Forró tea mindenkinek
Terézvárosban a Jókai téren jött létre az első teapont, ami a hideg napokon felmelegedést nyújt az arra járóknak. A kezdeményezés célja, hogy egy kis törődést adjon: különösen a szabadban dolgozókra és a futárokra gondoltak. Naponta 16 és 19 óra között kínálnak forró teát, a kihelyezett hőgomba alatt pedig a kezeket is fel lehet melegíteni. Az akció mindenki számára nyitott, regisztráció vagy ellenszolgáltatás nélkül vehető igénybe. Elég arra sétálni, megállni pár percre és élvezni a forró italt és a közösségi hangulatot.
Közösségi hócsúszkák a II. kerületben
A tartós havazás ritka vendég Budapesten, a téli játékok pedig sok családban már hiányoznak. Erre reagálva a II. kerületben Őrsi Gergely polgármester kezdeményezésére közösségi hócsúszkaakció indult: összesen 50 hócsúszkát helyeztek ki több népszerű helyszínen. A Fenyves parkban, a Mechwart ligetben az önkormányzat bejáratánál, valamint a Máriaremetei Közösségi Ligetben bárki szabadon használhatja ezeket. Az akció elsősorban gyerekeknek és családoknak szól, de természetesen minden játékos kedvű felnőtt is kipróbálhatja. A feltétel mindössze annyi, hogy a csúszkálás végén vissza kell vinni a hócsúszkát, hogy mások is örömüket lelhessék benne.
Hólapátolásért korcsolyajegy
A II. kerületben a hó eltakarítása most nemcsak jó cselekedet, hanem jutalommal is járhat. A kezdeményezés azoknak szól, akik segítenének olyan szomszédoknak, akik nem tudják megoldani az ingatlanjuk előtti járda síkosságmentesítését. A feladat egyszerű, ki kell választani egy érintett járdaszakaszt, elvégezni a hólapátolást, majd videót készíteni az előtte-utána állapotról és magáról a munkáról. A videót fel kell tölteni valamelyik videómegosztó oldalra #hóbuda hashtaggel, a linket pedig el kell küldeni e-mailben a hobuda@masodikkerulet.hu címre. A beküldési határidő január 12. 18 óra, a jutalom pedig egy belépőjegy a Marczibányi téri jégpályára.
5000 forintos utalvány Óbudán
Óbudán is hasonló, de még tovább gondolt kezdeményezés indult: aki segít egy idős, nehezebben mozgó szomszédjának eltakarítani a havat a teljes telek előtti járdaszakaszon, 5000 forintos vásárlási utalványt kap cserébe. Az akció minden III. kerületi lakos számára nyitott. A részvétel feltétele, hogy a hólapátolásról fotó vagy videó készüljön előtte és utána, amit valamelyik közösségi platformra kell feltölteni az #obudamegoldja hashtaggel. Ezután a linket el kell küldeni a pmtitkarsag@obuda.hu e-mail-címre, ahonnan visszajelzést küldenek az utalvány átvételéről.
(Borítókép: Major Kata – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
