A világ legjobb női freestyle-focistája történetesen magyar, aki napjaink legnagyobb futballcsillagait is elkápráztatta már trükkjeivel. Ez az a sport, amelyhez a tehetségen és a páratlan technikai tudáson kívül óriási szorgalomra is szükség van. A világ- és Európa-bajnok Szász Kitti, merthogy róla van szó, naponta 4-5 órát edz, hogy novemberben Brazíliában újra elhódítsa a világbajnoki címet.

Kitti 15-16 éves korában látott először freestyle-videókat a neten, innen kapott kedvet hozzá és kezdte el gyakorolni az áll-leesést kiváltó trükkjeit. Ez olyan jól sikerült, hogy több világbajnoki elsőséget gyűjtött be azóta, a legutóbbit tavaly Tokióban. Magát a versenyt egyébként úgy kell elképzelni, hogy adott két játékos, akik három percig felváltva trükköznek a labdával, amelyet harminc másodpercenként átpasszolnak egymásnak, és a végén a zsűri eldönti, ki volt a jobb.

WLB: A napokban érkeztél haza a brazíliai labdarúgó-világbajnokságról, ahol az Argentína-Svájc mérkőzésen volt fellépésed. Mit kellett pontosan csinálnod és hogy sikerült?
Szász Kitti: Azt hittem, hogy félidőben fogok fellépni, esetleg meccs előtt valahol, ehhez képest a Sao Pauló-i stadion előtt szervezett a helyi Red Bull egy kis többinterjús fellépést a lengyel férfi világbajnokkal, Szymon Skalskival és velem. Arra volt jó, hogy magunk köré vonzottuk az embereket és jó hangulatot teremtettünk a trükkjeinkkel.

WLB: Készültél erre külön műsorral vagy úgymond hagyományos gyakorlatot vettél elő?
Szász Kitti: Nem készültem külön. Minél nagyobb a fellépés, annál kevésbé kell különlegességeket bemutatnom, inkább a begyakorolt dolgokat igyekszem hibátlanul végrehajtani.

WLB: Rácsodálkoztak ott is, hogyan lehet egy lány ilyen ügyes labdával?
Szász Kitti: Persze. 2012 decemberében szintén a Red Bull hozott össze egy találkozót a brazil világsztárral, Neymarral, akkor és ott volt a legnagyobb rácsodálkozás. Konkrétan a Barcelona jelenlegi játékosa mondta, hogy így még nem látott lányt trükközni labdával.

WLB: Még a fellépésed előtt ejtőernyős tandemugrásban lehetett részed. Ha jól sejtem, jobban izgultál előtte, mint a versenyeket megelőzően.
Szász Kitti: Igen, de nagy élmény volt. A szabadeséses résznél egy kicsit féltem, vagy amikor a gép szélén guggoltunk. Nagyon izgalmas volt utána kiugrani a semmibe. Miután kinyílt az ejtőernyő, megnyugodtam.
WLB: Kedvenc játékosoddal, Lionel Messivel szerettél volna találkozni Brazíliában, de ha jól tudom, nem jött össze. Ennek ellenére tetszett a világbajnokság?
Szász Kitti: Így van, sajnos nem sikerült vele találkoznom. A hangulat csodálatos volt az argentinok meccsén, a 63 ezer néző jelentős része Messiéknek drukkolt. Nagyon tetszett, hogy az egész város és az ország vb-lázban ég, ez persze annak is köszönhető, hogy a brazilok még versenyben vannak (az interjú a kedd esti Brazília-Németország elődöntő előtt készült - a szerk.).

WLB: Ha már szóba kerültek a nagynevű focisták, vegyünk egy „átlagos világsztárt”, hasamra ütök: Thomas Müllert. Szerinted te képzettebb vagy nála?
Szász Kitti: Technikailag lehet…Nem tudom. Nagyon más a két sportág. A futball csapatsport, ott másként kell felkészültnek lenni. Az oké, hogy én le tudom venni a labdát és jól bánok vele, vagy egy-két meredek szituációból jól jönnék ki, de ütközni, futni, gólt lőni is kell, ezek egyike sincs a freestyle-ban.

WLB: Akkor nem is nagyon gondolkodtál el azon, hogy női csapathoz igazolj?
Szász Kitti: Mindenki más gondolt már erre, én nem.

WLB: Kaptál ezek szerint ajánlatokat.
Szász Kitti: Igen, sokat. Meghívásokat is kaptam, játszhattam volna például Németországban, de nem vonz a futball klasszikus része.

WLB: A trükkjeidet saját magad találod ki, de az inspirációt honnan meríted?
Szász Kitti: Mindenhonnan. A fiúk előrébb járnak a lányokhoz képest, úgyhogy főként az ő freestyle-videóikat nézem, illetve gyakran vannak nemzetközi találkozók több száz fős részvétellel, amelyeken szintén sokat tanulok.

