Andorra négy évvel a II. világháború után, 1949-ben talál rá az édesanyja, amikor felszámolják a zsidó gyerekek számára fenntartott árvaházat, amelyben addig élt és cseperedett. A fiú 4 éves és nem ért semmit, de mennie kell a nővel, aki anyjaként jelentkezik érte. Innen indul a film, és bár ezt követően ugrunk egy viszonylag nagyot (8 évet) az időben, a kezdő képsorok már elárulják:
nem 56-os filmet fogunk látni, a történet sokkal inkább fog kötődni a holokauszthoz.
A forradalom leverését követő hónapok Budapestje pedig amolyan nyomasztó háttérként szolgál majd, ami elsősorban a mozi alapfeszültségét támogatja, annak erejét és szintjét növeli. Persze azért jócskán kapunk epizódokat a nyugtalanságtól, gyanakvástól és bizonytalanságtól túlcsorduló megtorlás időszakából is, vagyis azért 1956 sötét árnyéka sem csak háttérszínezék ebben a filmben.
Az Árva tehát kis részben 1956-os mozi, nagy részben pedig inkább holokausztfilm, de abból is speciális kategória, mert a borzalmak lezárulta után játszódik több mint egy évtizeddel: amolyan posztholokausztfilm. Ugyanakkor ahogy a Saul fia is több, mint holokausztfilm, úgy az Árva is túlmutat ezen a kategórián és elsősorban apa-fiú történet, ráadásul jelentős csavarokkal, mert két apa is szerepel a képben a fiú mellett: az egyik a fizikai formában sosem megjelenő vágyott apa, míg a másik egy olyan, amelyik jelen van ugyan, de a főszereplő Andor nem kér belőle. Ennek érthető okai vannak, ám ez a második apa nem hagyja magát, feltartóztathatatlanul jön és ellentmondást nem tűrő módon törleszkedik a kisfiúhoz.
Az, hogy ezt a filmet indítjuk idén az Oscar-díjért folyó versenyben a nevezésért, érthető.
Magabiztos rendezésű, erős mozi hibátlan szereplőválogatással és atmoszférateremtéssel, ismét csak csodás operatőri munkával,
és a történet szintjeit is érteni fogják bárhol a világon. Az 1956-os forradalom tragikus eseményeit mindenhol ismerik, a holokauszt pedig univerzális borzalom, de a film apa-fiú viszonya is nagyjából mindenhol ugyanazt jelenti a világban. Mondhatni, az Árva bárhol és bárki számára mélyen átélhető és akár – ezt már embere meg habitusa válogatja – katartikus mozi.
Andort az anyja egyedül neveli, mert a fiú apja eltűnt, sosem tért vissza a háború poklából. Hamar megtudjuk róla, hogy 1944-ben elvitték a lágerbe a származása miatt, míg a felesége sikeresen megúszta a deportálást és bujkálva élte túl a háború utolsó hónapjait, ráadásul terhesen. Így élnek ők ketten, az anya szerényen, csendesen, beletörődötten, míg a focirajongó fiú – amennyire a kifordult világ engedi – tipikus kistinédzserként, aki ráadásul nagyon bízik benne, hogy rövidesen visszatér a másik szülője is, és hogy erre ráerősítsen, rendszeresen és titokban lejár a bérházuk pincéjébe, ahol a hatalmas bojler árnyékában fohászkodik a sosem látott, csak fényképről ismert apához.
Aztán egyszer, majd egyre többször feltűnik a csonka család körül egy nagydarab, titokzatos alak oldalkocsis motorral, aki mintha figyelné Andort meg az anyját, ám hamarosan kiderül, nemcsak figyeli őket, de akar is tőlük valamit. Hamar kiderül, hogy a férfi nem más, mint Berend, a hentes, aki Andor anyját bújtatta, és bár állítólag nem ingyen tette, hanem pénzért, most mégis jelentkezik a jussáért: a nőt feleségül venné, a fiút pedig a nevére, sőt azt állítja, hogy ő Andor valódi apja, mert a kényszerű összezártság hónapjai alatt intim viszonyba keveredett az egyébként szemrevaló, csinos fiatalasszonnyal. A fiút és az anyját körbevevő szép új világ félelmetes, nyomasztó és bizonytalan, a férfi pedig a biztos jövőt jelenthetné számukra, így a nő szinte gondolkodás nélkül megköti a kompromisszumot és elfogadja a hentes közeledését, de a gyerek ellenáll. Neki a másik, az igazi apja kell.
De vajon tényleg a lágerben elpusztult apa az igazi? Mi van, ha a hentes az? Az egyik szereplő ezt mondja, a másik meg azt, és aki a legjobban tudná, az anya, ő eleve keveset beszél bármiről. Így erre az egész filmet végigkísérő és a feszültséget részben fenntartó kérdésre a film sem ad egyértelmű választ, maximum sejtet, és a végén, helyesen, a nézőre hagyja a döntést.
Az Árva nagy erőssége a színészek. A főbb szereplők jórészt ismeretlen arcok. Andor szerepében Barabás Bojtorján hatalmas találat, konok tekintete éppúgy gyökeret ver a néző elméjében, mint az anyát játszó Waskovics Andrea végtelen szomorúsága és kilátástalansága. A hentes szerepében egy francia színész, Grégory Gadebois tündököl, aki imádnivalóan gyűlölt szereplő, akinek egyes mozdulataira, heves természetének megnyilvánulásaira és tombolására a nézőtéren kuporgó néző is összehúzza magát. A körülöttük botorkáló mellékalakok is – köztük igazi meglepetésként egy amatőr, az öreg zsidó bácsit alakító Iványi Gábor lelkész – pontosak és egytől egyig kiválóak. A leghátborzongatóbb mellékszereplő a baráti család háborúba és a holokausztba belerokkanó családfője (Ruszina Szabolcs), aki mindössze pár percig szerepel a vásznon, de merev tekintete és rezzenéstelen arca nagyon sokáig a nézővel marad: amolyan gyűjtőpont ez az arc, mert az összes borzalom, nyomor és tragédia, amiről a film szól, kicsit is érint, az mind mélyen bele van vésve.
Végezetül szót ejtenék még valamiről, ami egy filmes játéknak tűnik elsőre. És pont ezért talán legyint is rá az ember, mégis nagyon fontos „szereplő” Nemes László harmadik nagyjátékfilmjében, az Árvában. Ez pedig egy filmes közhely és annak kifordítása, megcsavarása. Úgy tartják, ha egy mozi elején előkerül egy pisztoly, az előbb-utóbb (általában a végén) ismét előkerül és akkor már el is sül. Itt is felbukkan egy pisztoly a film elején, és már az zavarba ejtő, hogy váratlanul, szinte azonnal el is sül. És aztán előkerül még párszor, hangsúlyosan a végén is, de akkor már nem lőnek vele. Akkor már annyira nincs hova hátrálni, annyira nincs választási lehetőség, annyira kilátástalan a harc meg minden, hogy a kilőni tervezett golyó a tárban marad. Felesleges megint, újra csak lőni. Mert mit old az meg?
Az Árva című filmet október 23-tól játsszák a mozik, forgalmazó: Mozinet.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
