Mi, nők annyiban hasonlítunk egymásra, mint két testvér? Az angol sorority vagy sisterhood kifejezést nehéz pontosan visszaadni magyarul, egyetlen szóval nem is lehet: biológiai és világnézeti alapon szerveződő szövetség nők között.

A Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című kiállításon olyan képeket, fotósorozatokat láthatunk, amelyek a fényképezést a női emancipáció, valamint a művészi önmegvalósítás és az egymással való szolidaritás egyik lehetőségeként láttatják. A bemutatott alkotásokat, projekteket, műegyütteseket személyes kommentár kíséri, amelyben az alkotók saját szavaikkal reflektálnak az identitásukat, művész-gondolkodó mivoltukat, magánéleti és közéleti szerepeiket és átalakulásaikat vizsgáló munkáikra. A kiállítás ezáltal úgy működik, mint egy képekből és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokból álló antológia, amelyben a női tapasztalatot körüljáró műveket és szubjektív értelmezéseiket párhuzamosan olvashatjuk, a személyes hangnem révén pedig minket is átjár a közösségiség érzése.

Címkék