Legyen az Zugló, a belváros, a Városligeti fasor vagy a II. kerület, az elmúlt bő egy év sok új kis kávézót adott Budapestnek. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük a kedvenceinket, amelyek között akad négylábú kedvencről elnevezett gluténmentes, libás szójátékos csupa szív, a Szívek szállodáját idéző brunchos, kolozsvári lánc tagja és bazilikás panorámával megáldott újhullámos is.

1/7

Szezám

A Szezám az alapító meseszép akita kutyusáról kapta a nevét, így nem meglepő, hogy a „wake up, drink coffee” mellett a „hug dogs” is szerepel az általuk ajánlott napi rutinban. A kávézó-reggeliző teljesen glutén- és laktózmentes, kivéve a kávét, amit sima tejjel is lehet kérni, ráadásul kellőképpen központi helyen (a Vörösmarty térhez közel), mégis egy eléggé eldugott utcában van ahhoz, hogy ne legyen mindig tele turistákkal. A csinos, virágoktól és péksütiktől roskadozó kirakatát nézve mi már rá is kívántunk egy pisztáciás minicroissant-ra, ami szerintünk kötelező egy speciality kávé vagy egy matcha latte mellé. Nemcsak a kirakat, de a belső terek is kifinomultak, van bennük egy art decós báj: elég megnézni a csillárokat és a galéria karosszékét. A kínálatban pedig a péksütiken és a sütiken kívül komolyabb reggelik is szerepelnek, például avocado toast vagy smoothie bowl.

2/7

ZUG Café

Budapesten jelenleg a ZUG Caféban juthatunk a legközelebb egy Stars Hollow-i őszi fesztivál hangulatához. A helyszín Zugló, ahol egy megboldogult talponálló kocsma helyén most egy bájos, otthonos és péksütiillatú kávézóban, rönkökön vagy hintán ülve, őszi girlandok, színes kopogtatók és tökdekorációk között kortyolhatunk el egy pumpkin spice lattét. Érződik az odafigyelés és a törődés: a kávé mellé például egy falat helyben sütött cantuccinit és egy pohár vizet is kapunk. Persze beugorhatunk csak egy (világos vagy sötét pörkölésű) presszóra és sütire is, de brunchhely lévén akár el is időzhetünk egy csinosan tálalt lazacos croissant szendvics és egy Mimosa fölött. És ne hagyjuk ki a hely specialitását, a cruffint (a croissant és a muffin házasítása), amit a négy alapízen kívül szezonális töltelékkel is kérhetünk. 

3/7

Ben The Goose Coffee & Bar

A Ben The Goose Coffee & Bar a Lövölde tér egyik teraszos saroképületében talált otthonra a nyáron egy anya-fia páros jóvoltából. Amikor kiderült, hogy utóbbit Bendegúznak hívják, hirtelen a hely neve is értelmet nyert, és az is, hogy itt egy játékos és csupa szív vendéglátásról van szó. Mi egy nyirkos reggelen érkeztünk a Városligeti fasor menti kávézóba, de odabenn hamar felmelegedett testünk, lelkünk, és nem csak a zabtejes matcha latte és a túrós batyu miatt. Készséges és ráérős kiszolgálásban volt részünk, ami igen ritka manapság: David Rio chai teákat illatoltunk, és a mini méretű péksüteményekről diskuráltunk – amik nemcsak praktikusak, de kedvező árúak és finomak is. A kávé világos pörkölésű (és szintén libás: Goosebumps), a zabtej Oatly, és a kávén, a matchán és a chaion kívül kapható még fritz-kola és gyömbérsör is. Lent kettő, a galérián további hat asztal mellett pihenhetünk meg. 

4/7

CAUSE Roastery

A Zrínyi utcai elhelyezkedéséből adódóan a legturistásabb a 7 kávézó közül. Ámde nekünk emiatt eszünkbe sem jutott panaszkodni, amikor a teraszon ülve beúszott a Bazilika látványa a banánkenyerünk és a flat white-unk fölé. Bár a hely dizájnja elég minimalista, mindennek megvan adva a módja: gyönyörű a kerámia, ízléses a latte art, Oatlyval érkezik a chai latte és házi sziruppal készül a pumpkin spice latte (ami fényévekkel veri a starbucksos rokont, ráadásul novemberben még biztosan elérhető). A péksütiválasztékban is a minimalista vonalat követik, érződik, hogy inkább a kávén van a hangsúly, de amit kínálnak, az minőségi, a banánkenyér és a juzus keksz pedig erősen ajánlott.

5/7

Meron Budapest

A Meron Budapestnek nemrég egy külön cikket is szenteltünk, amit itt olvashattok el. Az Arany János utcai kávézó egy Hild József keze nyomát is magán viselő házban nyitott meg szeptemberben, és különlegessége, hogy egy Kolozsvárról indult franchise első külföldi egysége. A márka és az életérzés, amit a név közvetít (a meronjelentése az az érzés, amit egy igazán jó kávé tud okozni, amikor a pillanatnak átadva magunkat élvezhetjük a meleg ital illatát és ízét), egy fiatal párnak köszönhetően jutott el Budapestre. A tér letisztult, ráadásul csodás kilátás nyílik a belváros egyik legbájosabb titkos kertjére. A hangsúly itt egyértelműen a kávén van (előrecsomagolt cascarát is vásárolhatunk), de mellé azért sós vagy édes brunchot is választhatunk.

6/7

Berkenye kávézó és közösségi tér

A Berkenye júniusban nyitott meg a II. kerületben, a Máriaremetei Közösségi Liget egyik pavilonjában. Ez azt jelenti, hogy pazar a kilátás, függetlenül attól, hogy a teraszon vagy bent ülünk, kávézás közben a ligetre és a street workout pályára látunk rá. Az ott sportolók pedig arra, ahogyan mi sütizünk, tehát ér idejönni mozgás utáni jussért is. És érdemes: a Berkenye egy kedves és gyerekbarát hely, ahol hol sütötökös pitét sütnek, hol jógaórákat vagy könyvcserét tartanak. A kávé sötét pörkölésű, és bár ottjártunkkor még nem minden sütemény volt eltalálva, ezt a nyitási láz számlájára írjuk. A hely mindenesetre ajándék a környéknek: vannak szendvicsek, sütik, sok program és jó hangulat, úgyhogy érdemes időről időre betérni.

7/7

Gutenberg Backdoor

Nyár közepén egy beülős hellyel bővült a Budapest Coffee Stand Gutenberg téri egysége, az a hely, amire nyitásakor a város legkisebb újhullámos kávézójaként hivatkoztunk. Az eredeti kiadós kávézótól pár méterre, Backdoor néven nyílt meg a tesó, ahol már (iskolaszékeken) ülve, egy földszinti részen vagy (a csigalépcsőt megmászva) egy galérián élvezhetjük a specialty kávénkat. Itt nem ritka a külföldi szófoszlány, hisz több egyetem is van a környéken, így pillanatok alatt nemzetközi közegbe csöppenünk. A pultban sütik, vajas croissant, cruffin, őszi vitaminbombák (aka dzsúszok) és aktuálisan narancskenyérszeletek sorakoznak, amikből mi az utóbbit kóstoltuk. 1100 Ft-ért egy sűrű tésztájú, nyomokban karácsonyt idéző sütit kaptunk, ami tökéletes kiegészítője egy feketének.

Címkék