Az MMA MMKI Szakkönyvtára 2022-ben indította útjára a Könyvtári beszélgetések című tematikus sorozatot, melynek első vendége március 24-én Bartis Attila író, fotográfus lesz.
Bartis Attila Erdélyben, Marosvásárhelyen született. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. Huszonhét évesen jelentette meg első regényét, A sétát. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ezt a művét Anyám, Kleopátra címmel Garas Dezső rendezésében jelenítették meg a Nemzeti Színházban, a művet eredeti címével pedig Alföldi Róbert vitte filmre.
Szabadidő
Gyermeknap és Hősök Napja
A Csikós udvar és a Budavári Lovarda izgalmas és ingyenes családi programokkal vár bennünket május 26-án, gyermeknap és Hősök Napja alkalmából. Egész napos tüzérségi ponttal és élő történelemórával készülnek a szervezők, ahol interaktívan tanulhatunk a múlt eseményeiről és szereplőiről. A Budavári Lovardában különböző foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik és a nagyok, és lesz fegyver- és harcászati bemutató is a Csikós udvaron.