Szubjektív téli bakancslistánkban ezúttal is olyan programokat, eseményeket, élményeket gyűjtöttünk össze, melyek nélkül is túl lehet élni a telet, de nem érdemes. A 40 programötlet december elejétől egészen február végéig nyújt opciókat bárkinek, aki szeretné a legszürkébb hónapokat is tartalmasan eltölteni a fővárosban és környékén.

1. Utazz a Fényflottával!

December 1-jén kigördültek a BKV Fényflottájának szerelvényei, már szerte a városban utazhatunk a Fényvillamossal vagy a Fénybusszal, sőt a II. kerületben Fénytűzoltó is várja a gyerekeket. Részleteket ide kattintva olvashattok.

2. Légy ott Sisi albumbemutató gettópartiján!

Sistahood címmel jelent meg nemrég Sisi első nagylemeze, melyet december 8-án az Akvárium Klubban is bemutat, egy igazi gettóparti keretében. A kortárs magyar hiphop egyik legszerethetőbb előadója tavaly robbant be Yalla című számával, nem sokkal később pedig már a Budapest Parkban és a Szigeten is felléphetett, a Sistahooddal pedig újabb szintet lépett, amit mindenképpen érdemes lesz élőben is meghallgatni.

3. Csodáld meg a Lumina Park új kiállításait!

A Lumina Park első ízben tavaly öltöztette fénybe a Palatinus strandot, és úgy fest, hogy a fénypark visszatéréséből hagyomány lesz, ugyanis az aktuális téli szezonba is fényt csempésznek. A tematika ezúttal a 150 éves Budapest, ráadásul a szervezők dupláznak, hiszen most először a Lumina Christmas karácsonyi kiállítás is vár minket, melynek a Római Strandfürdő ad helyet.

4. Vedd meg az ajándékokat magyar tervezőktől!

Ha nincs időnk saját kezűleg ajándékot készíteni, de valamilyen egyedi dologgal lepnénk meg szeretteinket, érdemes az alternatív, tervezői karácsonyi vásárokon keresgélnünk, ráadásul ezzel a hazai alkotókat és kisvállalkozásokat is támogathatjuk. Ehhez segítségül összegyűjtöttünk néhány opciót nektek, de érdemes nyitott szemmel pörgetni a feedeket, mert további hasonló vásárok is várhatók.

5. Ismerd meg a 20. század második felének magyar képzőművészetét!

Két izgalmas kiállítás is nyílt nemrég a 20. század második felének magyar képzőművészetéről, ráadásul közel egymáshoz, így érdemes akár közvetlenül egymás után megtekinteni őket. A Várkert Bazárban található YBL6 Művészeti Térben kapott helyet a Jáky Balázs műpártoló nevét viselő gyűjtemény több mint 100 képe, köztük olyan alkotók munkáival, mint Korniss Dezső, Ország Lili, Anna Margit, Bukta Imre, Csernus Tibor, Bak Imre vagy Lakner László. Ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Galériában látható a TechnoCool – Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében című tárlat, ami az 1989 és 2001 közötti időszakra összpontosít, bemutatva az abban az időszakban indult generáció jeles alkotóit, a korszak tárgyi kultúrája és a modern elektronikus zene segítségével.

6. Dobd fel a lakásod színes és puha szőnyegekkel!

Télen nagyobb gondot fordítunk saját környezetünkre, hiszen több időt töltünk otthon, a kinti hideget nagyon is jólesik bekuckózva, bentről szemlélni. A színes, vastag szőnyegek pedig meleg, otthonos, barátságos hangulattal töltik meg az életünket. Hat magyar márkát ajánlunk, melyektől álomszép darabokat vehetünk erre az időszakra.

7. Szerezd be hazai előadók mercheit!

December 9-én közvetlenül hazai előadóktól vásárolhatunk merchöket a Beat On The Brat Vinyl & Barban, miközben remek zenék pörögnek majd a DJ-pultban. A Mayberian Sanskülotts, a Felső Tízezer, a Platon Karataev, a Mulató Aztékok, Barkóczi Noémi és a Dalmata Daniel kiadó biztosan jelen lesz, a kínálatban pedig kazikat, pólókat, matricákat és táskákat is találhatunk majd.

