1/13
PONTOON
Mi is írtunk róla, hogy milyen programokkal készül a hétvégére a szezont megnyitó Pontoon. A hamarosan második szülinapját ünneplő, a Lánchíd lábánál található oázis idén fatüzeléses kemencében sütött pizzákkal és még több élő zenével készül. Jó itt naplementézni, figyelni, ahogy felkapcsolódnak a híd fényei, lesni a Duna vizét és flörtölni a legszebb kilátással.
2/13
Fröccsterasz
Nem állítjuk, hogy nincsenek a városban kényelmesebb székek, hogy nem mérnek sokkal finomabb fröccsöket, de ha teraszidényről beszélünk, kikerülhetetlen pont a Fröccsterasz (pláne a fiatalabb korosztálynak). Az Erzsébet téren az egy négyzetméterre eső emberek száma exponenciálisan emelkedik a hőmérséklettel, így, ha a fűben üldögélés helyett intézményesített koccintást tervezünk, kézenfekvő a murvával szórt terasz.
3/13
Kabin
Tavaly startolt el a Kabin, egészen meglepő helyen: a Duna-parti lazulós helyet ugyanis a Népszigetre álmodták meg. Szerintünk bátor kezdeményezés és a közelben lakókon kívül azok is szerették, akik szerint hiába a belvárosi terasz, ha a természethez úgysem vagy közelebb. A Kabinnál testközelben a Népsziget lombos fái és a Duna is – igazi családbarát hely, ahova gyerekkel, kutyával érkezni is jó. Akusztikus koncertekkel, DJ-szettekkel szórakoztatják a közönséget és a grillkonyha is felkészül.
6/13
Csendes Társ
A Károlyi-kertet reméljük nem kell bemutatnunk: az egyik legmegkapóbb belvárosi zöldterület, történelmi épületek közé ékelve, sajátos atmoszférával. Amikor elindul a Csendesnél a nyári időszámítás, már a korai délutáni órákban nehéz üres asztalt találni, hiszen örömmel kávéznak, dolgoznak, interjúznak, beszélgetnek itt az emberek. Ha a nap már lebukott, színes égők világítják meg a lombokat és a kert kapuját. Estére váltsuk a limonádét és lattét könnyed nyári borokra.
7/13
Hadik
A Bartók Béla út 36. Karinthy, Kosztolányi kedvelt helye volt, itt találjuk a környék kedvenc kávéházát, a Hadikot. A nemrég nagy ráncfelvarráson átesett kultúrtér a jó időre terasszal is készül, ami igazi nagyvárosi találkozóhely. A jelenlegi "kisberlin", Újbuda legnyüzsgőbb utcája hosszasan figyelhető a kinti asztaloktól. Pálmák, kisebb fák és sövény teszik még hangulatosabbá az irodalommal átitatott Hadik teraszát.
8/13
Élesztőház
A Tűzoltó utcai Élesztőház igazi multifunkcionális tér, hiszen romkávézót, sörözőt, borbárt is egybeölel. Nem utolsósorban pedig igazi romkocsmás hangulatba hoz, amolyan gasztroforradalom előtti budapesti éjszakák mámorát eleveníti fel, az udvaron ülve IPA-kat, APA-kat, stoutokat garatra engedve. Éhség esetén a Butcher's Kitchen-re támaszkodhatunk. Megsúgták nekünk, hogy a Tűzoltó utca udvara mellé egy zebegényi egységgel is készülnek, így már a Dunakanyar sem marad kraftsörök nélkül.
11/13
Larus Étterem
Az egyik leginnovatívabb és legkiegyensúlyozottabb minőségű budai étterem a Larus. A Várvizi Péter vezette világkonyha a Gesztenyés kert mellett található, így minden adott a teraszozáshoz. Jó időben akár a déli menünket is elfogyaszthatjuk itt, de tény, hogy vacsoraidőben a leghangulatosabb. Májusban kifejezetten a teraszra tervezett étlappal is előrukkolnak, ami természetesen a nyárról, zsenge zöldségekről, színes gyümölcsökről és a faszénről szól majd.
12/13
Fellini Római Kultúrbisztró
A Római-part és a Fellini elválaszthatatlanok. A csíkos napozószékekkel, békebeli cirkuszos tematikával mai napig a város egyik legbájosabb helye, melynek évről évre drukkolunk, hogy egy esősebb időszakban ne kerüljön víz alá, hiszen náluk tényleg a víz az úr. Élő zene, mesedélutánok, filmvetítések, zsonglőrök mind igazi fellinis programok, hogy a belga meggysör kortyolásáról már szó se essék. Érkezzünk napközben kutyával, kis tesóval, totyogó babával, és keressünk lapos köveket, hogy kacsázhassunk.