Május 27. és 29. között Pilisborosjenőn minden az élet apró örömeiről fog szólni, ahol a Szeláví! fesztiválon remek koncertek, zene, tánc, irodalmi előadások, gyerekfoglalkozások, zöld programok, workshopok és piknikhangulat vár majd ránk a természet lágy ölén. A tavaly útnak indult kisfesztivál ezúttal az egyik legnépszerűbb kiránduló helynél, az Egri vár másolatának környékén rendezkedik be, ráadásul a gyermeknapi hétvégén rendezik meg, így remek kikapcsolódás lehet az egész családnak.

A fesztivál legelső napját a Szeláví! arca, maga Jenő nyitja meg, aki barátaival együtt indítja el a színpadi produkciók sorát. A Feketeügy koncertjét követően az Elefánt zenekarból jól ismert Szendrői Csaba irodalmi egy óráját hallgathatja meg a közönség. A pénteki nap programjai között találjuk Lovasi András szerzői estjét, a fesztivál első napját pedig a Hét Hat Club fellépése zárja.

A fesztivál szombati napján közös műsort ad a Tranzkaphka Live, azaz Závada Péter és Ratkóczi Huba, Pilisborosjenő képviseletében fellép a Baló Sámuel Trió, valamint a Lépjünk a holdra zenekar is. Szintén ezen a napon ad Jazzkívánságműsort a Sárik Péter Trió, Falusi Mariannal kiegészülve. A koncertek sorát bővíti a Random Trip – a sorozat ez alkalommal Dés László, Péterffy Lili, Heincz Gábor 'Biga', Nagy Kristóf, valamint Mc Kemon, DJ Q-Cee és Delov Jávor részvételével érkezik a Szelávíra. A szombati napot a Zűrös Banda fergeteges koncertje zárja. Vasárnap fellép többek között a Jazzbois csapata, egy fúziós jazz-hip hop trió Budapestről, de Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska is ott lesz a Szelávín. Ők ketten a Pilinszky és én című zenés-irodalmi előadással érkeznek. A fesztivál hétvégéjét az Anima Sound System Jazz Session produkciója zárja majd, Benkő Dávid és Subicz Gábor közreműködésével.

A Szeláví! programjai között a legkisebbek számára is bőven találunk választékot. A fesztiválon fellép Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar Trió, de Varró Dániel és Molnár György zenés-irodalmi előadását is láthatjuk. A gyereknapi előadások sorát vasárnap Gryllus Vilmos indítja, akinek népszerű dalai nem hiányozhatnak a fesztiválról.

A Szeláví! Fesztiválról és a jegyvásárlási lehetőségekről itt találtok bővebb információt. 

Címkék