8. Kóstold meg a Vapiano őszi-téli specialitásait!

A Vapiano fogásait Budapest négy különböző pontján (Vörösmarty tér, MOM Park, Westend, Bécsi Corner) is felfedezhetjük. A klasszikus fogásaikon kívül aktuális special ajánlatukban egy levest, két tésztát és két töltött pizzát kóstolhatunk meg, amelyekben olyan alapanyagok dominálnak, mint a sütőtök, a gomba, a cukkini vagy a spenót. Tésztáik, rizottóik, pizzáik vagy desszertjeik jólesnek egy-egy bevásárlást, esetleg karácsonyi vásározást követően, ráadásul a Vapiano étlapján külön gyerekeknek szóló fogásokat is találunk, így akár az egész családot is magunkkal vihetjük. Ha a családdal vagy barátainkkal az ünnepek alatt keresnénk ebéd- vagy vacsorahelyszínt, a Vapiano erre is megoldás lehet, hiszen december 25. kivételével mindennap nyitva tartanak. (x)

9. Hangolódj az ünnepre valamelyik klasszikus karácsonyi vásárban!

Ugyan mi is jobban kedveljük a kisebb, családiasabb hangulatú karácsonyi vásárokat, valamiért mégis minden évben beiktatjuk az ünnepi programjaink közé a klasszikus, nagy karácsonyi vásárokat, hiszen tömeg ide, infláció oda, mégis megvan ezeknek is a maguk összetéveszthetetlen hangulata. Ezért titeket is arra biztatunk, hogy adjatok esélyt a nagyobb rendezvényeknek is, melyek részletes programját ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

10. Látogass el a kürtőskalács-mennyországba!

Ha az otthoni eszem-iszom mellé még több téli édességre vágynátok, érdemes ellátogatni a Városligetben lévő Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdába, ahol a klasszikus ízek mellett a pisztáciával és a liofilizált málnával szórt kalácsot, a töltöttet és a krémekkel telit is megtaláljuk.

11. Sétálj Wekerletelep mézeskalács házai között!

Wekerletelep mézeskalács házai között bármikor szívesen sétálunk, de ha olyan szerencsések vagyunk, hogy hóesésben vagy havazás után járunk erre, akkor valóban igazi mesevilágba csöppenhetünk. A kedves házikók mellett a városrész története is érdekes, melyet ide kattintva olvashattok el.

12. Készíts ajándékot saját kezűleg!

Ma már számos kreatív workshopon készíthetünk szeretteinknek vagy magunknak kisebb-nagyobb alkotásokat, ami legfőképp a karácsonyi időszakban lehet hasznos, de bármikor máskor is kellemes időtöltés lehet egy-egy ilyen foglalkozás. Evus, a Fabrik, Anna Amélie, az AZTA Közösségi Kézműves és Barkácsműhely, a Borganika, a Borarti vagy a Tetovált Asztalos workshopjai között biztosan találtok kedvetekre valót. További tippjeinket ebben az ajánlónkban lelitek.

13. Karácsonyozz a Kolorádóval!

December 22-én megidézi a nyarat a Kolorádó csapata a Turbinában egy egész házas karácsonyi őrülettel. Lesznek koncertek, DJ-szettek, performance-ok, kiállítás, kvíz, meditáció, de még ajándékvásár is. Németországból érkezik Lena Willikens, de fellép a Mordái, a Darage és DJ Crimson is.

14. Végezz el egy baristatanfolyamot a Coffee Education Centerben!

A Coffee Education Centerben a professzionális baristaképzések mellett szuper élményprogramok is várják a kávékedvelőket. Az érdeklődők részt vehetnek az egynapos home barista képzésektől kezdve a pár órás workshopokon és a vezetett kávékóstolókon át egészen az izgalmas csapatépítő programokig. Nemcsak szuper élménnyel gazdagodhatnak a résztvevők, de a megszerzett tudást, eszpresszóbeállítást, latteartozást otthon is tudják kamatoztatni. A garantált jókedvről Kiss Döníz a Coffee Education Center egyik megálmodója és barista trénere gondoskodik. A tanfolyamokról ide kattintva olvashattok bővebben. (x)

15. Hagyd, hogy elvarázsoljon a Recirquel téli újcirkuszmeséje!

Rendhagyó helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokában nézhetjük meg ezen a télen a Recirquel Kristály című újcirkuszmeséjét, ráadásul felújított formában. A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott alkotás klasszikus meséket megidézve ejt ámulatba kicsiket és nagyokat egyaránt. Szerintünk a szezonban legalább egyszer mindenkinek látnia kell.

