A címben szereplő idézet a KFT zenekar Tea című számának részlete, kezdő sorai. A tea meg a teázás lényegét naivan megéneklő dal persze többről szól – magáról az életről –, mint csak a méltán népszerű meleg italról, de mi most maradjunk ennél. A tea valóban jó dolog, mert melegséget csempész az egyre hidegebb hétköznapokba, megnyugtat és energetizál, igazán jólesik. Akkor is, ha fekete, ha zöld, ha gyümölcsös, ha citrommal isszuk, ha cukorral, ha mézzel, ha tisztán, vagy ha úgy, ahogy senki más. A teázásnak szertartása van, ezért amikor végre lenyeljük az első kortyokat, úgy érezhetjük, hogy egy különleges beavatás részesei lettünk. Tele a város jobbnál jobb teás helyekkel, ahol belassulhatunk végre, és ráérősen elvégezhetjük a szertartást, melynek végén az izgalmas ízű, meleg nedűt, a teát aprókat kortyolgatva elfogyaszthatjuk. Összegyűjtöttük a kedvenceinket.

1/11

Teavolution

A III. kerületi Nagyszombat utcában lévő, 2017-ben megnyitott teaüzlet – melynek tulajdonosai, Nagy Balázs és Kapás Dóra a tevékenységük elismeréseként idén októberben japán nagyköveti kitüntetésben részesültek – nem egy mezei teázó, hanem (ahogy magukról írják) „a teakultúra iránt érdeklődő és nyitott embereknek nyújt személyes tanácsadást, kóstoló és beszerzési lehetőséget”. A keleti, azon belül is a japán teakultúrát népszerűsítő üzlet azoknak való, akik mélyebben merülnének el a teázás varázslatos világában. Vasárnap, hétfőn és kedden zárva tartanak.

2/11

Zhao Zhou

A Lánchíd budai hídfőjénél, a Lánchíd utcában található, 2015-ben megnyitott teázó önmeghatározása szerint teabolt és teaműhely, utóbbi szó pedig perfekcionizmust sejtet. És hát belépve ez a sejtelem konkrét bizonyossággá válik. A Zhao Zhouban Kína, Burma (Mianmar) és Nepál legfinomabb és legkülönlegesebb teái – szigorúan nem filteres verzióban – kóstolhatók végig, és ha mindez nem lenne elég, bejelentkezhetünk náluk közös teás reggelire vagy teakurzusokra, ahol megtanulhatjuk a teázás szertartásának finomságait. Vasárnap, hétfőn és kedden zárva tartanak.

3/11

Flying Bird

Azt írtuk annak idején erről a II. kerületi helyről, hogy olyan, mintha egy 100 évvel ezelőtti patikáriusműhelybe tértünk volna be. A Frankel Leó utcai teázóban szinte várjuk, hogy mikor lép elő egy nagy szakállú kínai ember varázsköpenyben, fura főzettel teli edénykével a kezében. A Flying Birdben azonban nincsenek aranymíves misztikusok, csak kínai kézműves teák, na meg főzési praktikák és kiegészítők. Vasárnap kivételével mindennap várják a teakedvelőket.

4/11

1000 tea

A Váci utcában – a Ferenciek tere és a Nagy Vásárcsarnok között, utóbbihoz közelebb – találjuk ezt a kis teaszigetet, ami teaház és üzlet egyben. Az 1000TEA nem a turistáktól nyüzsgő utcában van, hanem egy csöpp kis udvarban, így akit hirtelen nyomasztani kezd a hömpölygő tömeg, ide például bemenekülhet – garantáljuk, hogy aztán vissza-vissza fog térni, ha tele az utca, ha üres, na és feltéve, hogy a teát is szereti. Csak vasárnap nincsenek nyitva.

