A törökbálinti portára megérkezve egy 19 éves kutyamatuzsálem simul a lábhoz, várva, hogy simogassuk. Itt él Herczog Anita és családja három gyerekkel, 80 kecskével, szabadtartású szárnyasokkal, juhokkal, malacokkal, egy pónival és egy lóval, akik a pár száz méterrel lejjebb található farmon éldegélnek.
A gazdaság mindenki előtt nyitva áll egész nap, aki simogatni, nézelődni, kikapcsolódni szeretne rusztikus környezetben, bejelentkezni csak az esti fejésekhez kell. Idegenvezetésre a nyílt napok kivételével a sok tennivaló miatt nem nagyon nyílik alkalom, márpedig érdemes Herczog Anitát megismerni, és végighallgatni beszámolóját, történeteit. És itt nemcsak olyan – nem feltétlenül magától értetődő – dolgokról van szó, hogy a szarva a lánykecskének is van, a kecsketej és a kecskesajt nem feltétlenül kecskeszagú. Azt például mindenki sejtheti, hogy aki belevág az állattenyésztésbe, az óriási áldozatokat hoz, leginkább ami a szabadidőt illeti. Anitáék napi 16 órát dolgoznak, heti hét napot, egész évben.
A család és pár alkalmazottjuk november elejétől február végéig disznót vág, hústermékeket, sonkát, kolbászt, szalámit készít, február végétől október végéig pedig a sajtszezon tombol, ilyenkor tejelnek a kecskék. Tavaly arany- és ezüstérmet is nyertek sajtjaikkal, például a fokhagymás krémsajttal töltött finomsággal.
Az eredetileg közgazdász végzettségű Anita és vendéglátós, szerkezetlakatos végzettséggel és agrármérnöki diplomával is rendelkező párja első gyermekük születése után kezdtek el Biatorbágyon kecskéket tartani magáncélokra, „játszóállatkáknak”. „Nem kellett hozzá egy hónap, hogy rájöjjünk, annyi gond van velük, hogy mindegy, 4 vagy 14 van” – mesélte Anita, akit az a dilemma is terelt az állattartás felé, hogy mit adjon enni a gyerekének. „Sehol nem kapsz normális élelmiszert, aki annak hazudja, átvág. A piacokon se feltétlenül jobb”. Az őstermelői piacokból például kiábrándult, portékáikkal nem is árulnak ezekben a vásárokban, mert megunta, hogy olyanokkal van tele, akik nem is saját termékeiket értékesítik. „Ha kimész a piacra, kérdezd meg, elmehetsz-e megnézni a termőföldet vagy az állatokat. Ha nem lehet megnézni, akkor az már furcsa” – adta a tippet.
A majorba leérkezve az első, akit megpillantunk, az a Rudiként vagy Sátánkaként becézett négyéves alpesi bakkecske, a tanya „ura”. A többiektől elkülönítve, kikötve legelészik, és csak augusztus 20-a után kap társaságot, akkor viszont a farm 80 fős hölgyállománya kárpótolja a magányos hónapokért. Ekkor zajlik a fedeztetés, és Rudinak ilyenkor annyi a dolga, hogy nem is eszik. De kijár neki a tisztelet: a tenyészkanokról méltóképp megemlékezik a farm, az istálló falát a néhai bakkecskék koponyái díszítik az elmúlt 9 évből.
Épp a délutáni pihenőbe csöppenünk, 1 és 3 óra között ugyanis hazalátogatnak a kecskelányok és februári születésük óta kamaszkorba ért picinyeik. Cili, Pannika, Szeder, Valentin, Cumis és a többiek érdeklődve körénk sereglenek „A jegyzetfüzetedre vigyázz!” – figyelmeztet Anita, szeretik ugyanis megcsócsálni a papírt. A hátizsáknál be is próbálkozik egy-kettő.
„A tanítónéni is meg tudja különböztetni a gyerekeket az osztályában” – válaszolja Anita a kérdésre, hogyan tudja megjegyezni a kecskék nevét – mert mindegyik el lett keresztelve. Van, akit kolomp különböztet meg, ő ugyanis szeret elcsavarogni.
Egy nap körülbelül 10 km-t sétálgatnak a jó levegőn, a 40 hektáros legelőn, de csak az erdő széléig mehetnek, mert a facsemetéket megrágják, és az erdész annak nem örül. Mivel szemmagasságban és afelett legelnek, a közhiedelemmel ellentétben a fűnyírásra nem alkalmasak, erre a birka a legjobb – ezért is tartanak juhokat, akik szemmel láthatóan már megértek a gyapjúnyírása. Pár éve még áthatolhatatlan csipkebokor volt a legelő helyén, a kecskék mára megritkították, lehet sétálgatni a bokrok között. Ha nem tudnak kimenni, jó minőségű szénát, lucernát adnak nekik.
Külön egyéniség mindegyik; féltékenyek, dörgölőznek a simogatásért, vakargatásért. Mindent megrágnak, ami az útjukba kerül, de Anita szerint okos állatok. „Olyanok, mint a rossz gyerekek: jól tudják, hogy mit szabad, és mit nem, de csakazértis azt csinálják, amit nem szabad”. Volt olyan kecske, akit egyszer a tetőn találtak meg, miközben a cserepeket eszegette. Rejtély, hogy jutott fel, valószínűleg egy fa segítségével.
A délutáni pihenő után 6-ig visszatérnek a szabadba, utána fejik őket, reggel hattól nyolcig szintén. Az esti fejésre be lehet jelentkezni. „Múlt héten egy szülinapos lánycsapat jött fejni, 11 évesek voltak, és nagyon lelkesek” – meséli Anita. „Szoktam mondani, hogy jobbak vagyunk, mint a Playboy: itt napi 60 mell van, és mind másmilyen, és nem lehet, hanem kell fogdosni őket” – tette hozzá nevetve.
Egyébként bármikor lehet jönni a farmra nézelődni és simogatni. Többször tartanak nyílt napokat, sajtkészítő programokat, ezek mellé megmutatják a tanyát. Sokan egy ilyen vezetett program után járnak vissza maguktól, önállóan. Februárban a gidák születésekor lehet önkénteskedni, vizet hordani, ilyenkor kell a segítség, mert be vannak zárva a mamák a kicsikkel, és egyesével kell őket etetni, itatni. De főleg simogatni, ami megnyugtató és felemelő élmény.
És van itt több állat is, például Muki, a harapós póni, egy ló, akit a vágóhíd helyett hoztak ide, kiscicák, idén kelt csirkék és párnapos csibék, vemhes kocák és herélt kanok; utóbbiak csak októberig, mert ekkor a húsuk miatt a túlvilágra küldik őket. Anitától megtudjuk: a férfiasságuktól azért fosztják meg őket, mert a kandisznónak amúgy elég büdös a húsa nemzőképes állapotban. Őshonos, magyar törzskönyvezett szőke mangalicákat is tartanak, a két lány szintén áldott állapotban van. Megtudtuk, hogy kecskék mellett érdemes disznókat tartani, mert a sajtgyártás melléktermékét, a tejsavót egy kis kenyérrel elkeverve nagyon szeretik a malacok.
Az elkerített állatsimogatóban egy elárvult minnesotai törpemalacot is találunk, aki egy családtól került hozzájuk, illetve kis bakkecskéket, akik nem járnak legelni, hiszen tejet adni nem tudnak. Őket sajnos meg fogják enni. „Muszáj tartani a két lépést távolságot. Finomak, de attól még nagyon sajnálom őket” – vallja be Anita. Ő évekig volt vegetáriánus állatvédelmi megfontolásból, de a terhessége alatt újra kellett gondolnia a táplálkozást. „A tejelő állatok is ki vannak használva, a tojó tyúknak se jó. Répának is rossz lenni, valamit viszont enni kell. Én eszem húst, de az állatot, amit megeszek, azzal tisztelem meg, hogy amíg él, úgy tartom, ahogy neki jó, és ha megölöm, akkor az a lehető legkíméletesebben történik meg” – ismertette hitvallását.
Az itt tartott disznóvágásokon, csapatépítőkön a leölés fakultatív program, csak az lesz a tanúja a vérengzésnek az istállóban, aki akarja, a házhoz már csak a testet hozzák. De még így is vannak meglepődött városi arcok – az emberek nem szeretnek szembesülni azzal, hogy a hús hogyan keletkezik. „Jön a cég a disznóvágásra, hüledeznek a lányok, de közben két pofára eszik a kolbászt. Álszentek vagyunk, arra lettünk szocializálva, hogy >>jaj, szegény állatka<<, és nem akarjuk látni, nem akarjuk tudni, mi történik vele, mert amit nem tudunk, nem fáj” – mondja Anita. Ők sokféle disznóságot, kolbászt, szalámit, szalonnát, füstölt sonkát, házi disznózsírt, friss kecsketejet és persze rengeteg sajtot árulnak, amiket ottjártunkkor meg is kóstoltunk, és csodálkoztunk, hogy hiányzott a jól ismert kecskeszagú buké. Anita szerint az akkor keletkezik, ha sokáig hagyják állni a tejet, illetve ha párzik az állat, amúgy nem jellemző. A termékeket a farmon lehet átvenni, illetve kéthetente házhoz szállítják. Kiszállítási díj nincs, 4500 Ft a minimum rendelés.Az állattartás törvényi szabályozása egyébként jól működik, gyakorlatilag bárhol tarthatunk állatot. „Az más kérdés, hogy a szomszéd addig fogja macerálni a jegyzőt, hogy megtiltja neked. Hiába vagyunk vidéken, a Pestről kiköltözött, ingázók pont azt akarják, hogy olyan legyen a vidéki élet, mintha a belvárosban lennénk, csak csönd legyen: ne legyenek állatok, ne legyenek legyek, ne legyen büdös. Nagyon tudnak csodálkozni azon, hogy jogod van az állattartáshoz” – mondta Anita.
Budapest közelsége persze szerencsés adottság, biztosítja a felvevőpiacot, mert ha vidéken élnének, sokkal nehezebb helyzetben lennének. „Ha kiszámolnám, akármelyik Mekiben jobb órabért keresnék” – ismerteti Anita a dolog anyagi vonzatát. Anyagilag sosem fogja megérni nekik, de már annak örülnek, hogy nem kell belefizetniük pénzt a működésbe. „Most már megkapjuk hitelbe a szénát és a szalmát is, és eljutottunk odáig, hogy idén április végéig kifizettük a tavalyi tartozást. Ez egy nagy fejlődés” – mondja.
Kilenc év alatt egyszer nyaraltak két hétig Görögországban, mert nem szívesen hagyják felügyelet nélkül a gazdaságot. Inkább úgy szokták lebonyolítani a nyaralást, hogy lemennek mondjuk a Velencei tóra, és felváltva visszajön valamelyikük. A sok áldozat ellenére persze megéri ez az életforma, és Anita azt is megosztotta velünk, miért. „Olyasmit csinálsz, amit szeretsz, és nem egy irodában ülsz. Ha tíz év múlva azt látjuk, hogy ez mégse megy, és felszámoljuk, akkor is mondhatom azt, hogy a gyerekeim egy ilyen környezetben nőhettek föl, állatok között. Ezt nem tudod pénzben kifejezni”.Kecskevilág
FacebookCím: 2045 Törökbálint, Idamajor
