A
favágás
egyet jelent a hagyománnyal, szenvedéllyel és szakértelemmel. Ez különösen igaz a
Stihl
Timbersports
versenysorozatra, amely a
sportfavágás
legmagasabb
szintű
versenye. A sorozat kifinomult
technikai
tudást
,
emberfeletti
erőt
és
kitartást
követel meg a versenyzőktől.
Május 17-én, Budapesten
az egyik legizgalmasabb sportfavágó verseny tanúi lehetünk: a
világ nyolc legjobb
versenyzője küzd meg egymással a
Champions
Trophy
első helyéért a
Budai Vár Oroszlános Udvarában.
Több
versenyszámban
is meg kell mérettetniük magukat a legjobbnak járó díjért. Van, hogy a versenyzők egy
90 köbcentis motorfűrészt
használnak, melynek segítségével a
vízszintesen
rögzített
tuskóból a vágásra kijelölt részen egy alsó- és
felsővágással
két, előre meghatározott vastagságú korongot kell levágniuk. Egy másik versenyszám a már kidöntött fa fejszés
darabolására
épül, és az sem árt, ha valaki gyorsan és precízen tud a
fejszével
fát kivágni. Számtalan kihívás vár tehát a versenyzőkre, akik között ott van egyetlen magyarként
Juhász István
is, aki hazai színekben indul a megmérettetésen. Juhász István a
legeredményesebb
magyar
versenyző, aki sporttörténelmet írva
7. helyezést
ért el a tavalyi világbajnokságon, de idén már a győzelemért aprítja majd a fát.
Gasztró Szponzorált
Budafoki Pincejárat 2024 június 1.
Budafok a főváros pezsgő bornegyede, ahová mindenképp érdemes ellátogatni, ha valami szuper programot keresünk a hétvégére. A Budafoki Pincejárat eseményein minden hónap első szombatján, – legközelebb június 1-én – felfedezhetjük a pincéket és megkóstolhatjuk a Budafokon palackozott borokat, pezsgőket.