16. Táncolj a Fran Palermo rendhagyó évzáróján!

Más formátum persze, de a Fran Palermo évzáró koncertje is különlegesnek ígérkezik, hiszen 7 extra fúvóssal egészülnek ki december 26-án, az A38 Hajó gyomrában. Ígéretük szerint egyszeri alkalomról van szó, sőt, a bulit követően egy időre visszavonul a csapat, hogy új lemezen dolgozzon, így minden igazi rajongónak kötelező a megjelenés. A Fran Palermo előtt a Deep Glaze nyitja meg a bált.

17. Vásárolj kézzel készített díszeket!

Tavaly decemberben jártunk a tárnoki karácsonygyárban, a Szabó Üveg Kft.-nél, ahol 1970 óta készítenek kézzel díszített karácsonyfadíszeket. Bár a legtöbb nagyáruházban is beszerezhetjük alkotásaikat, mi arra biztatunk mindenkit, hogy közvetlenül tőlük szerezzétek be őket, ha új díszekre van szükségetek.

18. Hallgass fekete zajokat!

December 29-én a teljes Dürer Kertet birtokba veszi a Fekete Zaj Fesztivál csapata, hogy a szokásos év végi zajongással búcsúztassák az óévet. Hazai részről olyan előadókat láthatunk, mint a Vágtázó Halottkémek, a The Devil's Trade vagy a Pozvakowski, míg Szlovákiából a The Last Days Of Jesus, Olaszországból pedig a Kill Your Boyfriend érkezik.

19. Egyél egy finom rétest az Első Pesti Rétesházban!

Hagyományos és naponta változó, különleges rétesekkel édesíti meg a telünket is az Első Pesti Rétesház, ahová ebédre vagy vacsorára is érdemes beülni. A hangsúly persze a réteseken van, melyekből 12 tradicionális ízt kóstolhatunk, de mindig lapul a pultban egy különleges íz is. Fogyaszthatunk helyben, de kérhetünk akár elvitelre is, ha pedig ajándékba, családi eseményre szánjuk a süteményeket, válasszuk az ünnepi díszdobozt. A laktózérzékenyeknek további jó hír, hogy valamennyi gyümölcsös rétes tejmentes. (x)

20. Korcsolyázz!

Reméljük, hogy a hosszú szürke hónapok után idén végre igazi tél lesz, és még nagyobb kedvvel csúszkálhatunk a város korcsolyapályáin. 12 jégpályát gyűjtöttünk össze ehhez nektek, Óbudától a Városháza parkig.

21. Búcsúzz el DJ Palotaitól!

Palotai Zsolt, vagy ahogyan a legtöbben ismerték, DJ Palotai, legendás underground DJ és népnevelő november 18-án hagyott itt minket, tragikus hirtelenséggel. Emlékére december 30-án Palotai Forever címmel szerveznek bulit az A38-on barátai, DJ- és zenésztársai, melynek teljes bevételét Palotai Zsolt családjának ajánlják fel. Bár a buli már telt házas, aki mindenképpen ott szeretne lenni, a jegycsereoldalakon még próbálkozhat. A We Love Budapest nekrológját ide kattintva olvashatjátok el.

22. Kezdd túrázással az évet!

Minden évben eltervezzük, hogy ez az ünnepi időszak más lesz, és nem tolunk be egyedül egy egész rúd bejglit, aztán… Hogy a kudarcba fulladt terveink okozta glutén- és cukortúladagolást ledolgozzuk, érdemes túrázással kezdeni az évet, na persze nem rögtön a legnehezebb útvonalakon. Korábbi gyűjtésünkben olyan kirándulóhelyeket leltek, amelyekkel könnyebben indul az új esztendő.

23. Ne maradj le a Renoir-kiállításról!

A 2023-as év egyik legjobb budapesti kiállítása január 7-ig még megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban, ha eddig valakinek nem állt módjában megnézni a Pierre-Auguste Renoir munkásságát bemutató tárlatot. A kiállítást mi nagyon szerettük, és még az is lehet, hogy megnézzük még egyszer, mielőtt búcsúznunk kell az impresszionizmus egyik legnagyobb mesterének képeitől.

