Budapest arcai – Havasy Magdolna, az egyik legidősebb budapesti

WLB: Milyen volt a régi idők Budapestje?

Magdolna néni:

Kétéves korom óta élek Budapesten, de akkoriban egész más volt minden: a város kezdetleges volt, szinte összehasonlíthatatlan azzal, amit most látunk. Ez persze nemcsak a technológiára vonatkozik, hanem az emberek is sokat változtak: mások lettek az erkölcsök. A mai fiatalok nagyon nyíltan és őszintén tudják szeretni az életet és egymást, amit, bevallom őszintén, nagyon irigylek tőlük.

WLB: Mit csináltak a fiatalok az ön ifjúkorában?

Magdolna néni:

A fiatalok ugyanazt csinálták, mint ma, annyi különbséggel, hogy most sokkal több a lehetőség. Az alapok ma már sokkal fejlettebbek, ami természetes dolog. Amire viszont büszke vagyok, hogy az alapok alapjait tulajdonképpen a mi generációnk rakta le, de tény, hogy a maiak csodálatos dolgokat tesznek hozzá a fejlődéshez. Egy átlagos hétköznap viszont az adott körülmények között ugyanígy zajlott: az emberek tanultak, dolgoztak, és élték az életüket.

WLB:

Mivel foglalkozott?

Magdolna néni:

Nagyon egyszerű: postatiszt voltam. Ez azt jelentette, hogy leveleket vettem át, csekkeket intéztem, és táviratoztam. Ezt egy mai fiatal talán el sem tudja már képzelni, akkor még Morse-ABC-t használtunk, amit ma már csak kevesen ismernek, de én például még mindig el tudnám mondani. Nem volt egyébként könnyű ide bekerülni, mert a Teleki gróféknak volt benne érdekeltségük, kapcsolatok kellettek ahhoz, hogy valaki ezt csinálhassa. Ez szerintem manapság még erősebben jelen van: úgy gondolom, hogy bármi történik ezen a bolygón, azt ma már 30 ember irányítja.

WLB:

Hol lakott Budapesten belül?

Magdolna néni:

Sajnos nem a nyüzsgő belvárosban: a XVIII. kerületben éltem egy munkásnegyedben, mert akkor még voltak ilyenek. Volt egy gyár, ahol több ezer ember dolgozott, és a gyárak nekik külön lakótelepeket építettek. Ma már ilyen sincs, Magyarországon legalábbis.

WLB:

Mi a hosszú élet titka? Valóban azt kell csinálni, ami jól esik?

Magdolna néni:

Nem tudom, csak a magam nevében tudok beszélni. Én életemben összesen másfél üveg bort nem ittam meg, egyszerűen soha nem szimpatizáltam az alkohollal. Viszont 7 évvel ezelőtt szoktam le a dohányzásról, amit azóta csináltam, hogy elkezdtem a Postánál dolgozni. Az a 20-as éveimben lehetett. Megtehettem, de akkoriban nem volt ez annyira veszélyes szokás, mivel nem volt minden ennyire agyonpreparálva kemikáliával. Ma már az alkoholt és a dohányt is annyira feldolgozzák, hogy sokkal károsabb lesz tőle. Ez persze érthető, ennyi embert valahogy el kell látni azzal, amire van igény, és ezt valószínűleg csak így lehet. De persze nem biztos, nem értek hozzá. De emlékszem, hogy amikor megvettük az első hűtőszekrényünket, akkor 20-25 évig működött. Ma már jó, ha 5-6 évig működnek a dolgok. Ma már minden gyorsan kell, és az se baj, ha egyszerű. A lényeg a profit.

WLB:

Miért szokott le a cigiről?

Magdolna néni:

Mert most lett kedvem hozzá. Jött egy elgondolás, és úgy éreztem. hogy itt az idő. De persze már attól is rágyújtanék, hogy csak beszélünk róla. Nem könnyű.

WLB:

Hogyan kell elképzelni egy bulit abban az időben, amikor ön volt fiatal?



Magdolna néni:

Elég unalmasan. A fiatalok vidéki magyar nótákat énekeltek, maximum összejöttek a vendéglőben. De sokkal szigorúbb volt, mert jöttek a szülők is, akik kártyáztak, mi pedig táncoltunk. Az udvarlás viszont hasonló volt, meglátták egymást, megszerették egymást, de a lényeg az volt, hogy nem voltak nagy csodák: ha megunt valaki valakit, akkor ugyanúgy kidobta, és keresett egy másikat.

WLB:

Tanácsol valamit a mai fiataloknak?



Magdolna néni:

Tanulni kell, dolgozni és szeretni. Soha nem szabad viszont elfelejteni, hogy az élet egy harc, és mindenért meg kell küzdeni.