Az Élesztőház berkein belül pár hete meg-, illetve újranyílt az egykor a Bartók Béla úton működött borbár, a VinoPiano. Ahogy ők nevezik magukat: a borsziget a sörfolyamon. Vajas Balázs tulajdonos, üzletvezető szinte missziónak tekinti, hogy bejárja a borvidékek ismeretlenebb és kisebb pincészeteit, ahonnan főleg kistermelői, "kézműves" borokat emel be a szortimentjébe.

A kezdeti tervek idején viccesen csak "Hozd el a csajodat is!" munkacímen futó VinoPiano több közös projektet is folytat az Élesztővel, leginkább szakmailag kooperálnak, ennek ellenére egy teljesen különálló egységként működik, a "sörre bor" szlogenhez híven. A bárba kívülről, a Tűzoltó utcáról is be lehet menni, de megközelíthető az Élesztő udvaráról is. A fenti részen egy pop-up fröccsteraszt találunk, külön borválasztékkal, ahol a nyári melegben bizonyára jólesik majd a fröccsözés, innen az út a pincébe vezet, ahol két teremben borozhatunk. Az indusztriális stílus és dizájn

Vajas Balázs munkáját dicséri: a helyen tornatermi zsámolyra hajazó ülőkéket, bortartóként funkcionáló faládákat, nyers betonpadlót és téglafalat, a pult alatti felületen dugóhúzó és borospohár grafikákat, a falon pedig egy újraértelmezett borvidéktérképet látunk.

Vajas Balázs évekig élt Angliában, séfként dolgozott, és mikor visszajött Magyarországra, bekopogtatott a Michelin-csillagos Costesbe, hogy szeretne náluk dolgozni, lakását pedig eladta, hogy legyen egy kis borkereskedése. Ezt követően nyitotta meg az akkor még a Bartók Béla úton működött egységet. A koncepció változatlan, a mostani helyen is a hagyományőrző kis pincészetek borait lehet megtalálni. Ilyenek például Toronyi György palackjai Szekszárdról, de izgalmasak a csongrádi Balogh Árpád vegyszermentes borai is.

A VinoPianóban a borlap sosincs lezárva, hiszen folyamatosan frissül, és bővülnek rajta a tételek. Az árak egyébként meglepően alacsonyak egy borbárhoz képest, a borokat kérhetjük fél (200 Ft-tól) és másfél decinként (600 Ft-tól) is, és válaszhatunk többek között Ráspi, Csutorás Ferenc vagy Nyolcas Ádám boraiból.Balázs szakácstudományát a mostani helyen is kamatoztatja, hiszen a borbár tapasbárként is funkcionál, ahol változó és állandó menüt és salátákat is találunk. A koncepció az, hogy idővel minden borhoz lehessen majd egy tapast párosítani. A kínálat annyira spontán, hogy aznap reggel a piacon dől el, mik kerülnek a kosárba, illetve a vendégek tányérjára. Az állandó tapasokon (sajt, olajbogyó, kolbász) túl tehát érdemes meglepni magunkat a napi választékkal is. Kapható grillkolbász medvehagymás sajtkrémmel (1390 Ft), füstölt libamell diós zellersalátával (1490 Ft), grillezett gomolya kevert salátaágyon (1290 Ft). A tapasoknál olyanok közül válogathatunk, mint a házi kacsamájpástétom, konfitált oldalas zsírban, marinált gomba, sajtok, chorizo vagy sonka borskéregben.

A klasszikus vendéglátás és a boroztatás mellett a VinoPiano kiegészítő rendezvényeket is szervez. A legújabb projekt, hogy felkaroljanak egy most induló ciderfőzdét, a Lokalmot, és itt mutassák majd be a terméküket, amely 3-féle magyar almából készült. Ennek apropóján pedig várhatóan egy hónap múlva létrejöhet az Élesztővel közösen egy kétnapos ciderfesztivál, ahol végre nem a túlédesített, túlárazott palackokat lehet majd kapni. A fenti pop-up fröccsterasz a lenti szortimenttől függetlenül működik, itt havi rendszerességgel szeretnének bemutatni olyan borászatokat, amelyek tételei nem kaphatóak itt, ilyenkor a borász fogadóóra jelleggel hozná el a tételeit.A hellyel együtt újraéledt a bormozi is, amely a Gellért téren már sikeres volt, ezt "Az ihatóbb Magyarországért" tulajdonosával, Nyulasi Gabriellel szervezik. A havi rendszerességgel tervezett programon egy jó művészfilm nézése közben kóstolhatunk néhány tételt, amelyekhez tapasokat is kínálnak. A rendezvény keretei között hat pincészetet mutatnak be, szintén függetlenül a bár szortimentjétől. És ha még nem lenne elég az újdonságokból, lesz gasztroszínház is, amely egy improvizatív színházzal egybekötött borkóstolót jelent, illetve vasárnaponként GasztroPlacc néven egy gasztropiac, őstermelőkkel és közösségi asztallal. A VinoPianót mindenkinek ajánljuk tehát, akik szeretik a tiszta, sallangmentes borokat, és a nyári napsütésben szomjaznak egy jó fröccsre és mellé szívesen tapaszoznának.

VinoPiano BorbárFacebook1094 Budapest Tűzoltó utca 22.