24. Emlékezz David Bowie-ra!

A Lilian Goth Art Prod. szervezésben ezúttal a MANYI – Kulturális Műhely ad otthont január 12-én az éves David Bowie-emlékpartinak, melyen a popkulturális ikon teljes életművéből válogatott dalokra bulizhatunk, kiegészítve pályatársai és barátai zenéivel, valamint azokkal az előadókkal, akikre a legnagyobb hatással volt.

25. Töltődj egészséges gasztrohelyeken!

Ha már szó volt a túrázásról mint a süteménytúladagolást levezető megoldásról, akkor nem mehetünk el szó nélkül az egészséges, könnyedebb ételek mellett sem, amiket ha nincs időnk vagy kedvünk otthon elkészíteni, ezeken a helyeken gond nélkül beszerezhetjük őket. Átmeneti fogyókúrázóknak és hosszabb távon gondolkodóknak is ajánljuk listánkat.

26. Gyönyörködj a város legszebb üvegablakaiban!

A Munkácsy Mihály utcában, óriási platánok árnyékában bújik meg a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumnak otthont adó szecessziós Schiffer-villa, melynek üvegablakai talán a város legszebbjei. Vezetett bejáráson a Kertvárosi Időutazó segítségével csodálhatjátok meg ezeket.

27. Melegedj fel egy különleges ramen leves mellett!

Rengeteg különböző levest kóstolhatunk ma már Budapesten, a magyar konyha kínálta klasszikusoktól a távol-keleti variációkig, de így is folyamatosan van új a nap alatt. Ősszel jártunk a frissen nyitott TON-ICHI-ben, ahol a japán ramen levesek egy különleges, fukuokai verzióját kóstolhatjuk meg. Nekünk nagyon ízlett, egy hideg téli napon pedig biztosan újra rá fogunk próbálni!

28. Farsangolj egy szürrealista bálban!

Február 3-án a Nemdebár csapata szervez jelmezbált valóságos és valóság fölötti szereplőkkel a margitszigeti Kristály Színtérben, ahol pult mögé áll majd többek között Galactic Jackson és a máltai Sound Synthesis is. A bejáratnál lesz lehetőség maszk vásárlására, de a bulit megelőző vasárnap jelmezkészítő workshopot is tartanak a Nemdebárban.

29. Lessetek be a Betyárok konyhájába!

A Szent István-bazilikától és Európa legjobb karácsonyi vásárától néhány lépésre lévő Urban Betyárban a tradicionális magyar konyha legjobb fogásait egy kis betyáros pimaszsággal kóstolhatjuk. A klasszikus ételek mellé természetesen hazai csúcsborok dukálnak, de ha mégis valami mást kortyolnánk a BBQ-mangalicaoldalas, a vörösboros marhapofa vagy a konfitált kacsacomb mellé, szezonálisan megújuló, széles koktélkínálatból is választhatunk. Levezetésképp érdemes megtekinteni az étterem alatt található néprajzi gyűjteményt is, mely a 20. század paraszti világának emlékeit mutatja be magyar és angol nyelven. (x)

30. Fánkozz!

Sokan a házi készítésű farsangi fánkokra esküsznek, azonban ha valaki nem szeretne odahaza bajlódni a sütéssel, vagy szimplán nem adatott neki túl nagy tehetség a konyhában, az számos helyen beszerezheti az édes falatokat Budapesten. Korábbi gyűjtésünkben meg is találjátok ezeket a fánkozókat.

31. Járd be Françoise Gilot eddigi legnagyobb európai kiállítását!

A legtöbben valószínűleg a Picasso mellett eltöltött időszaka miatt ismerik Françoise Gilot nevét, ugyanakkor az ő festészeti munkássága is több mint 80 évet ölel fel, miközben számos művészetelméleti könyvet írt, verseskötetet publikált és illusztrált, tanított egyetemen, táncelőadásokhoz készített díszlet- és jelmezterveket. A Műcsarnokban most az eddigi legátfogóbb európai Gilot-kiállítást nézhetjük meg február 4-ig, Felszálló Főnix címmel, melynek extra pikantériája, hogy szinte a teljes kiállítási anyag magyar magángyűjteményekből kölcsönzött művekből jött létre.

