WLB: Hogyan kerültél Budapestre, és mióta élsz itt?Julián: Budapestre tizenöt hónapja érkeztem, jövendő feleségemet, Erikát követve.
WLB: Hogy érzed magad Magyarországon, mit vársz az itt-tartózkodástól?Julián: Számomra ez egy varázslatos ország, szerencsés vagyok, hogy már most nagy részét ismerhetem. Imádom az összes várost, amit eddig meglátogattam (különösen Makót), és a legtöbb itt élő embert is. Ami az elképzeléseimet illeti, szeretnék itt családot alapítani és igyekszem hozzájárulni a már most is rendkívül gazdag magyar fotográfia történetéhez.
WLB: Mesélj egy kicsit a munkáidról! Hogyan foglalnád össze saját ars poeticádat?Julián: A munkámat 100%-ban az érzéseim határozzák meg, igyekszem nagyon alaposan megismerni azt, amit fotózni akarok, ami a képeimen visszaköszön. Az emberek a fotóim alapján könnyen megállapíthatják, hogyan érzek, olyannyira belehelyezem saját magamat a munkáimba. Úgy érzem, számomra a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy miközben igyekszem a részévé válni a sajátos magyar környezetnek, és ebből a nézőpontból fotózni, mégis mindig megőrizzem a chilei hátteremet. Azt hiszem, ez így egy izgalmas keverék.
WLB: Mi a legfontosabb és legizgalmasabb dolog számodra a streetfotóban?Julián: A streetfotózás egy nagyon bonyolult ága a fotóművészetnek, bátornak kell lenned, de nem agresszívnek, és meg kell tanulnod előre megjósolni, mi fog történni néhány másodperc múlva. A dolog lényege, hogy láthatatlanul légy jelen, közvetlenül az emberek előtt, de anélkül, hogy megváltoztatnád a viselkedésüket. Én mindig a tárgytól legfeljebb két méterre fotózok. Az egész tapasztalat kérdése.
WLB: Az emberek, arcok, karakterek érdekelnek inkább, vagy a terek, helyszínek?Julián: Igyekszem minden képemen alakokat elhelyezni, számomra a streetfotó emberek – vagy bármiféle élet – nélkül csupán tájkép vagy építészeti fotográfia. A streetfotónak az emberek adnak jelentést.
WLB: Hogyan inspirál téged Budapest, milyen a kapcsolatod a várossal?Julián: Budapest kihozza a legjobbat belőlem és a munkámból, ez a város szüntelenül inspirál, főként télen, amikor a hideg szinte szétzúzza az arcodat és elfagyott kezekkel fogod a kamerát. Aztán ott vannak a hidak, meg persze a város szíve, és az én legfontosabb kapcsolódási pontom és energiaforrásom, a Duna.
WLB: Melyek a kedvenc helyeid a városban?Julián: Budapesten a kedvenceim – a Duna mellett – a pályaudvarok, főleg a Keleti, megszállottja vagyok annak a helynek. Annyi minden történik ott egy helyen, egy időben, valóságos paradicsom számomra és a munkám számára.
WLB: Mi az, amit a legkevésbé szeretsz itt?Julián: Általánosságban nincs panaszom Budapestre és Magyarországra, én egy pozitív szemléletű ember vagyok, aki próbálja mindenhol, ahol él a legjobbat meglátni és megragadni. Minden azon múlik, te hogyan szemléled a dolgokat magad körül, és hogyan használod azt, amit a környezet ad neked.
WLB: Mik a terveid a jövőre nézve?
Julián: A lehető legjobban elmélyülni a szakmában, jó apává, férjjé és emberré lenni, és igyekezni megosztani a tudásomat. Egyszerűen csak ennyi.
Aki többre is kíváncsi, megtekintheti a Julián alkotásaiból álló első önálló, magyarországi kiállítást, amelynek megnyitójára szeptember 20-án, pénteken kerül sor 18 órai kezdettel, az ócsai kultúrházban. A művész honlapja itt érhető el.
