Február 7-én ismét a Müpa ad otthont A népzene ünnepe című gálaműsornak, melyet immár tizennegyedik éve rendeznek meg a hazai nép- és világzene kiválóságainak közreműködésével. A gálát a járványhelyzet miatt ezúttal online kísérhetjük figyelemmel.

Cseppben a tenger – mondhatjuk a műsort nyitó Fonó Zenekarra, melyre éppolyan jellemző a népzenei hagyomány kristálytiszta ismerete, mint az új utak kutatásának igénye. Olykor az időben – például a barokk felé fordulva – tágítja határait, máskor a térben terjeszkedik, török népzenei kapcsolatainkat tárva fel. De bárhonnan nézzük is, az biztos, hogy a zenekar Agócs Gergely vezetésével magával ragadja közönségét.

Jól ismeri a régi idők muzsikáját a Berka Együttes is, de az irányzéka elsősorban a moldvai csángók hagyománya felé fordul. Csángó négy évszak című új lemeze komoly visszhangot kapott, így szinte biztosra vehető, hogy ízelítőt ad e hagyomány emelkedett, szakrális dalaiból. 

Ünnep az ünnepben: húszéves pályafutása alkalmából – Give Me Wine címmel – ragyogó albumot tett rajongói asztalára a Romano Drom. Úgy olvasztva eggyé az oláh cigányzene klasszikusait, Kovács Antal saját szerzeményeit és a nyugat-európai cigány dallamokat, hogy a bennük rejlő mérhetetlen fájdalom és öröm egy cseppet sem sérül. 

Az est második felét két olyan produkció alkotja, melyben rockos felhanggal tüntet a népzene. Kiss Ferenc a műfaj keresztapái közül való, háta mögött a Kolindával, a Vízöntővel és az Etnofonnal. Örökzöldjeit Novák Péter újrahangszerelt dalaival gyúrták össze maguk a szerzők és az Etnofon, felülemelkedve a műfaji határokon. A gálaműsor „utolsó tetőpontjaként” pedig Presser Gábor és Karácsony János társaságában hallhatjuk a Csík Zenekart, mely ezúttal Locomotiv GT-dalokkal veszi le lábáról a közönséget.

Címkék