Február 6. és 9. között rendezik meg Magyarország legnagyobb klasszikus és kortárs művészeti vásárát a Bálnában. Az Art and Antique Budapest rendezvényén 40 galéria mutat be több ezer műtárgyat, köztük festményeket, bútorokat, ékszereket, fegyvereket, könyveket, szobrokat és szőnyegeket. A vásár küldetése, hogy az érdeklődők pár tízezres árkategóriától a százmilliós műkincsekig megismerhessék a hazai művészeti piac sokszínűségét.
Az Art and Antique immár hetedik éve a hazai művészeti szcéna egyik legjelentősebb eseménye, ahol a top galériák a legizgalmasabb műtárgyakat kínálják eladásra. Az esemény eredetileg Antik Enteriőr néven indult útjára negyed évszázaddal ezelőtt, Tausz Ádám kezdeményezésére. Azóta is a művészek, gyűjtők és laikus érdeklődők találkozásának helyszíne, amely a hazai művészeti életet és közösséget erősíti.
(Borítókép: Gradvolt Endre - Art and Antique Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
