Ha kiállításra megyünk, ott általában festményeket, grafikákat, fotókat, szobrokat, vagyis képzőművészeti műtárgyakat nézegetünk. Ám van, hogy a kiállítás tárgya nem a művészet, így a kiállított tárgyak sem műalkotások. Aztán akad olyan művészeti kiállítás is, aminek nem kimondottan művészeti a témája, és bár a kiállított tárgyak művészetnek mondhatók, mégsem a hagyományos értelemben azok. Egészen szép a választék ezekből a nem klasszikus értelemben vett kiállításokból. Ha valami másra vágysz, akkor most ajánlunk is párat.

Tőzsdetörténet a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

A hazai tőzsde történetének klasszikus szakasza 1864-ben kezdődött, pár évvel a kiegyezés előtt, és a II. világháború után gyökeresen megváltozott politikai klíma és berendezkedés vetett véget neki 1948-ban. Ez alatt a bő 80 év alatt hatalmast változott a világ és Magyarország is. A 19–20. század fordulója nálunk is nagy gazdasági döntések, az új vállalkozások meg a részvénypiac indulásának időszaka. Pezsgő, gyorsan változó, a fejlődésre és a fejlesztésre koncentráló évtizedek voltak ezek. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde megszületésének, fejlődésének, majd hosszabb időre szóló átmeneti megszűnésének krónikája több mint pénzügytörténet. Inkább a modern magyar gazdaság és állam kialakulásáról mesél monetáris szempontból. A májusban nyílt kiállítás novemberig látható.

Koponyák, agyarok és csontok a Mezőgazdasági Múzeumban

A Vajdahunyad várában található kiállítóhelyen áprilisban nyitott meg az a kiállítás, ami a múzeum – ahol egyébként Kincsem csontváza is látható – különleges és egyedi Állatcsontgyűjteményéből válogat, elsősorban a ritkaságokat és az értékes darabokat bemutatva. A gyűjteményt három dolog alapozta meg: a millenniumi időszak mezőgazdasági kiállításának idevonatkozó anyaga, Ősfoglalkozások című korabeli kiállításának háziállat-koponyái és madárcsontváz-preparátumai, valamint a múzeum saját gyűjtőmunkája, ami évtizedről évtizedre más-más intenzitással folyt. A tekintélyes anyag legizgalmasabb darabjaival most bárki megismerkedhet.

A divatfotó és a város kapcsolata a Kiscelli Múzeumban

A divatfotókat nem mindenki szereti, de akik az ellenzők táborát gyarapítják, még ők is elismerik: ez a fajta fotós látásmód a legsemmilyenebb, legrondább városi utcasarkot és egy nyomorúságos emberi részletet is képes vonzóvá tenni, vagy – hogy a témánál maradjunk a témánál – „felöltöztetni”. A Kiscelli Múzeum július 12-ig meghosszabbított kiállítása azt mutatja be, hogyan hatott egymásra a városi lét és a divatfotó, melynek kötőeleme maga a ruházkodás, az öltözék, a divat, ami fokozatosan lett városi önképünk szerves része, fontos meghatározója minden egyénnek és a környezetének.

Az internet zavaros világa a Deák17 Galériában

A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria legújabb csoportos és részben interaktív kiállításán, melynek címe #Connected, csupa fiatal alkotó munkája látható (Bácsi Barnabás, Boruzs Boglárka, Császár Veronika, Dontasz Zoi, Illés Dóra, Laczkó Dániel, Ladányi András, Mihályi Bálint, Onozó Csenge, Rósz Anna és Tihanyi Áron), akik arra keresnek válaszokat, pontosabban megfelelően feltett kérdéseket, hogy az internet hogyan nyúl(t) bele az életünkbe, mind egyénileg, mind társadalmilag. Az online tér sajátos valóságát, közösségeit, vizuális kultúráját a középpontba állító művek között találunk a digitális kor hajnalának stílusára hajazó játékot, újjászülető klasszikus mémfigurákat (például Pusheen vagy Pikatchu), írhatunk CD-t, használhatjuk a virtuális valóságot és beléphetünk egy ezredfordulós tinilány számítógépébe meg a poszthumán világ egy verziójába is.

Freddie a Zene Házában

A Magyar Zene Háza idei presztízskiállítása a Queen egykori énekeséről, Freddie Mercuryról szól. Manapság divatja van a zenészek életrajzi filmjeinek, így egy átfogó és szinte mindenre kiterjedő kiállításnak is megvan a helye. Freddie Mercury pedig volt annyira izgalmas figura, hogy az embert, akkor is, ha nem rajongója a Queennek, érdekelje a személyéről, a színpadon túli életéről szóló tárlat, ami számos személyes tárgyon (a ruháktól a bútorokig) keresztül mesél róla. Természetesen egy zenei kiállítás nincs zene nélkül, így nemcsak végigkövethetjük a szemünkkel Freddie életútját, hanem a fülünkkel a karrierjét is végighallgathatjuk. Vagy legalábbis bele. De van még olyan ember, aki nem hallotta az elejétől a végéig?

A Csemege bolthálózat a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

A szocialista kereskedelem és élelmiszeripar legfontosabb bolthálózata volt a Csemege, a csúcsidőszaka az 1970–1980-as évek volt, ami persze nem jelenti azt, hogy korábban ne muzsikáltak volna jól. A szocialista nagyvállalat prémiumkategóriás volt több előremutató, innovatív szolgáltatással, mint például a házhoz szállítás. De ennek megvolt az oka: az osztrák családi cégből, a Magyarországon 1910 óta jelen lévő Julius Meinlből nőtt ki, pontosabban azt államosították a II. világháború után. Többek között ezzel, de elsősorban is a Csemege üzletek 1970-es és 1980-as évekbeli történéseivel foglalkozik a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szeptember 13-ig megtekinthető kiállítása

(Borítókép: Deák17 Galéria)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék