A kiállítás a Fortepan és a ZuckerMűvek együttműködésében megjelenő tíz kötetesre tervezett tematikus fotóalbum-sorozat második, Fortepan: Ez a divat! című kötetének képanyagából válogat. A kiállítást megnyitja: Török András, a Fortepan Archívum önkéntes menedzsere.
"A divat az ötvenes évek végén a szocialista táborba is begyűrűzött, hiszen a sztálinista gesztusok háttérbe kerülése lehetőséget teremtett, hogy mindenféle lakossági örömforrások fakadjanak: zene, tánc, színes holmik… De az önfeledt, pláne az öncélú szórakozás nem járta, így aztán olyan abszurd kifejezések teremtődtek, mint például a szocialista divatipar. Noha a szocialista divat szókapcsolat egyedit sugallt, valójában csak hitvány és halovány utánzat lehetett; a termék még rendes címkét sem kaphatott. A szocialista – így a magyar – divatiparban ugyanis többnyire ugyanazok a nevek köszöntek vissza, mint a nehéz- és egyéb iparokban – gondoljunk csak a Május 1. és Vörös Október ruhagyárakra. Szabályt erősítő kivételnek a maszekokat vagy Rotschild Klára állami szalonját mondhatnánk, ahol a párttitkár asszonyok vásároltak, csakhogy az ott kapható ruhák két-háromszor kerültek annyiba, mint egy havi átlagfizetés. A hazai dolgozó nők előtt egy út állott, hogy kreatívvá váljanak. Mert ha az állami vállalatok termékei borzasztóak, a maszekok költeményei megfizethetetlenek voltak, akkor csak az önmegvalósítás maradt." (Legát Tibor)
Kultúra
Május 1. Ruhagyár – Fortepan: Ez a divat!
Program adatai
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Facebook-oldal 2018. szeptember 19., szerda 18:00 - 2018. november 24., szombat 00:00