32. Lépj be az Alice Csodaországban világába!

Az ELTE Füvészkert Garden of Lightsszal közös attrakciója varázslatos fények segítségével kelti életre az Alice Csodaországban szürreális világát. 500 000 energiatakarékos LED-izzó és több mint 20 000 méternyi fényfüzér segítségével juthatunk el Nyuszi barlangjába, az őrült teapartira és a Szív Királynőhöz.

33. Hallgasd meg podcastünk második évadát!

Pesten innen, Budán túl című podcastünk 2. évadában olyan meghívott vendégekkel beszélgetünk a főváros ikonikus helyszíneinek elmúlt évtizedeiről, mint Pataki Ági (Váci uta), Hajós András (XIII. kerület), Kajdi Csaba (Falk Miksa utca) vagy éppen Török Ferenc (Széll Kálmán tér). Ha korábban még nem tettétek, mindenképpen hallgassátok meg, hogyan változott Budapest az ő szemükön keresztül!

34. Tombolj a Nothing But Thieves első önálló magyarországi koncertjén!

Augusztusban a Sziget Fesztiválon már bizonyított Budapesten a Nothing But Thieves, hiszen a fesztivál egyik legjobb koncertjével pótolták 2017-ben elmaradt fellépésüket, február 12-én pedig vissza is térnek hozzánk. A Barba Negrában mutatják be nyáron megjelent, Dead Club City című lemezüket, de a brit alternatívrock-banda biztosan válogat majd a legnagyobb slágerei közül is.

35. Kirándulj a havas Pilis-tetőn!

Manapság olyan időket élünk, hogy meg kell becsülni azokat a téli napokat, amikor esik végre egy kis hó. A városban ugyan elolvad, de a hegyekben megmarad, ezért ilyenkor érdemes felkerekedni és kirándulni egyet a havas táj látványa érdekében – például a Pilis-tetőre.

36. Borozz az ország legnagyobb borkóstolóján!

Több mint 200 borászat és 1000 korlátlanul kóstolható bor, gasztrokiállítók és élményprogramok várnak minket február 17-én a Budapest Kongresszusi Központban, az ország legnagyobb borkóstolóján, a Borjour Magnumon.

37. Válogass kincseket a legújabb second hand boltokban!

Nemcsak a fenntarthatóbb gardrób kialakítása miatt szeretjük a turikat, hanem a vadászat élményéért, a meglepetésszerű nagy rátalálásokért és az egyediség miatt is. Nagy örömünkre azért elég szép számmal képviseltetik magukat a városban, és új nyitásokról is beszélhetünk, melyeket ebben a cikkben gyűjtöttünk össze, sőt, a gyerekruhákra vadászókra is gondoltunk.

38. Diszkózz a föld alatt!

Február 24-én rendezik meg a Föld Alatti Futást a kőbányai pincerendszerben, ráadásul, ha a helyszín nem lenne már önmagában is elég felcsigázó, a szervezők a 70-es évek diszkókorszakát is megidézik majd a legjobb zenékkel, fényekkel és extravagáns ruhákkal. A futóversenyre az egész családot várják, az ovisoknak 300 méteres, míg a legedzettebb felnőtteknek 21 km-es pályával készülnek.

39. Fedezz fel egy új művészeti vagy közösségi teret!

Az elmúlt évben látványosan megugrott az izgalmas művészeti és/vagy közösségi terek száma a fővárosban, melyek nagy része a Margit körút környékén nyílt, köszönhetően a Margit-negyed projektnek. Az olyan helyeken, mint a Kollab, a Szerkesztőség, a Bolygó vagy a pesti oldalt képviselő Pikszis Kultúrpont és Planet Fossil, igazán befogadó, pezsgő és kreatív közegben találhatjuk magunkat, de akkor is szívesen látnak bárkit, ha csak beugranánk egy kávéért vagy freelancerként beülnénk dolgozni pár órára.

40. Tesztelj új kávézókat!

Az elmúlt bő egy év sok új kis kávézót is adott Budapestnek. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük a kedvenceinket, amelyek között akad négylábú kedvencről elnevezett gluténmentes, libás szójátékos csupa szív, a Szívek szállodáját idéző brunchos, kolozsvári lánc tagja és bazilikás panorámával megáldott újhullámos is. Próbáljátok ki valamennyit!

(Borítókép: Csudai Sándor - We Love Budapest)

Címkék