Az egy dolog, hogy karácsonykor minden áldott, kellemes meg szép, de ebbe bőven belefér az is, hogy közben fülig ér az ember szája, és nevet, ahogy a csövön, pontosabban a száján csak kifér. Az alábbiakban az ünnepi jókedv megéléséhez ajánlunk olyan sorozatokat, melyeken társaságban meg egyedül is jó nagyokat derülhetünk.
A férfi a méh ellen (Man vs. Bee)
A Netflix sorozatának főszereplője nem más, mint a Mr. Beanként híressé vált Rowan Atkinson, akinél keresve sem találhattak volna jobb komikust a címbéli férfi szerepére, akinek meggyűlik a baja egy méhhel. Igen, mindenki jól olvasta, egy méhhel. Talán már ennyiből is lejön, hogy egy abszurd humorú darabbal van dolgunk, melynek főszerepében Rowan Atkinson (nem beszélve a méhről) brillírozik. Ahogy a férfi méhhel szemben táplált dühe egyre csak fokozódik, úgy okoz egyre nagyobb galibákat és károkat, aminek pedig nagyon komoly következményei lesznek. De hát így húzzon ujjat az ember egy cuki kis állattal, amiről ugyanaz elmondható, mint a borsról: kicsi, de erős.
Poker Face
A Tőrbe ejtve (Knives Out) című filmekkel elhíresült Rian Johnson jegyzi a SkyShowtime-on nézhető sorozatot, ami bár krimisorozat, ráadásul epizodikus, vagyis minden rész új esetet jelent, ám vicces is, és ez a tulajdonsága talán többet is nyom a latban, mint az, hogy bűnügyi. Felépítésre talán a Columbo juthat az eszünkbe, és ezt erősíti az is, hogy a Poker Face főszereplője, Charlie Cale (Natasha Lyonne pazar alakításában) is egy folyton kukacoskodó, fura figura, aki az utolsó utáni pillanatban is visszakérdez. A gyilkosok számára ugyan idegesítő, ám nekünk, nézőknek roppant szórakoztató a látszólagos csetlés-botlása, ami elsősorban arról tereli el a bűnbe esettek figyelmét, hogy mindjárt lelepleződnek. Azt pedig még nem is mondtuk, hogy egy-egy rész erejéig olyan nevek ugranak be vendégszerepelni, mint Nick Nolte, Adrien Brody, Ron Perlman, Chloë Sevigny, Tim Blake Nelson, Luis Guzmán vagy Ellen Barkin.
Csodatévők (Miracle Workers)
Az HBO Maxon nézhető sorozatból összesen négy évad készült, és mivel antológiáról van szó, így minden évad új történetet, helyszínt, sőt idősíkot hozott. Ami állandó, az a stáb, a színészek, utóbbiak között a két húzónév Daniel „Harry Potter” Radcliffe és Steve Buscemi, de a kisebb nevű kollégáik is legalább olyan jók, mint ők. A sorozat készítője Simon Rich amerikai humorista-író volt, az első két évad az ő írásai alapján készült, a harmadikat és a negyediket viszont már külsősökre bízta, ő pedig maradt a produceri székben. Az első évad a mennyben, a második a sötét középkorban, a harmadik Amerika hőskorában, az utolsó (a negyedik) évad pedig egy posztapokaliptikus világban játszódik. A Csodatévők nagyon vicces sorozat, ami a rövid részek miatt gyorsan darálható, viszont aki kiütést kap a blőd humortól, az óvatosan bánjon vele.
Sivatagi rejtélyek (High Desert)
Az Apple TV+ sorozatát Ben Stiller és csapata készítette, és akárcsak a korábbi sorozataikban, úgy ebben is szerepel, pontosabban a főszerepet alakítja Patricia Arquette. Karaktere, Peggy félig-meddig rokona a Poker Face Charlie-jának, csak jóval nyersebb, trampli kiadásban. Peggy problémákkal túlterhelt asszonyság, aki túl van függőségén és anyja halálán, ami után úgy dönt, másik városba költözik, egy olyanba, ami a sivatagban van. Itt pedig, miután felfedezi magában az éles eszű bűnvadászt, magánnyomozónak áll. Bár van átívelés, itt is részről részre újabb és újabb ügyek kerülnek terítékre, a sorozatot mégsem ezek, hanem Patricia Arquette nagyszájú, megállás nélkül beszélő-magyarázó és egy rozzant verdával járó nyomozóasszonya viszi el.
A Mackó (The Bear)
A gasztronómia már jó pár éve nagyon megy, és nemcsak éttermekben meg bisztrókban nagy és változatos a választék, hanem tévéműsorokban is. A profi főzőműsorok és az amatőrök vacsoracsatái után pedig végre készült egy olyan sorozat, ami a gasztronómia közegében játszódik, és csupa olyan alak a szereplője, akik részt vesznek a folyamatban, melynek végén elénk kerül egy tányér étel. A Disney+-on látható széria bár vicces nagyon, nem tisztán vígjáték, hanem dramedy, vagyis drámai pillanatokból sincs hiány, sőt tragikus momentum is előfordul benne (sok múlik azon is, hogy tálalják az alkotók), eleve egy ilyennel nyit a sorozat, ami az utóbbi évek toronymagasan egyik legjobbja, és ami egy olyan szendvicsbárban játszódik, ahova a jó éttermeket megjárt sztárséf családi okból kénytelen visszatérni.
(Borítókép: valentinrussanov - Getty Images)