Aranyom (Sweetpea)
A sorozatgyilkosokról szóló filmeket mindig is szerettük, és minimum a Dexter óta azt is, ha ők vannak a főszerepben, és értük lehet izgulni. A 6 részes brit sorozat is egy gyilkos hajlamú pszichopatát állít a középpontba, egy csendes és látszólag teljesen ártalmatlan fiatal lányt, Rhiannon Lewist, akit Ella Purnell alakít, akit a Yellowjackets első évadában, valamint a Fallout-sorozatban is megcsodálhattunk, merthogy remek színésznő.
A Sweetpea azonban nem kínál körömlerágós izgalmakat, hiszen alapvetően nem sorozatgyilkosos krimi, vér helyett inkább az éjfekete humorban gázol – de azért vér is van benne. A sorozat a szerkesztőségi recepciósként dolgozó főhősnő belső monológjával indít, amiben
arról mesél kedves hangon, hogy ki mindenkit gyilkolna meg, és miért.
És hát az vesse rá az első követ, aki nem ért vele egyet, amikor az undok, önző és figyelmetlen potenciális áldozatairól mesél. Akik többen vannak, mint akiket Rhiannon életben hagyna. A sötét humorú, nem kicsit provokatív sorozat az emberek elé tartott görbe tükörként is működik, sokszor vág pofon, gyakran váratlanul, és azért is kényelmetlen, mert tökéletesen megértjük a gyilkosunkat. Az első évad már nézhető, és rövidesen érkezik a folytatás is.
- Hol nézheted meg? SkyShowtime
Direkt terápia (Shrinking)
Míg az előző sorozat sem nem megértő, sem nem elnéző az emberekkel szemben, addig a jelenleg kétévados (de jövőre a harmadikkal is kiegészülő) amerikai sorozat nagyon is az. A sokszereplős darab középpontjában az Így jártam anyátokkal című sitcomban széles körű népszerűségre szert tett Jason Segel által alakított terapeuta áll, akinek egy autóbalesetben meghalt a felesége, ő pedig egyedül maradt tinédzser lányával, és gyakorlatilag összeomlott, az élete pedig minden fronton elakadt. Ez talán túl sötéten és depresszíven hat, ám a Shrinking pont az ellenkezője: bár a sorozatban mindenkinek – szegénynek és gazdagnak, fehérnek és nem fehérnek, idősnek és fiatalnak, nőnek és férfinak, heterónak és melegnek – megvannak a kisebb-nagyobb, de inkább súlyos problémái, melyek miatt folyamatosan rosszul érezheti magát, az üzenet mégis az, hogy
az életnél nem ismerünk jobbat, és az, hogy élhetünk, a legnagyobb ajándék.
Ezt persze nem ilyen didaktikusan mondja ki a sorozat, hanem szeretettel, kedvesen, gyakran abszurd helyzeteket felvillantva és szókimondóan – de azért a cinikus alakok messze kerüljék el! Külön jó pont, hogy bár eddig is sejtettük, hogy van vígjátéki vénája Harrison Fordnak, de a pályája során leginkább kalandfilmes és drámai szerepekben tündöklő színész ezúttal színtiszta komédiás, és láthatóan lubickol a Parkinsonnal küzdő, az érzelmeit nyers beszólásokkal palástoló idős terapeuta szerepében. Mivel a Shrinking sok szereplővel operál, két-három részt adni kell neki, hogy megismerjünk mindenkit, megszokjuk a sorozat humorát, utána viszont nem tudunk majd leállni vele. De könnyű is darálni, mivel 30 perc körüliek a részek.
- Hol nézheted meg? Apple TV+
Wednesday
Sokunk kedvence, sőt sok helyen amolyan közös családi néznivaló az Addams családból főszereplővé kiemelt tinédzserlány története. Az 1930-as évek végén született képregényből készült már tévésorozat és mozifilm is, de eddig mind a teljes családról szólt, és ha valaki a középpontba került, azok leginkább a szülők, Morticia és Gomez Addams voltak. A nagy sikerű, 1991-es filmet eredetileg Tim Burton rendezte volna, csak hát akkor épp nem ért rá, így bő 30 évvel később találkozott össze ismét a szinte neki kitalált családdal. A Wednesday-sorozat (akárcsak a korábbi filmek) a gótikus horrorok szellemes paródiája, ami sosem félelmetes, mert az ijesztgetésből is folyton viccet csinál.
