Próbáltunk olyan helyeket összeválogatni, amikben ritkán csalódtunk, ahol valóban finom és laktató ételeket készítenek még az éjjeli órákban is. A lista alapvetése, hogy legalább egy nap éjfél után is nyitva tartson az adott hely, sajnos a 24:00-ig ételt készítő helyek most nem szerepelnek. Így eshetett meg, hogy bármekkora kulthely a Szeráj a Szent István körúton, már nincs hajnalba érő nyitvatartásuk, ezért ebből a szórásból most kimaradnak. Pedig voltak idők, amikor a Margitszigeten még dudorgott a ChaChaCha, a Holdudvar, a Honvéd utcában imádtuk a Süsit, és nem tudtuk elképzelni a hajnalt a török kebabok nélkül.
Ugyanitt megjegyezzük, hogy egy húzósabb éjszaka után néha már annak is örülünk, ha bárhová ledobhatjuk magunkat, vagy az ablakon át még gőzölgő ételt adnak, sokszor nem válogatás kérdése a hajnali sznekkelés. Inkább a fellelhető hely és a pénztárca tartalma a sorvezető. Természetes, hogy a pulzuspontokon több a szereplő, de az éjjel is nyitva tartó étkezdék nem követték le a város szórakozási lehetőségeinek változásait, ezért bőven elférne még egy-két budai ponton is a pizza, a görög gírosz és a már „nyugdíjba vonult” hot dog is, ami nincs is a válogatásunkban, holott remek pótvacsi.
1/9
pizza
Nagy öregek már az éjszakai utcai pizzaszeletekben: a Pizza Me régóta hozza azt az állandó minőséget, ami miatt a műfajukban piacvezetőnek számítanak. Szerencsére rengeteg helyen megtaláljuk őket az egész országban, a főváros fontos csomópontjain, a bulihoz közel eső helyeken pedig akár reggel 7-ig is kitartanak, hogy egy gőzölgő diavolát vagy tartufatát tegyenek elénk. A hajnalig/reggelig pizzát sütő helyek között találjuk a Dob utca, a Keleti, a Király utca, az Oktogon, az Astoria, a Móricz, a Bazilika, a Kazinczy utca, a Károly krt., a Wesselényi utca, a Fővám tér, a Fashion Street, a Ferenciek tere, a Blaha, az Erzsébet krt., a Jászai vagy a Széll Kálmán tér egységeit, a pontos nyitvatartásért keressük fel a weboldalukat. Egy szelet már csillapít, kettőtől bőven kibírjuk ébredésig.
2/9
zing burger
Az éjjeli kívánósság sokszor a burger felé irányít. A Zing príma választás szaftos kétkezes szendvicseivel. Szerencsére két üzletük is rendelkezésünkre áll a késői órákban: mehet a Street Burger és a Guitar Hero is a Király utcában csütörtökön 02:00-ig, pénteken és szombaton 04:00-ig, a Margit körúton csütörtöktől szombatig 01:00-ig tarthat a lakoma, míg a Nyugatiban pénteken és szombaton 01:00-ig izzanak a rostlapok. Nemcsak a szendók, a köretek, de a jalapeño poppers vagy a sima burgonyák is jól jönnek egy sörözést követően.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
