Néhány napja futótűzként kezdett terjedni a hír, mely szerint az Akvárium Klub állami tulajdonba kerül. Természetesen ezt kommentáradat, hőbörgés és némi félelem is kísérte, hiszen a fél város kedvenc nyári ivós helyét fenyegeti állítólag “veszély”. Csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen a megújuló Erzsébet téri Kulturális Központról, a parkról, illetve a nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek és fogyatékkal élőknek kedvezményes programokat kínáló, 1000 négyzetméteres Erzsébet Műhelyről. 

Aki más telkén gödröt ás...Nem szerencsés dolog, ha egy telek tulajdonosa nem ugyanaz a személy, mint a rajta épült építményé - mondta dr. Guller Zoltán a

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviseletében, mint a tárcának az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosa, aki azért felel, hogy 2014 márciusára európai szinten is a legek közé kerüljön az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park.

Elmondta, hogy a tulajdonjogi vita az Erzsébet tér esetében nem két természetes személy, hanem egy önkormányzati és egy állami tulajdonos között alakult ki, ez pedig hosszú évekig megakadályozta a Nemzeti Színház egykor tévedésből a föld alá tervezett épületének befejezését. A helyzet ismerős lehet a margitszigeti szőkőkútról szóló történetből.Régi tervek, új kulturális központ

Akár jó hír, akár rossz, a vita eldőlt, az önkormányzat augusztus 1-jén átadja az Akvárium Klub fölötti parkot, valamint a park és a Design Terminál közötti sétány tulajdonjogát az államnak, az utolsó simításokhoz szükséges engedélyek pedig állítólag már 2000 óta megvannak, tehát semmi akadálya, hogy elkezdődjön a munka.

Természetesen nem kell hatalmas átépítésre gondolni, hiszen a beruházás nagy része már felépült.

A ma ismert környék annyiban fog változni, hogy megszépül a park, kiszélesedik a Deák tértől a Bazilika felé vezető sétány, megújul az Akvárium Klub, illetve kibővül egy jelenleg használaton kívüli, nagyjából 1000 négyzetméteres térrel, ami az ErzsébetMűhelynek ad majd otthont. Itt nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek, illetve fogyatékkal élőknek szerveznek majd kedvezményes programokat.

További cél, hogy kialakítsanak egy hiánypótló, 1500 fő befogadására alkalmas koncerttermet is, hogy a klub az európai könnyűzene központja lehessen.

De természetesen a megújult park is fontos szereplője lesz majd a mindennapoknak: termelői piacoknak, vásároknak, rendezvényeknek és fesztiváloknak lesz a helyszíne, télen pedig korcsolyázni lehet majd.Nyitás: 2014 márciusa?

Megijedni persze nem kell még a fűben borozó fiataloknak sem, mert a nyár végéig még zavartalanul fog üzemelni minden, a munkagépek csak szeptember 1-jén érkeznek, a DesignTerminálig pedig csak decemberben jutnak el.

A tervek szerint egyébként három hónapnál tovább nem lesz teljesen elkerítve a tér, és a lakókat sem fogja különösebben zavarni az építkezés, hiszen a munka legnagyobb része a föld alatt történik majd.

Az ígéretek szerint nem zárják ki a budapestieket sem a projektből. A hamarosan induló erzsebetter.hu-n folyamatosan figyelemmel lehet kísérni, hogyan haladnak a munkálatok, illetve a sajtó munkatársainak is havi rendszerességgel szerveznek majd bejárást.

Ha ez valóban így lesz, akkor természetesen minden részletről beszámolunk.