Nagyon fontos lenne, de már régóta nem megy zökkenőmentesen a fiatal magyar tervezők és kivitelezők egymásra találása. Ebben nyújtott most segítséget a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), ami idén másodjára indította el design LAB inkubációs programját. A 2021-ben kezdődött program során 35 pályázatból hét tervező és gyártó együttműködése kapott támogatást közös termékek fejlesztésére. A féléves közös munkának köszönhetően több mint 80 szériaérett és környezettudatos dizájntermék, elsősorban bútor és lakberendezési tárgy született. Az első inkubációs program keretében létrejött alkotások pedig már megjelentek a nemzetközi színtéren is. Bemutatkoztak például a párizsi Maison&Objet és a Dubai Downtown Design vásáron, illetve a Paris Design Weeken is. Azoknak, akik kíváncsiak rá, milyen a fiatal magyar dizájn, bemutatjuk a program jelenlegi félévének tervező–kivitelező együttműködéseiből született alkotásait.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