Az épp a második évadát taposó sorozat egy bentlakásos iskolában játszódik, ahova a normálistól eltérő gyerekek járnak, vannak köztük varázslók, vérfarkasok meg mindenféle szerzetek, köztük Wednesday Addams is. Az életet és az embereket, sőt a saját fajtáját is mélyen lenéző, a halált vágyó, igazi kívülálló tinilány csak arra vár, hogy egyszer végre koporsóba kerüljön, és eltemessék, de addig még ki tudja, hány évet kell túlélnie. A sorsát azonban addig sem tudja elkerülni, így folyamatosan rejtélyekbe fut bele, melyeknek képtelen ellenállni, így aztán, hogy ne unja el magát, felgöngyölíti azokat. Tim Burton nemcsak az egyik producere a sorozatnak, de mindkét évad részeinek felét ő is rendezte, így a minőségi munka garantált. A címszerepre pedig tökéletes alanyt leltek Jenna Ortegában, aki született Wednesday, akárcsak Christina Ricci – aki ezúttal egy tanárt játszik – volt az 1991-es filmben. Wednesday egymondatosai pedig a második évadban is csípnek, szúrnak és marnak, miközben jót nevetünk is rajtuk.
- Hol nézheted meg? Netflix
A stúdió (The Studio)
A filmipar fonákságairól szól Seth Rogen és Evan Goldberg legújabb sorozata, melynek igazán vitriolos a humora, és amiben neves filmipari tényezők (pl. Martin Scorsese, Ron Howard, és a sort nagyon hosszan lehetne még folytatni) önmagukat alakítják, és gyakran hozzák magukat kínos helyzetbe. Az egy képzeletbeli filmstúdió mindennapjairól szóló széria központi alakja egy menedzser (maga Seth Rogen alakítja, remekül) a sok közül, akiből váratlanul stúdióvezető lesz, egyben élet-halál ura a filmiparban, akinek szinte azonnal fel kell adnia minden addigi nagyszabású, idealista művészi tervét azért, hogy pénzt csináljon borzasztóbbnál borzasztóbb blockbusterekkel. Kiábrándító, elszomorító és lehangoló a kép, amit elénk festenek, és bár sokat nevetünk a sorozat nézése közben, de leginkább kínunkban. Középszerű vagy még attól is kisszerűbb alakok rohangálnak fel-alá fontoskodva, és aláznak meg nap mint nap neves művészeket a profit és a verseny miatt, és ez így leírva talán sablonos, hisz már tudtuk jól – minimum Robert Altman 1992-es, A játékos című filmje óta, ami némiképp a sorvezetője is a The Studiónak –, mégis a sorozat részről részre képes bevinni gyomrosokat a nézőnek. És nem csak azzal, hogy időnként nagyon megnevetteti. Egy súlyos emberi drámát is látunk, persze azt is karikírozva, hisz főszereplőnk már az első részben elmondja, ahova jutott, az volt az álma, mégis sokkal nyomorultabbul érzi magát, mint bármikor korábban.
- Hol nézheted meg? Apple TV+
Öldöklő (Murderbot)
Bár ezen kívül is van még 1-2, de azért sci-fi-komédiával nem lehet Dunát rekeszteni. Ráadásul olyan kimagaslóan és emlékezetesen jó darab, mint az Öldöklő, még nem is született ebből a különös műfaji hibridből. A készítők a Weitz testvérek, Paul és Chris, akiknek a mozikban többek között az Amerikai pitét, a tévében pedig például a karmesteres Mozart in the Jungle-t köszönhetjük, vagyis a humorerősség garantált az Öldöklő esetében is. A sorozat főszereplője a címben is szereplő Öldöklő – őt a népes és általunk is nagyon kedvelt svéd Skarsgård színészfamília tagja, Alexander játssza –, aki (vagy ami) egy robot, és az a feladata, hogy embereket védelmezzen. Így is tesz, ám egy nap a véletlennek köszönhetően sikerül felülírnia a vezérlőegységét, és ettől némiképp öntudatra is ébred. Ebben az új állapotában pedig akár minden parancsot megtagadhatna és fel is lázadhatna, de ő nem ezt teszi, hanem lapít, vár – és mivel feljavítva már hozzájuk fér, így titokban sorozatokat néz, elsősorban a kedvencét, egy amolyan Star Trek-szerű darabot. Közben robotunk tulajdonosa, a biztosítótársaság, kiutalja őt egy néhány fős, fura tudósokból álló expedíció mellé, ami az ismert világ széle felé veszi az irányt, hogy terraformáljanak egy bolygót. Ezzel pedig azonnal kezdetét is veszi a kaland, mert ha nincs a hősünk, egy hatalmas, kétfejű féreg felzabálja a legénységet. És ez még csak a kalamajka kezdete, miközben Öldöklő legszívesebben reggeltől estig a sorozatát nézné...
- Hol nézheted meg? Apple TV+
(Borítókép: Emma McIntyre – Getty Images)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
