A fesztivál utolsó előtti napján már mindenki kezd elfáradni – épp ezért még jobban rákapcsol, hogy a hátra lévő időt teljes erőbedobással tudja végigcsinálni. A program pedig ebben segít, mert – szerkesztőségünk tagjainak szerény véleménye szerint – az utolsó két nap zenei felhozatala a legerősebb. Vasárnap a progresszív-pszichedelikus pop királya, a Tame Impala uralja majd a Nagyszínpadot fő műsoridőben, de általában is az elszállós zenék napja lesz a Sziget ötödik napja, ám ezek mellé befér némi megőrülős ugrabugrálás meg egy kis összebújva táncolás is.

1/10

Baits (A)

A vasárnapot kezdhetjük otthonos zenével, a sógorokkal, merthogy a négytagú zenekar székhelye az osztrák főváros, Bécs. Szimpatikus és elég változatos indie rockjuk nem túl bonyolult képlet, viszont annál tetszetősebb. Több EP-t követően tavaly jelent meg a bemutatkozó nagylemezük, ami után várjuk tőlük a reményteli további zenéket.

  • Helyszín: Európa Színpad
  • Időpont: 16.00
 

2/10

Kid Francescoli (F)

Mathieu Hocine 2002 óta létező elektro-pop zenekara Marseilles-ben székel. 2014-es With Julia című harmadik nagylemeze hozta el számára az átütő sikert, és az azóta megjelent albumai csak fokozták a Kid Francescoli elismertségét. No meg az is, hogy tánczenéje franciásan stílusos, finom, fülbemászó, filmszerű és nagyon érzelmes. 

  • Helyszín: FreeDome
  • Időpont: 17.00

3/10

Lalala Napoli (F/I)

A 2010-es évek elején alakult zenekar motorja a Bratsch énekes-harmonikása, François Castiello, aki saját nápolyi zenei gyökereit dolgozza fel a Lalala Napoli élén. Az akusztikus és elektronikus hangzást vegyítő muzsika felszabadító erejű, időnként zabolátlan, mert a kocsmapunk hagyományt sem veti meg, máskor pedig egészen a transzig utaztat. Eddig három sorlemezük és egy koncertalbumuk jelent meg. 

  • Helyszín: Global Village
  • Időpont: 18.30
 

4/10

Fo Sho (UA)

Ukrán hip-hop, ráadásul három, etióp gyökerekkel bíró rappercsajtól, az Endale nővérektől (Betty, Siona és Miriam). A 2019-ben alakult trió idén adta ki első albumát, ami olyan erős, mintha már a sokadik nagylemeze lenne. Vagány, dögös, súlyos, okos és arra ösztönzi a hallgatóját, hogy vadul mutogatva a hátsóját rázza, de mintha az élete múlna rajta.

  • Helyszín: dropYard
  • Időpont: 19.00
 

5/10

Tame Impala (AUS)

A multi-instrumentalista Kevin Parker zenei projektje egyesíti a progresszív rock hagyományait az elektronikus zenével és a 80-as évek szintipopjával, és ebből egy igen szimpatikus, eredeti elegy alakul. A 2007 óta létező Tam Impala – ami az élő fellépésekre rend4es zenekarrá válik – eddig négy nagylemezt szabadított a világra, és azt, hogy mennyire jók koncerten is, azzal már mi is szembesülhettünk, ráadásul a Szigeten. 

  • Helyszín: Nagyszínpad
  • Időpont: 21.15
 

6/10

Caribou (CAN)

A kanadai Dan Snaith több zenei projektjéről (Manitoba, Daphni) is ismert, de a legtöbbre a Caribou-val vitte, amivel ki is teljesedett, eddig öt nagylemezt adott ki – bár egy jogi hercehurca miatt a két, Manitoba néven megjelent lemeze is már ide sorolandó, így lesz az ötből hét. Zenéje egyszerre elszállt, álomszerű, szívhez szóló és nagyon pozitív előjelű, tipikusan olyan, ami élőben  hatalmas érzelmi katarzist bír okozni. 

  • Helyszín: FreeDome
  • Időpont: 22.15
 

7/10

Tribade (E)

Katalán hip-hop két női MC-től (Bittah és Masiva Lulla), akiket egy férfi DJ Big Mark kísér zenei alapokkal, amik között akad rnb, reggaeton vagy akár jazzes alap is. Szókimondó, harcos szövegeikben kiállnak a nők meg a szexuális kisebbségek jogai mellett. 2017-ben tűntek fel és gyors népszerűségüket – mint oly sokan mások – a közösségi médiának köszönhetik. Eddig két nagylemezük jelent meg, a második még friss és ropogós, mert idén adták ki. 

  • Helyszín: dropYard
  • Időpont: 23.00
 

8/10

Super Parquet (F)

A négytagú francia zenekar zenéje elképesztően hipnotikus, köszönhetően a népzene és az elektronikus zene általuk kikevert különös és egyedi mixének, amit eddig három kiváló nagylemezen mutattak be. A gépek mellett olyan hangszereket használnak, mint a bendzsó, a tekerőlant és a duda. Elszállós világzene, ami az égbe emeli az embert és csak repteti tájak, világok és emberek felett. 

  • Helyszín: Global Village
  • Időpont: 00.45
 

9/10

Honey Dijon (USA)

A Chicagóban 1970-ben született, majd New Yorkban élt, jelenleg pedig Berlinben tartózkodó afro-amerikai gyökerekkel bíró DJ-producer bár már a 90-es évek óta foglalkozik elektronikus zenével, elsősorban house-zal és technóval, eddigi egyetlen nagylemeze csak 2017-ben jelent meg. A transzneműek jogainak szószólója – ő maga is transznő – azonban nemcsak a zenéjével hódít, hanem a divat világában is otthonosan mozog, saját kollekciókat is tervez. 

  • Helyszín: Colosseum
  • Időpont: 01.00
 

10/10

Floating Points (UK)

Sam Shepherd Manchesterből származó elektronikus zenei producer, aki 2007-ben indította be Floating Points nevű zenei projektjét, melynek egy 16 tagú koncertzenekari verziója is létezik. Eddig három nagylemezt adott, melyek közül a a tavaly megjelent, harmadik, a Pharoah Sanders jazz-szaxofonossal és a Londoni Szimfonikus Zenekarral közös Promises váltotta ki a legnagyobb kritikai elismerést. Persze a közönség már korábban is nagyon elismerte . 

  • Helyszín: FreeDome
  • Időpont: 01.30
 

Címkék