Az egyik legjelentősebb borral és gasztronómiával foglalkozó magazin, a Decanter a budapesti Babel étteremnek ítélte a legjobb nemzetközi étterem díját.

A cikk írója, a neves Fiona Beckett szerint a Babel Budapest világszínvonalú és az egyik legizgalmasabb  étterem, ahol az elmúlt évben evett, így méltán megérdemli a 2017-es év legjobb nemzetközi étterme címet, amelyet a Decanter és a Hine közösen ítélt az étteremnek.

Beckett pár sorban feleleveníti a Babel indulását, és leírja azt is, hogy a kezdetekkor Hlatky-Schlichter Hubert tulajdonos kénytelen volt bezárni a helyet pár hónapra, valamint hogy a sikerhez vezető út nem volt mindig könnyű.

Fiona kiemeli a hely erősségeit: az élvonalbeli dizájnt, a helyi alapanyagokat, az Erdélyből származó (ami az ételsorok készítésekor is érzékelhető) séfet, a kiemelkedően tehetséges Veres Istvánt, a különleges borválasztékot, és elmondása szerint még sokáig emlékezni fog a Babel szarvasgombahabos tojásos galuskájára.

A cikk részletesen kitért a Babel borválasztékára is, a Blazsovszky Péter sommelier alkotta borlapon több  mint 200 magyar bor szerepel, melyeket túlnyomó többségben nem találunk meg az országon kívül, a kóstolómenünk pedig főként fehérbort találunk. Blazsovszky szorosan együttműködik a konyhával, így mindig jól átgondolt bor-étel párosítások születnek. Az újságíró külön kiemeli a borlapon található hárslevelűt és juhfarkot. Ezen sok kisebb pincészeteiből találunk tételeket, "mindig érdekes és különleges borokat keresek, amelyből nem születik több, és megpróbálok kis, ismeretlen pincészetekre fókuszálni" – fogalmaz Blazsovszky, és hozzáteszi, az egyik legnagyobb hiba, hogy a fogyasztók hajlamosak fiatalon kibontani a bort, de ugyanúgy, hogy az emberi élet fejlődésének, a boroknak is van gyerekkora és érett kora, vétek túl fiatalon meginni őket.

A Babelt nemzetközi szinten is régóta dicsérik és elismerik, és sokan tippelik neki idén a Michelin-csillagot, ezért az étterem méltán büszke lehet arra, hogy megnyerte ez a címet.