5/11

Levél Teaház

Az Újlipótvárosban található teaházban is a kínai kultúra meg a kínai teaszertartás szerepel a fókuszban. Ami már csak azért is megismerésre érdemes, mert az, ahogy mi itt, Európában készítjük és fogyasztjuk a teát, az még csak köszönőviszonyban sem áll a kínai teázási szokásokkal. Természetesen nemcsak tea, de autentikus csészék és kiegészítők is kaphatók a Levélben, bár tegyük gyorsan hozzá, ezek nélkül már nem is igazi teaház egy teaház. Mindennap délután és este tartanak nyitva, kivétel a vasárnap, ami pihenőnap. 

6/11

Kardamom

Budán, a Lövőház utcában találjuk a helyet, ami a közel-keleti teázók hangulatát igyekszik budapesti környezetbe adaptálni, beleértve a vendégszeretetet is. Helyben is fogyaszthatunk, de haza is vihetjük magunkkal a kedvenc teánkat, de enni – természetesen csupa közel-keleti ízt – és kávézni is lehet. A Kardamomban nincs pihenőnap, így mindennap felkereshetjük egy finom teára. 

7/11

Namgyal Momo Tibeti Étkezde és Teázó

A Bakáts téri hely kimondottan speciális: autentikus tibeti ételeket és teákat kóstolhatunk. A földszinten van a kajás rész, fent a galérián pedig a bekuckózós, ahol az ebéd utáni, jól megérdemelt teánkat elfogyaszthatjuk, akár még fekvő helyzetben is. Hétvégén ne keressük fel a helyet, mert szombaton és vasárnap zárva tartanak. 

8/11

Vörös Oroszlán

A nevét Szepes Mária halhatatlan regényétől kölcsönző teaház, akárcsak a Big Ben, a régebb óta működő teás helyek egyike. A Jókai tér szélén található Vörös Oroszlán a teázáshoz köthető elmélyültségre és intimitásra épít. Letelepedhetünk simán csak egy asztal mellé a teánk társaságában, de ha arra szottyan kedvünk, akkor kis fülkékben is elheveredhetünk kényelmesen. A Vörös Oroszlánba bármelyik nap betérhetünk, mert itt sosincs pihenőnap. 

9/11

Big Ben

A Veres Pálné utcai teaház régi motorosa a budapesti teázóknak, több mint 20 éve fogadja a vendégeket. Ahogy a neve is sejteni engedi, a Big Ben elsősorban az angolos teázás helyszíne, de természetesen azoknak sem marad üresen a csészéjük, akik valami más stílusú teát kóstolnának meg. Vasárnap kivételével mindennap nyitva van. 

10/11

A Sirius és az Altair

A két teaház pár lépésre van egymástól: az egyik a Puskin utcában, a másik pedig az arra merőleges Bródy Sándor utcában. Testvérhelyekről van szó, mert amíg utóbbi zárva tartott – november 11-e óta van újra nyitva –, az előbbibe terelte a vendégeket. Mindkét hely pincében található, csengetni kell, ha be akarsz jutni, nagyon zegzugos – kollégánk jellemzése szerint az Altair olyan, mint egy macskamászóka –, és érdemes előre foglalni helyet, ha itt töltenéd az idődet. Tipikusan az a hely, ahol ketten vagy többen órákat töltötök el beszélgetéssel, teázgatással, végtelen nyugiban, teljesen kizárva a külvilágot. A Sirius még 2003-ban nyitott – előtte pár évig zárt klubként működött –, az Altair valamivel később, 2012-ben. Az Altair csak csütörtök és vasárnap között van nyitva, a Sirius mindennap, viszont mindkét hely csak délután és este várja a vendégeket. 

11/11

Bonthé

+1: A Rákóczi úti helyen is ihatsz teát, sőt magaddal viheted a kedvenc meleg italodat, de elsősorban azért teaüzlet, nem pedig teázó. Mégis itt a helye, mert több mint 100-féle jobbnál jobb szálas tea kapható náluk, egy részük piramis alakú filterbe töltve, amit akár a Bonthé jelképének is nevezhetünk. Hétvégén zárva tartanak. 

Címkék