4/7
Világszerte egyre népszerűbbek a „do it yourself”, vagyis a „csináld magad” éttermek –
ilyen, egyedi élményközpontú konyha működik a Hot Stone Steakhouse-ban is. A Hot Stone 2016 decemberében nyílt a belváros szívében, néhány lépésre a Bazilikától. A Hot Stone nagyon magas minőséget képvisel az ételek terén –
de jellegéből fakadóan a laza játékosság is az étterem koncepciójának része.
A vendégek rendelés után egy kerámiatányéron kapják a 400 °C-ra felhevített lávakövet, és így süthetik meg saját kezűleg a szakácsok által előkészített steaket.
A felszolgálók segítenek a szeletelésben, viszont a sütés már a vendégekre marad – így aztán olyan módon fejezhetik be, ahogyan azt ők szeretnék.
A lávakő természetes, 100%-ban vulkáni eredetű termék, így közvetíti a hőt, és a megfelelő felületkezelés után tökéletesen alkalmazható mozgó tűzhelyként is. A közös sütögetés az asztaloknál egyébként egy óriási buli, akkor is, ha családdal érkezünk, és akkor is, ha kollégákkal – de egy jó randit is csak emlékezetesebbé tesz. Akkor sem kell aggódnunk, ha nem tudunk sokat a steakek világáról, a személyzet mindenben segít, így nemcsak teli hassal, de új ismertekkel is távozhatunk.
A Hot Stone-ban nincs adalékanyag, pluszolaj vagy -zsír – csak a nedvesen érlelt húsokban rejlő zsiradék sül ki az ételekből.
A választék pedig nagyon széles – az étlapon van argentin Angus bélszín, Prime bélszín az Államokból, borjú Tomahawk, Cowboy steak, japán Kagoshima wagyu bélszín, mangalica, gímszarvas, emellett vannak speciális fogásaik is – a húsok eredetét pedig többféle tanúsítvánnyal bizonyítják. A választékos kínálatában közel 50-féle bor található, figyelembe véve a termőterületek sokszínűségét, a szőlőfajták változatosságát, a fajtajelleget. Fellelhetők nagyobb, híresebb pincészetek borai, de a kisebb, kevésbé ismert borászatok különleges tételei is. (x)