elmondása szerint iszonyatos mázlija volt, hogy találtak egy olcsó albérletet, ahol most egy szintén terjesztő kolléganőjével és a nevelt lányával él. Három éve kezdte, ma már megismerik, állandó vevőköre van, volt, aki elvitte a kórházba vagy karácsonykor ajándékot hozott. Vagy olyan, kinél csak bankkártya volt, és három nagy szatyor kajával fizetett a lapért.

Zára Péterné KatiFotó: Polyák Attila / WLB

Ez a „barterezés” egyébként máshol is jellemző. Gede Márton például a IX. kerületi Aldi előtt árul mindennap, ha nem esik az eső, és őt is meg szokták lepni az ott vásárolt étellel a vevők. Neki már széles rajongói tábora van a környéken: mikor októberben eltört a csípője, betelefonáltak a környékbeliek, hogy két hete nem látták, mi történt vele. Vagy megkérdezik, írt-e az aktuális számba. Ha nem, akkor adnak 200 Ft-ot, de a lapot nem viszik el.

 

Marci Akó Tícián néven publikál, és mikor találkoztunk vele a Kürt utcában, épp Nyáry Krisztiánból készült fel egy közelgő interjúra. Ő a lap egyik közfoglalkoztatottja, aki főleg írói munkát végez. Nem csoda, hiszen édesapja is újságíró volt, ő is elvégezte a Bálint György újságíró iskolát, de népművelő-könyvtáros diplomával is rendelkezik. Élt az utcán, átmeneti szállón is, a Fedél Nélkülről egy ingyenkonyhán szerzett tudomást. Most már albérletben él egy rokkant fiúval és idős hölggyel közösen. Értelmiségiként kezdetben megalázó volt neki újságot árulni, de a szégyent mára leküzdötte. „Jól érzem magam. 64 évesen lakásom már úgyse lesz, ha ezt a szintet tudom tartani munkában, jövedelemben, nekem nagy bajom már nem lehet”.

Gede MártonFotó: Polyák Attila / WLB

Az újságterjesztésre jellemző, hogy akkor érdemes árulni, amikor munkába mennek és munkából jönnek az emberek, de ez persze a környéktől is függ. És sajnos számítani kell a konkurenciára is. Horváth Gabeszt a BAH-csomóponttól a közeli hegyekben élő koldusok üldözték el, így ő most főleg a Pillangó utcai járdaszigeten árul az autósoknak. Nem a szavak embere, az autók pedig így is, úgy is megállnak. Szamócza néven szokott verseket írni a lapba, és közfoglalkoztatottként a szerkesztőségben más munkákat is elvégez.

 

Már 18 éve kötődik a Fedél Nélkülhöz: először 21-22 éves korában lett hajléktalan, mikor a nevelőapja miatt eljött otthonról. A következő krach akkor történt, amikor kicsi gyerekével magára hagyta a felesége. A gyerek gyámság alá került, ő pedig megint az utcára. Ma is átmeneti szállón él. A Pillangó utcai helyszín annyiból rosszabb, hogy nincsenek törzsvevők, de a Fedél Nélküllel a mindennapi betevőt, ételeket tudja finanszírozni. Az újság mellé szokott betenni saját verseket is; és már előfordult, hogy egy idős házaspár vásárolt tőle, negyedóra múlva visszakanyarodtak a kocsival, hogy elmondják: olyan szép volt a vers, ne hagyja abba, és átnyújtottak neki egy ötezrest.

Horváth Gabesz az autóknál szeret árulniFotó: Polyák Attila / WLB

Problémát jelentenek azok a kéregetők is, akik szereznek valahonnan egy Fedél Nélkült, és azzal koldulnak. Ezzel a trükkel rengetegen élnek, és úgy lehet őket felismerni, hogy csak egy lap van náluk. Így kezdte Ormódi József (Dodi) is: villanyszerelő volt, az alkohol és az építőipar összeomlása miatt került utcára, és több mint egy évig a IX. kerületi Markusovszky téren élt, ahol társai kezébe nyomták a lapot, hogy menjen vele az autókhoz árulni.

Órmodi József már az ablak mögött ülFotó: Polyák Attila / WLB

Aztán megtudta, hogy legálisan is lehet csinálni: mikor jelentkezett terjesztőnek, Robi választás elé állította: vagy iszik, vagy újságot terjeszt. Mára már a stáb stabil tagja, kapcsolatot tart a terjesztőkkel, és mikor beszélgettünk, épp ki kellett mennie terepre rendkívüli ellenőrzésre, mert valakit csekkolni kellett, hogy a terjesztés közben nincs-e alkoholos befolyásoltság alatt.

 

Bizalom nélkül nem megy

 

Kepe Robi főszerkesztő szerint bizalom nélkül nem lehet ezt a munkát végezni és egy embert előre mozdítani. Ő nemcsak a lapot igazgatja, hanem a melegedő stábjában is dolgozik az ügyfélszolgálati irodán. Még tibeti szakos egyetemistaként kezdett el dolgozni a hajléktalanellátásban a kilencvenes évek elején, és ennek már 25 éve. Beleragadt a szakmába, de nagyon élvezi, nem is tervez változtatni. 2000 óta a Fedél Nélkül főszerkesztője.

 

A kérdésre, hogy a terjesztéshez kell-e egy bizonyos életszínvonal, azt válaszolja: erre nincs szabály, a lényeg, hogy mikor dolgozik az illető, munkaképes állapotban legyen. Aki nem jár be sehova mosni, fürödni, azzal nem tudnak dűlőre jutni, de ez már az első beszélgetés során kiderül. Ha valaki átmeneti szállón is él, lesz legalább keresete, elkezdhet megtakarítani. „Az a nagy álmom, hogy egy bankkal megállapodjunk egy szociális folyószámla indításában: a terjesztő befizet 100 Ft-ot, a bank hozzárak 50-et, gesztusértékből, hogy elismerjék, rettentő körülmények között nagyon nehéz félretenni” – mondja Robi.

 

A tapasztalat egyébként az, hogy a munkaképes, szenvedélybetegséggel nem küzdők nagy része gyorsan visszatér a munka világába. „Most elég alacsony a terjesztők száma, jól érezhető a magyar munkaerőhiány, könnyebb munkát találni” – mondja Robi. „Ha évente jön 100 új ember, annak a fele munkaképes, és annak az 50 embernek az ötöde az, aki az év végén még itt lesz velünk.”

Fotó: Polyák Attila / WLB

Persze a kívülállóban a nagy kérdés mindig az, hogy miért lesz valaki hajléktalan. Robi szerint nagy csoportot képeznek az elvált férfiak, akik mindent otthagynak a gyereknek és az asszonynak, az állami gondozottak, akik sose voltak lakásban, valamint a börtönből szabadultak. Robi szerint tipikus, hogy valaki elköltözik a családjától, egy ideig jól megy az élete, de jön valami krach, a pia, elveszti a melót, és mivel a családi, baráti kapcsolatira nem ügyelt, egyedül maradt. „Az a nehézsége a hajléktalanságnak, hogy több hiányállapot együttesen áll fenn az emberi kapcsolatok, a lakhatás és a munka területén. A hajléktalanság csak ebből specifikus, és nemcsak a lakás hiányából áll.