WLB: Saját fejlesztésű mutatványod van?

Szász Kitti: Inkább trükk-kombinációm, amely két meglévő mozdulatsorból tevődik össze. Az a neve, hogy

spinning jenny: fekszem a földön és pörgetem az egyik lábammal a másikon a labdát, majd míg pörög, leengedem oldalra. Amúgy nem célom, hogy újakat találjak ki, pedig sokan csak ezért freestyle-oznak, hogy nevüket adják a sportághoz az új trükkök bevezetésével.
WLB: Gyakorlatilag minden megnyertél, amit lehet. Mi motivál még?
Szász Kitti: Hogy még többet nyerjek. Minden cím és minden helyszín más, fejlődnek az ellenfelek is, például akrobatikus trükkökben vannak nálam jobbak, fel kell hozzájuk zárkóznom. Címet szerezni jó érzés volt, de megvédeni sokkal nehezebb.
WLB: Az Eszterházy Károly Főiskolán tanulsz a sportolás mellett. Hogy sikerül összeegyeztetni a kettőt?
Szász Kitti: Nehezen… Főleg, hogy csak másfél éve költöztem Budapestre. Előtte Sajószentpéteren éltem és Egerben jártam főiskolára, és ahogy a fővárosba kerültem, nem változtattam fősulit. Egyéni tanrendem van és csak vizsgaidőszakban kell bejárnom, ám így is nagyon nehéz. Idén átjelentkeztem a TF-re, szeptembertől már ott tanulok, remélhetőleg ezt követően egyszerűbb lesz.

WLB: Kis túlzással a fél világot bejártad már a versenyek során, hol érezted magad a legjobban?
Szász Kitti: Lehet, hogy klisésen hangzik, de Brazíliát mondom, ahol már többször jártam, több részét láttam. Akár élni is tudnék ott, ami azért különös, mert rengeteg országban megfordultam, de Brazílián kívül egy helyen sem éreztem azt, hogy akár le tudnék telepedni. Kicsit zárkózott típus vagyok, ellentétben a brazil emberekkel, akik meg igen nyitottak és nekik köszönhetően én is megnyíltam.

WLB: Említetted, hogy másfél éve élsz Budapesten, melyek a kedvenc helyeid?
Szász Kitti: A belvárosért különösebben nem vagyok oda, inkább a csendesebb kerületeket szeretem. Klasszikus partiarcnak sem tartom magam, ritkán mozdulok ki. Ha mégis, általában az Ötkertbe megyünk a barátnőimmel, ahol egyébként a freestyle-os események nagy része is zajlik. Régebben gyakran voltak freestyle-találkozók a Hősök terén, aminek kedvéért többször felutaztam. Néha most is elmegyek oda gyakorolni, mert ott van olyan világítás és annyi hely, hogy tudok megfelelő körülmények között esti edzést tartani.WLB: Vasárnap délután 17 órától a Raqparton rendezendő nem hivatalos világbajnokságnak számító Red Bull Street Style selejtezőjén leszel zsűritag. Itt dől el, ki képviseli hazánkat majd a brazíliai döntőn.


Szász Kitti: Igen. Nagyszerű emlékeim vannak a versenyről, melyet korábban többször is megnyertem.

Az elsőt Dél-Olaszországban, Leccében, akkor és ott rendeztek először lányoknak Red Bull Street Style-t. Ott volt a nagy francia riválisom, Melody Donchet is, vele játszottam a döntőt. A címvédés tavaly sikerült Tokióban, ahol az említett lány már korábban kiesett, pedig mindenki arra számított, újra mi vívjuk a finálét.
WLB: Novemberben, Brazíliában lesz a következő nagy esemény. Mit tervezel rá?Szász Kitti: Több új trükköt gyakorlok, még több videót elemzek és előbb-utóbb szeretnék felzárkózni a fiúk szintjére. Edzőm nincs, egyedül készülök.

WLB: Ha egy hobbifocista, mint mondjuk én, most elkezdené a freestyle-focit, mennyi idő alatt juthatna ki egy vb-re?
Szász Kitti: Attól függ, mennyit gyakorolsz egy nap. Ha úgy 4-5 órát, akkor kb. négy év…De úgy, hogy minden nap edzel.

WLB: Akkor erről ennyit…Amúgy a freestyle itthon vagy külföldön népszerűbb?
Szász Kitti: Külföldön. Itthon régebben számított inkább népszerűnek. Volt például egy magyar egyesület igazi összetartó csapatként, hozzájuk lehetett fordulni kérdésekkel és tanácsokért, de elhalt ez a vonal. Az utóbbi időben sajnos szinte senki nem tesz itthon a sportágért és a közösségért. Én most a versenyekre koncentrálok és nem szeretnék ebbe a részébe belefolyni, de majd utána foglalkoznék vele.