A 14–15. században jelentek meg Magyarországon a romák, a törökök előrenyomulása és Bizánc hanyatlása következtében kialakult népmozgás során. Bár sokan közülük muzsikusként, kovácsként, sőt fegyverkovácsként is komoly szaktudásról tettek tanúbizonyságot, miközben megőrizték sajátos kultúrájukat is, még mindig keveset tudunk erről az oldalukról. Néhány izgalmas helyet, kezdeményezést ajánlunk, ahol egy kicsit jobban megismerhetjük őket.

1. Like the Gypsies kultúrklub

A Dohány utcai Like the Gypsies kultúrklubban úgy érezhetjük magunkat, mintha egy népes és jókedvű roma család tagjai lennénk, ezzel együtt pedig egy több száz éves kultúra csodás világába is bekerültünk volna. A helyen zenei és stand-up estekkel is várnak minket, péntek esténként pedig teljes sokarcúságával mutatkozik meg a roma kultúra. Egy finom vacsora után megpörgethetjük a sorskereket, majd elindul a buli, mikrofont ragadhatunk, vagy mások énekét hallgathatjuk az open stage esten.

További infók itt.

2. Cigány Helytörténeti Gyűjtemény, Újpest

Az ország egyetlen cigány helytörténeti gyűjteményében bepillantást nyerünk abba, hogy egy kisebbség milyen szerepet tölthet be egy folyamatosan fejlődő kisközösség életében. Hogyan jutottak el a roma muzsikusok az újpesti kisvendéglőkből európai koronás fők udvaraiba, milyen szerepük volt a cigány szegkovácsoknak abban, hogy Újpest hatalmas ipari központtá nőtte ki magát, és hogyan segítették egymást az itt élő cigány családok generációkon át. Látogatásunk alkalmával ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, illetve betekintést nyerhetünk az egyik legjelentősebb roma festőművész, Péli Tamás művészetébe is egy frissen nyílt kiállításon. 

További infók itt.

3. UCCU Budapest Roma Városi Séták

Milyen lehet a Józsefváros roma szemmel? Hogyan és hol éltek a muzsikusok Budapesten? A városi séták segítségével egészen másképp szemlélhetjük saját közvetlen életterünket, és megismerhetjük, hányféle arca lehet környezetünknek. Az UCCU Roma Városi séták egyikén már 2018-ban részt vettünk, bátran ajánljuk mindenkinek, aki szeretne egy kicsit többet megtudni a roma kultúráról. Mára pedig a nyócker” mellett a muzsikus cigányok Budapestjét is megismerhetjük egy másik séta keretében.

További infók itt.

4. Romani Design

A Romani a roma kultúra hagyományos és gyakran drága anyagból készült, generációról generációra szálló darabjait értelmezi újra. Persze ezeknek az öltözékeknek más viseletekhez hasonlóan megvan a sajátos jelképrendszere, sok mindent elmondanak viselőjükről annak identitásán kívül is. Az eredetileg ötvösvégzettségű divattervező, Varga Erika pedig romaként átfogóan ismeri ezt a kultúrát, pontosan tudja, hogyan értelmezze át ezeket a tartalmakat modern városi igényeinkhez. Az öltözékek arra biztatnak, hogy merjük képviselni magunkat, és találjuk meg önazonosságunkat a sokféle szerep között is. Ezekkel az értékekkel pedig könnyen tudunk azonosulni. A tervezővel korábban már beszélgettünk, a ruhákat pedig online is meg lehet vásárolni.

További infók itt.

5. Bura Galéria

A Roma Parlament Egyesület galériája Bura Károly cigányprímás egykori lakóhelyén kapott helyet, aki meghagyta, hogy halála után cigány múzeumot alakítsanak ki otthonában. Néhány évtizeddel később teljesülhetett csak a vágya, így született meg a Bura Galéria, amely progresszív roma művészeti galériaként határozza meg magát, és a kritikai művészeti narratívákat helyezi középpontba.

További infók itt.

6. Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria

2022-ben a Bálnában nyílt meg a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria, amely nem sokkal ezután az Irányi utcában lelt végleges otthonra. A néhány évvel ezelőtt elhunyt, roma származású festőművészről elnevezett kiállítóteremben hamarosan Horváth M. Judit Csalóka látszat című tárlatát tekinthetjük meg, de érdemes figyelni a Facebook-oldalukat, ugyanis többféle programnak is helyet adnak. 

További infók itt.

7. Nagyecsedi cigány táncház

A józsefvárosi Kesztyűgyár különleges szerepet tölt be a roma közösség életében, sőt jelenleg különböző felzárkóztató programoknak is helyet ad. A Mátyás téren található, amely korábban a roma prímások találkozóhelye is volt. Éppen ezért kiváló helyszín a szerdánként megrendezett roma táncház számára, ahol Balogh Zsolt táncművész segítségével tanulhatjuk meg a nagyecsedi cigánytánc alapjait. Miután a szükséges lépéseket elsajátítottuk, lelkes össztáncban is részt vehetünk már haladó táncosok társaságában.

További infók itt.

8. Rom'Art Egyesület a budapesti kávéházi cigányzenéért

A cigányzenének óriási hagyományai vannak Magyarországon, a magyar nóta és a kávéházi cigányzene pedig még néhány évtizede sem hiányozhatott a jobb éttermekből, szórakozóhelyekről. Sajnos ez ma változóban van, ezért is nagyon fontos a Rom'Art Egyesület tevékenysége, akik napi szinten 30 zenész munkáját koordinálják, nekik köszönhetően tért vissza a cigányzene a New York Kávéházba, a Gundel Étterembe vagy a Centrál Kávéházba. Munkájukról néhány hónappal ezelőtt beszélgettünk velük. 

További infók itt.

(Borítókép: Bielik István – We Love Budapest)

Címkék